“Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.”

( 1Jn2,25 )

Kedves unitárius híveim, keresztény testvéreim!

Az Istenben bízó ember szívét és lelkét húsvét ünnepén öröm és igazi életkedv tölti be. A megújuló természet évről évre azt hirdeti, hogy minden élni akar. Húsvét ünnepének a nagy üzenete is ez: az élet győzedelmeskedik az elmúlás felett.

Az egész evangélium erről a nagy örömről tudósít. Jézus így búcsúzik tanítványaitól: „nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kevés idő és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek és ti is élni fogtok.” (Jn14,18-19)

Jézus tanítása és példája arról a nagy örömről tesz bizonyságot, hogy az élet Isten közelségében örök. Jézus felismerte és tanította, hogy Isten a mi szerető Atyánk és mi az Ő gyermekei vagyunk. Ennek az atya és gyermek közötti kapcsolatnak az alapja a szeretet. Jézus megmutatta és példát állított arról, hogy miként kell Isten közelségében megmaradni és lélek szerint élni, gondolkozni és dolgozni. Megmutatta a lehetőségét annak, hogy miként lehet a bezártsággal és külső erőszakkal felvenni a harcot. Megtanított arra, hogyan éljünk egymás mellett, mint Isten gyermekei. Példát mutatott arról, hogy miként lehetünk Isten szeretetében szabad emberek a belső gyengeségek és külső korlátok ellenére. Tovább...

A húsvéti üzenet hangfelvétele  itt hallgatható meg.

„És szombaton nyugovának a parancsolat szerint.” (Lk 23,57)

Az evangéliumokban csak két utalást találunk nagyszombatra. Az első, az ismertebb, a Máté 27 fejezetének utolsó része, ahol a főpapok katonai őrizetet kérnek Jézus sírjához a római hatalom képviselőjétől. A tudósítás szerint a kérésüket elutasították, így a templom szolgái közül állítottak őrséget a sírhoz. A második utalás Lukács evangéliumában van, az 57-ik vers, mely a szombat megünneplésére vonatkozik. A nagypénteki tragédia befejeztével, napnyugtakor tanítványok és főpapok, barátok és ellenségek, sirató asszonyok és szájtátó tömeg – mindenki elvonul ünnepet tartani.

Ha furcsának is tartjuk, hogy otthagyják Jézus testét – kötelességük a szombatot megszentelni – emlékezzünk Jézus válaszára a tőle atyját eltemetni kérező tanítványnak: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat. (Mt 8,22)

Mindkét esetben ütközik az emberi törvény az istenivel. Az emberi törvény, hogy dolgunkat odahagyva, elhalt hozzátartozónkat eltemessük. Emberi törvény, hogy a keresztfáról levett, meggyötört testnek megadjuk a végső tisztességet. Van-e valami, ami erősebb a halálnál? Tovább...

Pap Mária

Az erkölcstani bevezetők különbséget szoktak tenni a VAN és a KELL világa között. Ezzel egy kívánatos fejlődési utat próbálnak felmutatni, az adott helyzet és egy elvárt, jobb és értékesebb létállapot között. Más szavakkal, a pillanati helyzet és az etalon viszonyáról van szó. A legtöbb ember, aki ezt a fejlődési lehetőséget választja, úgy gondolja, hogy a VAN világából kiindulva, önmagunk gyakorlásával juthatunk majd el oda, hogy a KELL világát minél jobban megközelítsük. A VAN világában ugyanis még rengeteg érezhető, tapasztalható hiányosságunkkal kell szembenéznünk, ám – ha helyesen fejlesztjük magunkat – elérhetjük, vagy megközelíthetjük a KELL eszményibb világát.

Vannak viszont olyan emberek, akik átmenet nélkül a KELL világát élik meg a jelen pillanatban. A két fogalom közötti utat nem egy időben meghatározott fejlődési folyamatként, hanem egy pillanatnyi aktusként, leszámolásként képesek felfogni. Ha a KELL világa a jobb, akkor azt az itt és most-ban, átmenetek, átalakulások és kompromisszumok nélkül fel kell vállalni. Ilyen ember volt Jézus is, aki a KELL világát Isten országaként határozta meg, s annak jelenvalóságáról, ittlétéről meg volt győződve. Azt tanította, hogy az eszményi létezés, az egyéni és a társadalmi, egyetemes emberi beteljesedés nem lépcsőfokok, fejlődési szakaszok, formálódási időszak kérdése, hanem egy egyszeri elhatározás, egy fatális elrugaszkodás kérdése, amikor az ember felismeri a jobb lét értékesebb voltát, s azt megragadja, mellette pedig kiáll. Tovább...

Ma főzzük a kukoricát holnapra. Nagypénteki kukorica lesz belőle. Nagypénteken böjtöt tartunk. Ötven liternél többet főzünk, hogy mindenkinek jusson. Az asszonyok adták össze a kukoricát, kiválogatva a szebbjit. Takarmánykukorica, mint a régi időkben. Sokat kell főzni, sokat kell mosni, héjalni. Hamut használunk a héjaláshoz, de én erről keveset tudok. Jó, hogy segít nekünk Marcsa néni, Juci néni, Katica néni és Erzsi néni. Ők tudják, mit kell csinálni. Ők mondják, a fiatalabbak csinálják. Na, nem mindenkinek van kedve, ideje velünk tartani, de ez nem szomorít el minket. A lényeg, hogy nagycsütörtökön se hagyjuk el egymást, s bár emlékezünk Jézus magára hagyatottságára, mi ne legyünk egyedül.

Tudom, amire eljön az este és a főtt kukorica aranysárgán fog gőzölögni a fazekakban, mi már fel leszünk készülve nagypéntekre. Olyan elbúcsúzás hangulata van a napnak, olyan szenvedés-történetes. Végülis mindannyian meghalunk egyszer, s jól tesszük, ha időről időre megpróbálunk elbúcsúzni szeretteinktől.

Ne mulasszuk el ezen a napon se elmondani azoknak, akiket szeretünk, hogy valóban szeretjük őket. Tovább...

A húsvét megünneplése az unitárius ember életében nem jelent mást, mint bármely keresztény felekezet emberének. Ünneplő szokásainak megnyilatkozásaiban az egymást követő nemzedékek hagyatékolta val­lásos felfogása, életszemlélete, a közösségi érintkezés szabályai, társas formáinak kötött rendje, törvényei, egyszóval népünk kultúrája tükrö­ződik.

Az összehasonlító vallási néprajznak azonban szüksége van a külön­böző vallásfelekezetekben gyakorolt szokások minél teljesebb megisme­résére. Ehhez kíván hozzájárulni a jelen dolgozatba foglalt — lehetőleg mindenik unitárius vidékről — mintegy ötven, a jegyzetben adatköz­lőkkel feltüntetett egyházközségből a húsvéti ünnepkör népszokásairól gyűjtött anyag hézagpótló adatközlésként.

A húsvéti ünnepkör kezdetét virágvasárnaptól számíthatjuk. Az ün­nepkörhöz fűződő szokások ettől az időponttól a húsvét vasárnapot követő fehérvasárnapig, illetve az ezt követő hétfőig tartó periódusban helyez­kednek el. Tovább...