„Nem jó az embernek egyedül lenni…” írja a Biblia már első oldalain, Isten szájába adva azt az általános és bizonyított tapasztalatot, hogy az ember társas lény. Sőt maga emberségünk előfeltétele a másikhoz való viszonyulás.

Egy ember, aki sohase találkozott önmagához hasonlóval, biológiailag meglehet, hogy magán hordozza a faji jegyeket, ám humanitása egyértelműen hiányt szenvedne. Embernek lenni annyit tesz, mint viszonyulni más emberekhez. Születésünk előtt már megéljük ezt a viszonyulást, majd egész földi létünk folyamán más emberek vesznek körül, akik formálják azt, hogy kik is vagyunk mi. A társas létezés alapja a család. Jó esetben minden ember családban növekszik, egyben itt sajátítja el az emberi létezés alapvető formáit és normáit. Az unitárius teológia határozottan támogatja és a rendelkezésre álló eszközeivel védelmezi és segíti a családot, ugyanis belátja, hogy egészséges családi háttér nélkül nagyon nehéz az embernek egészséges vallásosságot megélnie. A keresztény, unitárius gyülekezet alapformája és alapegysége ugyanígy a család. Ez azt jelenti, hogy a legalapvetőbb unitárius gyülekezet az a család, amelyben az ember él. Elsősorban itt kell megvalósuljanak azok az elvek és eszmék, amelyeket hitfelfogásunk támogat. Továbbhaladva, a tágabb, immár nem vérségi alapon szerveződő gyülekezet mintája is a család, ami annyit tesz, hogy a gyülekezethez tartozó tagok – testvérek – ugyanúgy kell egymáshoz viszonyuljanak, mint a családban annak tagjai. Az unitárius gyülekezet éppen ezért neveli hitben a kisebbeket, segíti a fejlődésben azokat, akiknek kételyeik vannak, támogatja az elesetteket, együtt örvend az örvendezőkkel, közösen ünnepli meg a jeles alkalmakat, és egyként éli meg az egyén veszteségét és kudarcát. Együtt pedig azon munkálkodnak, hogy a gyülekezetnek a közös céljait megvalósítsák.

Ez a gyülekezeti modell szélesedik aztán társadalommá. Jézus ezt a felfogást gyönyörű metaforával fejezte ki. Szerinte az emberiség szülője Isten, aki nemcsak ellátja a rábízottakat, hanem gondoskodva szereti is őket. E felfogás ugyanakkor azt is közvetíti, hogy az emberek egymásnak testvérei, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélnek, vagy milyen színű a bőrük stb. Ezt a mindenséget átfogó családi viszonyt egy jelkép révén fejezte ki, amit mi ma úrvacsorának nevezünk. Eszerint Isten megterített asztalánál minden egyes embernek van helye, aki pedig valakit elüldöz onnan, az maga a Teremtő Szülő ellen vét. Ez a jézusi példa számunkra törvény. Éppen ezért az unitárius ember minden körülmény között arra törekszik, hogy maga körül olyan társadalmat építsen, amelyben a nagy jézusi testvériség eszméje érvénysül, amelyben nincsenek méltánytalanságok, ahol mindenkinek jut étel, otthon és igazság.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ezt a jézusi társadalmat csak akkor éri el az emberiség, ha minél többen cselekszenek annak érdekében, hogy ez megvalósuljon. Továbbá azt is jól tudjuk, hogy e nevelési folyamat a családi otthonban kezdődik, amely a társas emberi életnek, egyben minden emberi közösségnek az alapja is. Éppen ezért azon kell legyen minden egyén, hogy tudatának előterében a méltánytalanság eltörlése álljon, és ezáltal közelebb vigyen a jézusi eszméhez.

A fentiek tükrében érthető az unitárius vallás cselekvés központúsága. Felfogásunk szerint aligha van hitelesebb és forróbb imádság, mint az, amikor az ember a jót teszi. Arra buzdítjuk tehát minden testvérünket, hogy ott tegye a tőle telhető legjobbat, ahol arra szükség van.

A közösségi felfogásunk taglalása rendjén tartjuk fontosnak kiemelni felfogásunkat a különböző kultúrák és emberi csoportok egymáshoz való viszonyával kapcsolatosan. Az ember kulturálisan meghatározott lény. Nyelvünket, szokásainkat, a világról vallott felfogásunkat tanuljuk a szüleinktől, valamint a körülöttünk élőktől. A különböző vallások is ugyanúgy adott kulturális közegben fogalmazódtak meg. Így minden amit egy adott vallás mond Istenről, lényegében emberi alkotás. Nem hamis, de nem is teljességgel igaz. Éppen ezért hitünk szerint tisztelettel kell viszonyulni minden életigenlő valláshoz, ugyanis mindegyik hordozhat olyan tudást és igazságot, amely az ember számára tanulságos. Ugyanígy a személyközi kapcsolatok terén, valljuk, hogy az ember – korától függetlenül – tanulhat gyakran a nála fiatalabbaktól is. Éppen ezért az egyénnek is lehetősége, hogy nyitott elmével és éles szemmel firtassa a világot, tudva azt, hogy mindenki és minden közösség hordozhat olyan igazságot, amely megtermékenyítően hat az elmére.