„Fészket rakni a jó Istennek a szívünkben…”

Fülöp Júlia

Az unitárius nők imakönyvének bemutatója elhangzott 2018. augusztus 18-án Kolozsváron, az UNOSZ éves közgyűlésén és konferenciáján.

Kedves nőtestvéreim! Az unitárius nők imakönyvének bemutatásának áldott feladata az én tisztem, de azt hiszem, hogy ezt a könyvet nem nekem kellene most bemutatni, hanem az alkotóknak. Azoknak, akik végigharcolták a könyvkiadás, szerkesztés, oldalakba rendezés, engedélyeztetés keserves harcát. Ha ők állnának most itt, talán magasba emelnék ezt a könyvet, mint régen a gyermeket, amint ragyogó arccal mutatták be a jó Istennek, és örvendeznének, hogy végre megszületett! Úgyhogy most én is magasba emelem ezt a könyvet, és remélem, mindannyiunk közös ünnepe ez a pillanat, hiszen nagyon-nagyon sok személy munkájának a gyümölcse ez a kiadvány! Az Unitárius Nők Országos Szövetsége 2017-ben arra hívta fel az unitárius, unitárius univerzalista nőket, hogy fogalmazzák meg legőszintébb imáikat. Ennek a felhívásnak az eredménye az a 151 ima, amely ebben a könyvben olvasható. Így tehát ez a könyv a nőszövetségi, közösségi lét tükörképe is: közös munka. Hiszen itt is van, aki felkérte, megírta, összegyűjtötte, rendszerezte, szerkesztette, javította, kijárta az útját, megoldotta: olyan tennivalók ezek, amelyeket mindannyian nagyon jól ismerünk. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a mai, idézőjeles könyvbemutató alkalmával köszönetet mondjunk ténylegesen és név szerint azoknak, akik fontosnak tartották egy ilyen értéknek a megvalósítását. Köszönet a szerzőknek, egyen-egyenként mindenkinek, akinek volt bátorsága – mert ehhez azt hiszem, bátorság kell – megosztani legőszintébb és időnként nagyon-nagyon személyes gondolatait, érzéseit, imáit. Köszönet Andorkó Rozália tiszteletes asszonynak, aki a gyűjtésben és a szerzőkkel való kapcsolattartásban segített. Asztalos Klárának, aki a könyv létrejöttének minden egyes pillanatában jelen volt. Nagy Gizellának, aki a külföldön élő nőtestvéreket kérte fel imaírásra. Mindazon lelkésznőknek, asszonyoknak, hölgyeknek, lányoknak, akik a magyar nyelvre fordításban voltak segítségünkre. Dr. Sztranyicki Zsófiának, aki a nem magyar nyelven megfogalmazott imák szöveggondozásában nyújtott segítséget. Férfiak is vannak a sorban: köszönet dr. Koppándi Botond Péter teológiai tanár úrnak, aki a szakmai támaszt adta ehhez folyamathoz. Virág Péter tördelőnek és Baka Judit olvasószerkesztőnek, dr. Andorkó Júlia Eszter szerkesztőnek, aki végtelen türelemmel segített. És nem utolsósorban Dimény Csilla Júlia elnök asszonynak, aki elkötelezettséggel, a rá jellemző jó szívvel végezte ezt a munkát.

A könyv tartalmáról nagyon röviden szeretnék szólni, ugyanis ez nem egy hagyományos könyv, amiből idézni lehet. Ezt olvasni kell, együtt gondolkodni, együtt érezni és együtt imádkozni azokkal, akik megfogalmazták saját gondolataikat és érzéseiket. A könyv két nagy fejezetre oszlik. Az első a Magyar nyelvű imák és elmélkedések címet viseli, és ebben nagyon sokféle imát olvashatunk. Rövid alfejezetekbe vannak ezek foglalva: így mindennapi, alkalmi és ünnepi, hálaadó, közösségi, reggeli és esti fohászokat olvashatunk, idősekért, betegekért, özvegyekért megfogalmazott imákat, imákat elhunyt szeretteinkért és a végén néhány elmélkedést. Két gondolatot szeretnék kiemelni. A könyvet elolvasva és ezt a fejezetet sorról sorra végig követve az, ami engem nagyon-nagyon megszólított, az az őszinteség. Az őszinteség legvegytisztább formája, amellyel ezek a nagyon személyes és egyszerűségükben gyönyörű gondolatok vannak megfogalmazva. A hálaadó imák segítenek tudatosítani azt, hogy mennyi mindenért tartozunk hálával. Tudjuk, ha nagyon őszinték vagyunk önmagunkhoz, be kell látnunk, hogy leggyakrabban kérni, könyörögni szoktunk és kétségbeesésünkben, lelki mélységeinkbe süllyedve kérjük a segítséget. De ha egy kicsit ebből a lelki – időnként elviselhetetlen – mélységből felemeljük a lelkünket, akkor rájövünk, hogy mennyi mindenért tartozunk hálával! Ezek a sorok is segítenek tudatosítani olyan gondolatokat is, amelyekre egyáltalán vagy nagyon ritkán gondoltunk. Ugyanakkor, ha valaki végig olvassa ezt a fejezetet, akkor nagyon hamar rájön arra, mi a visszatérő motívum. Az összesen 117 magyar nyelvű imában 73-szor hangzik el a „család”, illetve a „szeretteim”, és 128-szor a „szeretet” szó. Ez annyira ránk, nőkre jellemző! Mindenekelőtt családunkért, szeretteinkért, gyermekeinkért, unokáinkért imádkozunk. Arról tesznek bizonyságot ezek az imák, hogy a nők hitték, mert hinniük kellett, és a nők hiszik, mert mind a mai napig hinniük kell, hogy a másokért mondott ima ténylegesen megtartó erővel bír. A második fejezet egy egészen más világ. A Föld különböző vidékeiről származó unitárius és unitárius univerzalista nők imáit tartalmazza. Nagyon sajátos hagyományokról árulkodnak ezek a sorok, teljesen más világnézetről: nem csoda, hiszen Kanadából, az Egyesült Államokból, Svájcból, Hollandiából, Japánból, Bolíviából, Indiából, Kenyából és így tovább származnak ezek a sorok.

Zárásként egy nagyon rövid mondatot szeretnék megfogalmazni és érthetővé tenni. Hitem szerint a nők egyik legnemesebb feladata imádkozni és imádkozni tanítani. Tanítani gyermekeket és unokákat úgy, ahogy egy nagyon kedves asszony fogalmazott az egyik imájában: „ezáltal fészket rakni a jó Istennek a szívünkben”. Az imádkozni tanítás mellett az imádkozás is mindannyiunk feladata, önmagunkért és másokért. Ha láthatóvá lehetne tenni a női imákat, akkor próbálják meg velem elképzelni, hogy ezek az imák a Föld körül felemelkednek, s mint pici fényes pontok, egy szövetté állnak össze, puha, megtartó gyolcsot képeznek, amely védi, óvja és ápolja ezt a világot.

Kedves Hölgyek! Ahogy eddig is tették, imádkozzanak és tanítsanak imádkozni. Ajánlom szeretettel figyelmükbe ezt a könyvet, ezt az értéket. Gondolkodjanak, imádkozzanak együtt azokkal, akik legőszintébb gondolataikat papírra merték vetni.