Napra pontosan 125 évvel ezelőtt, 1901. szeptember 22-én adták át ünnepélyesen a János Zsigmond Unitárius Kollégium ma is otthonául szolgáló épületét. Az évfordulóra egész napos programsorozattal emlékezett az iskola közössége.
Délelőtt a kisebb, délután pedig a nagyobb diákok számára tartottak ünnepi alkalmat, áhítattal és rendhagyó történelemórával az iskola imatermében. Korodi Alpár történelemtanár felidézte a Kollégium történetének fontosabb állomásait, az unitárius oktatás korábbi kolozsvári otthonaitól a Pákey Lajos tervei alapján felépült új kollégiumig. Az épület történetét személyes emlékein keresztül is közel hozta a diákokhoz, hangsúlyozva: a falakat az egymást követő nemzedékek teszik élővé.
Solymosi Zsolt, a Kollégium aligazgatója ugyancsak a nemzedékeken átívelő kötődésről szólt. Egykori diákként arról is beszélt, hogy aki éveket tölt a Kollégium falai között, annak életében az épület meghatározó hellyé válik, amelyhez később is erős kötődés fűzi. Kiemelte azt a sajátos közelséget is, amely abból fakad, hogy a Kollégium és a Magyar Unitárius Egyház püspöki hivatala ugyanabban az épületben működik, így az iskola és az egyház mindennapjai szorosan összekapcsolódnak.
A délutáni alkalmon Elekes Zsolt iskolalelkész a 127. zsoltár első két verse alapján tartott áhítatot, gondolatait a „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” bibliai üzenete köré fűzve. Ezt követően Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke arra biztatta a diákokat, hogy az évfordulón tekintsenek más szemmel mindennapi környezetükre. Beszédében az épületben testet öltő unitárius oktatási eszményt, a tudás, az igényesség és a szellemi felemelkedés fontosságát emelte ki. Arra is rámutatott, hogy a Kollégium falai között ma is érzékelhető az a törődés és szeretet, amellyel elődeink létrehozták ezt az örökséget. Ennek megőrzése és továbbadása a következő nemzedékeknek közös felelősség.
Az évforduló egész nap lehetőséget kínált az épület múltjának felfedezésére. Az előcsarnokban korabeli fényképekből rendezett kiállítás várta az érdeklődőket, megtekinthetők voltak az épület kivitelezője, Reményik Károly monogramjával ellátott eredeti téglák, az Egyházi Képviselő Tanács termében pedig Pákey Lajos eredeti tervrajzai, köztük meg nem valósult elképzelések is. A nap folyamán amerikai vendégeket is fogadtak, akik vezetett látogatás keretében ismerkedhettek meg a Kollégium épületével, annak történetével és értékeivel.
A történelmi emlékezés részeként a Házsongárdi temetőben Brassai Sámuel, Berde Mózes, Pákey Lajos és Reményik Károly síremlékénél helyeztek el koszorút. Az alkalom ünnepélyességéhez a Kollégium cserkészei is hozzájárultak: a tanítási szünetekben az iskola zászlaja mellett álltak díszőrséget a bejáratnál.
A 125 éves évforduló így Pákey Lajos munkája előtt is tisztelgés: az általa megálmodott épület ma is élő otthona a tanulásnak, a közösségnek és az unitárius szellemiségnek.