A Gondviselés Segélyszervezet és a János Zsigmond Unitárius Kollégium sok éve szervez adománygyűjtést a rászorulók megsegítésére. Ebben az évben talán még inkább szükségünk van egymás támogatására.

A járványra való tekintettel idén a szokásos formától kissé eltérően kerül sor az adventi segélyakciónkra, melyben a következőképpen vehetnek részt:

– banki átutalással (segélyszervezetünk banki adatai: Asociaţia Gondviselés Segélyszervezet, adónyilvántartási szám: 23481515, bankszámlaszám (RON): RO56BTRL01301205I21454XX, Banca Transilvania) – FONTOS: a 17. karakter egy nagy, nyomtatott i betű;

– működő számítógép, táblagép, okostelefon felajánlásával (a rászoruló diákok iskolai tevékenységeihez). A számítástechnikai eszközök átadása–átvétele és a támogatási szerződések kiállítása céljából a 0744779953-as és 0740783139-es telefonszámokon, valamint az unit.gondviseles@gmail.com elektronikus postacímen állunk rendelkezésükre;

– tartós élelmiszerek, tisztálkodási és tisztítószerek, füzetek és más tanszerek felajánlásával. E természetbeni adományokat legyenek szívesek 2020. december 20-ig elhelyezni a JZSUK előcsarnokában található dobozokba.

 

Köszönjük az adományokat!