Az idén az ősz ráérősen hosszúra nyújtózott és engem egyáltalán nem zavart. Sőt, jólesően összekacsintottam embertársaimmal, hogy lám megloptuk a telet. Marad a tűzifánk, sokáig gyönyörködhetek a napsütötte domboldalban, a virágokban és a zöld fűben. A naptárra rápillantva próbáltam tudatosítani magamban, hogy bár advent ideje közeleg még sem ragadott magával a készülődés, a várakozás hangulata.
Valahogy nincs hangulatom – mondogattam miközben szemem megpihent a napfény simogatta tájon és tekintetem andalgott az ablakban pompázó decemberi muskátlik között.
Izzadni fog a Mikulás!- kuncogtam a természet szeszélyein és közben éreztem egy megszületőben levő vágyat szívem legmélyén: ahhoz, hogy ünnepibe öltözzön a lelkem, nekem szükségem van arra, hogy lássam ünnepibe öltözni a természetet is.
Nem kellett sokáig várni, december második napján a sok adventi gyertya a földre könyörögte a szűzi hótakarót. Két-három óra leforgása alatt az őszből tél lett, nem is akármilyen. Olyan gyermekszemeket csillogtató, puha bársonyos, mindent eltakaró, mint a szeretet.
Milyen rövid idő kell ahhoz, hogy életem őszből télbe, egyik hangulatából a másikba forduljon át! Pár óra elég, hogy más legyen a táj és vele együtt lelkem tájai is megváltozzanak. Pár óra elég, hogy más országba, más földrészre utazzak. Pár óra elég, hogy teljesen felboruljon emberi életem….és a felsorolást még sokáig folytathatnám.
Nemrég kérdezték meg tőlem, hogy mikor vártam ennyire a karácsonyt, mint most? Valamikor gyermekkoromban –volt a válaszom.
Én is beléptem azon szülők csoportjába, akik azért várják annyira a karácsonyt, hogy együtt lehessenek a gyermekeikkel. Más kérésem most nincs. Ha levelet írnék az angyalnak, abban is csak ez a kérés lenne és elégedett lennék, ha megkapnám.
A rövid időn belül életemet beterítő hótakaró engem is megérintett tiszta szándékával, mint Isten keze, mely mindent elsimít, hogy a nagy ünnepre rend legyen a lelke mindennek.
Kell életemben a váratlan fordulat, hogy ráébresszen a megélt pillanat értékére. Kell a várakozás, a készülődés is, hogy lelkem be tudjon mosakodni a szent találkozásra.
Az örömpillanatokra készülnöm kell, hogy kellőképpen nyitott legyen a szívem az érzések adására és fogadására. Az örömpillanatok teszik gazdagabbá, színesebbé emberi életemet, az ekkor megtapasztalt érzések kötnek össze szeretteimmel, mely soha el nem szakítható!
Te várod-e?
Demeter Erika, Korond-Fenyőkút