
A Vadas-tető idén is fontos találkozási ponttá vált öt falu – Kálnok, Sepsikőröspatak, Árkos, Bölön és Nagyajta – unitárius hívei számára, akik immár huszonkilencedik alkalommal gyűltek össze, hogy folytassák az aratás előtti közös együttlét régi hagyományát. Egykor nyaranta azért jöttek ide, hogy áhítattal és közös imádkozással készüljenek a munkára, ám a kommunista évtizedek alatt ez megszakadt.
Huszonkilenc éve azonban újra összefogtak, hogy újraélesszék ezt a hitet és közösséget erősítő hagyományt. A találkozó helyszíne a Vadas-tető tisztása, ahol a fák árnyéka, a kőből épült zsindelyes szószék és a harangláb méltó környezetet biztosít. Érkeztek résztvevők Sepsiszentgyörgyről, Kökösről és Vargyasról is.
Háromszázan vettek részt az eseményen
Ebben az esztendőben a Háromszék–Felsőfehéri Unitárius Egyházkör volt a házigazda, és a Kálnoki Unitárius Egyházközség vállalta a szervezést. Mintegy háromszáz résztvevő vett részt az istentiszteleten, ahol Szabó Adél Júlia helyi lelkész Mózes 5,4–9 versei alapján a hit megőrzéséről és továbbadásáról beszélt.
Az eseményen jelen volt Kovács István püspök is, aki köszöntőjében a küldetés évének üzenetét hangsúlyozta. Biró Attila esperes szintén bibliai gondolatokkal szólt a hívekhez, Kisgyörgy Sándor, Sepsikőröspatak polgármestere és Ferenczi Zoltán Sámuel felügyelő-gondnok pedig a helyi közösség nevében köszöntötték az egybegyűlteket.
A program ünnepélyes része a vándorzászló átadása volt: Ütő Judit, a kálnoki egyházközség gondnoka nyújtotta át az árkosi egyházközség képviselőjének, Kisgyörgy Zoltánnak, jelezve, hogy jövőre Árkos szervezi a találkozót. A közös éneklést a Kálnoki fúvószenekar kísérte, majd Buzogány-Csoma István és Orbán Ferenc koncertje következett.
Program az egész családnak
A találkozó majálisra emlékeztető részében a közösség tagjai együtt maradtak, beszélgettek, ettek-ittak. A jó hangulatról a fúvószenekar és a helyi egyházközség zenészei gondoskodtak. A találkozón vásár és gyermekfoglalkozások is várták a legifjabb résztvevőket arcfestéssel, tombolával, valamint a Gondviselés Segélyszervezet is jelen volt önálló programokkal.
A gyerekek és fiatalok idén is szép számban jelen voltak. A szabad tér játékra és mozgásra is lehetőséget adott, miközben természetes módon kapcsolódtak be a közösségi együttlétbe.
A Vadas-tető találkozója évről évre megerősíti a közösséget: régi ismerősök térnek vissza, de mindig akadnak új résztvevők is. A múlt hagyománya így kapcsolódik össze a jövő nemzedékeivel – közös jelenlétben és közös hittel.