Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. (Jn,3,7)

Újesztendő első napján sok szeretettel köszöntelek kedves testvéreim! Hálával köszönöm meg a Gondviselőnek, hogy megőrzött az elmúlt évben is.  Hogy adott egészséget, hitet, erőt és szeretetet, hogy családjainkban, egyházközségeinkben, kisebb és nagyobb közösségeinkben ne csak helyt álljunk, de általunk is kicsit szebb, teljesebb legyen mások élete is.

Most, hogy előre tekintek az Újesztendőre, nem a jövő kifürkészhetetlen titkaira, meglepetéseire szeretném irányítani a figyelmünket, hanem arra, ami sokkal inkább tőlünk függ: arra, hogy mi magunk milyenek leszünk, hogyan viszonyulunk mindahhoz, amit hoz az új év?

Emberi életünk egyik legnagyobb ajándéka az újrakezdés lehetősége. Ennek a valósága egy újabb év kezdetén nagyon eleven, fokozott éberségre ösztönöz. Egyrészt erőt és lendületet ad, új utakat nyit, terveket sző. Másrészt nyomasztó annak a felelősségtudata, hogy fogadalmainkra cselekvéssel kell válaszolnunk. És persze, valahol ott dereng a láthatáron annak a félelme is, hogy tudunk-e majd többet tenni, jobban élni.

Kedves testvérem, osztozom a reményben, hitben és a bizonytalanságban, félelemben is. Elfogadtam és megértettem, hogy mindkettő életünk természetes velejárója, és amennyiben ezt valamelyest sikerül egyensúlyban tartanunk az józanságra ösztönöz, tisztánlátáshoz vezet. Ennek tudatában bátran remélek szebb holnapot!

Hiszem, hogy a következő esztendő több nyugalomra és csendre, tudatos jelenlétre ad majd lehetőséget. Nem, azt nem hiszem, hogy a körülöttünk zakatoló világ lesz majd csendesebb, abban bízom, hogy nekünk lesz elegendő erőnk kiragadni zajából magunk. Lesz erőnk és akaratunk nem (csak) szavakkal, hanem teljes jelenléttel, osztatlan figyelemmel imádkozni. Időnként megállni, és szemlélődni, esélyt adni magunknak arra, hogy a világ a maga gyönyörűségében táruljon szemünk elé. Lehetőséget adni magunknak arra, hogy észrevegyük azt a sok csodát, ami családjainkban, tantermek falai között, gyülekezeti, ifjúsági alkalmakkor, templomban, gyülekezetekben születik meg ember és ember, Isten és ember között. És hiszem, hogy egyik legszentebb feladatunk továbbra is az, hogy figyeljünk azokra, akiket szeretünk és szeressük meg azokat is, akikre még nem figyeltünk.

Hiszem, hogy lesz elegendő erőnk megkeresni és megnevezni azt, amiben egészen benne van a szívünk. Ami lázba hoz, ami felemel, ami továbbvisz. Bízom benne, hogy ez az emelkedettség majd mindnyájyunkat ellenállhatatlanul magával ragad, tudunk általa lelkesek lenni és ezzel a lelkesedéssel tenni is! Hinni akarom, hogy a következő esztendőben is el tudjuk fogadni és elengedni azt, ami nem megoldható, de elkötelezettséggel és kitartó hittel, társakat keresve tudunk munkálkodni azon, ami viszont minden nehézség ellenére mégis megvalósítható. És hinni akarom, hogy ezeken közös célokon szelíd egyszerűséggel, alázattal munkálkodunk majd, annak tudatában, hogy a sok felhalmozott tudás és tapasztalat csak akkor lesz igazán érték, ha rajtuk osztozni is tudunk.

És hiszem, hogy mindez a jó Istenhez és tisztább, teljesebb valónkhoz visz közelebb. Ahhoz a teljességhez, amelynek ígéretével Atyánk indított útra születésünk pillanatában.

2025 a Magyar Unitárius Egyházban a küldetés éve. Ezt a fogalmat járjuk körbe, fogalmazzuk újra, keressük a mában és mának szóló jelentéstartalmát, és igyekszünk úgy tervezni, hogy ennek a jelenvalósága tetten érhető legyen egyházunk életében. Hogy élő valóság legyen. Az új év küszöbén innen indulunk, a nulladik pontról: saját, személyes küldetésünktől, hogy összeadódjunk közösségi küldetéssé. Annak a reményétől, hogy képesek leszünk minél közelebb kerülni ahhoz az élethez, amelynek ígéretével a jó Isten útnak indított. Mert mi mindannyian, az ő teljesességéből kaptunk és kapunk naponta.

Ennek jegyében segítsen Isten lélekben újjászületni az Újesztendőben!

Ámen

Kolozsvár, 2024 decembere

Atyafiságos üdvözlettel,

Kovács István s. k.

püspök