
Az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége (ULOSZ), amely a lelkészek érdekképviseletét és szakmai közösségének támogatását szolgálja, 2025. szeptember 29–30-án tartotta őszi konferenciáját és közgyűlését Székelykeresztúron, a Barátság Házában.
Az alkalom lehetőséget adott arra, hogy az egyház vezetése kifejezze megbecsülését a huszonöt éve szolgáló lelkipásztorok felé: az Ezüst Palást díjat ebben az évben Fekete Béla, Máté Ernő, Molnár Attila és Tódor Csaba vehette át. Ugyanakkor a közösség köszöntötte a szolgálatba frissen belépő lelkészeket is, Demeter Ágnest, Lőrinczi Zsófiát, Szabó Esztert, Szilágyi Alpárt és Vidám Líviát.
A program részeként istentiszteletre is sor került, Vida Rozália végezte a szolgálatot.
A konferencia egyik legfontosabb mozzanata a tisztújítás volt, amelynek során a közgyűlés három évre új vezetőséget választott: elnöknek Kis Zsuzsánnát, titkárnak Lőrinczi Leventét, pénztárosnak pedig Péterfi Ágnest.
Az ULOSZ a továbbiakban is a lelkészek támogatását, közösségének erősítését és érdekképviseletét szolgálja, különböző találkozók, munkaértekezletek és közös programok szervezésével, valamint az egyházi bizottságok munkájában való részvételével.