Anyanyelvünk s vele együtt a magyar nemzethez való tartozásunk Isten ajándéka számunkra. Száz évvel ezelőtt igazságtalanul ítélő nagy és kis hatalmak széttépték a történelmi Magyarországot. A Magyar Unitárius Egyház is hosszú évtizedeken át szétszakítva élt, de 2012-ben kijavította a csorbát. Magyarországi és erdélyi testvéregyházközségek lelkészeinek nyílt leveleit ajánljuk a trianoni gyász enyhítésére, nemzeti és vallási öntudatunk erősítésére.

Nyílt Levél június 4-e, az összetartozás napja alkalmából

Kedves Kénosi Unitárius Testvérgyülekezet!

Összetartozunk! Egy nyelvet beszélünk! Egy az Isten és egy a vallásunk, hitünk róla való bizonyságtétele!

Földrajzi értelemben nagy távolság és adminisztratív határ választ el bennünket egymástól. Több száz kilométer megtétele után, a kedves fogadtatásban részesülve ér bennünket a felismerés, hogy nemcsak a szavak szintjén beszéljük a nyelvet, hanem a zene hangjaira egyszerre rezdülnek lelkünk húrjai, édesednek a jó ízek szánkban, és értjük egymást egy pillantásból is. Mint rég nem látott családtagokat üdvözöljük egymást, hiszen sokkal idősebb a mi láthatatlan szálakon szövődött kapcsolatunk a hivatalossá tett háromévi testvéregyházközséginél.

Kiderül, hogy a dédapák, dédanyák a Homoród mentéről származnak, hogy a családi hagyományban élő ez az emlékezet.

A fájdalom, a veszteség után így oldódnak a keserűségek, gyógyulnak a sebek, nemesedhet az evangéliumi elhívás, mi így vagyunk unitáriusok. A Székely himnuszt gyakran énekeljük Kocsordon egyházközségünk megalakulása óta.

„Maroknyi székely, porlik mint a szikla…” szól a refrénben. Időnként fohászomban úgy énekeljük, hogy „maroknyi székely ŐRT ÁLL, mint a szikla”, pontosan azért, mert ismerjük a testvérgyülekezet, a kénosi unitáriusok lelkületét.

Mindennapi imádságunkban Jézussal együtt mondjuk: „mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség”. Ez az ország sokkal több, mint az adminisztrációs határok által meghúzott! Ez az ország a lelkünkbe van égetve!

„Ha valamely ország meghasonlik magával, az az ország nem állhat tovább fenn. Ha egy család meghasonlik magával, az a család nem maradhat tovább együtt.” (Mk 3,24–25)

Azt tapasztaljuk, hogy minden külső hatás ellenére a mi országunk erősödik. Ha lélekben önazonosak, magabírók vagyunk, a közösségeink, a gyülekezetek gyarapodnak, a lelki országunk épül. Ezért olyan kiemelkedően fontos, hogy lélekben erősek legyünk és ebben egymást támogassuk! Ez az Isten országa bennünk, mely megtart minden körülményben!

Szívünkben egyformán könnyezzük a dalt és a verset, értjük a ki nem mondott szavak terheit, együtt járjuk az utat, amely egymás felé vezet és így tartjuk meg a nemzetet. Találkozásaink alkalmával sokszor beszélünk arról, milyen nehéz ebben a megváltozott világban megmaradni unitáriusnak, magyarnak, embernek.

„Békülve meg akármi rendeléssel –

Nem csodálkozva már – és csodálkozva mégis,

Hogy rajtunk ez is, az is megesett:

Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,

Kínszenvedést virágzó életet.

Ahogy lehet…”

(Reményik Sándor: Ahogy lehet)

Most így lehet, ennek megfelelően cselekedünk!

Ha egymásnak támaszai és inspirálói vagyunk, akkor nem csak megmaradunk, hanem építünk is. Végre így is lehet! Ez a lehetőség indított minket arra, hogy testvérkapcsolatot kezdeményezzük egyházközségeink között! Együtt fedezzük fel, milyen sok szál fonódott össze közöttünk az elmúlt században. Részei voltunk, vagyunk az élő szövetnek, az összetartozó közösségnek!

Kocsord és Kénos között testvéri kapcsolatot ápolunk. Az unitárius egyházközségek tagjai évente meglátogatják egymást, imahéten, nemzeti ünnepeink alkalmával a személyes kapcsolatokkal erősítve közösségeinket.Már öt éve, hogy rátaláltam erre a versre.

„Idő gyógyít sebet, hámlaszt,

szunnyadó bút föl-föltámaszt.

Fákat korhaszt, vásznat mállaszt,

de bennünket szét nem választ.

Pergő időnk éppen olyan,

mint sebes sodrású folyam,

nem érdekli térkép, vonal.

Országhatár? Cérna, fonal.

Anyanyelvünk pillér, támasz,

múlttal együtt erőt áraszt.

Az köt össze, mi elválaszt:

öt év híján száz év, száz dac.”

(Döme Zsuzsa: Június 4-ére, a nemzeti összetartozás emléknapjára)

Ezen a századik évfordulón oly sok akadály tornyosul elénk ismét. A határok a világjárvány miatt még zárva vannak, az istentiszteleteket, ünnepléseket óvintézkedésekkel tartjuk. A lényeges azonban megvalósul: a testvérkapcsolatunk így is erősödik, egymás istentiszteletein részt veszünk, a világhálón követjük, megosztjuk. Minden alkalmat megragadunk, hogy a fájdalmat enyhítsük, a sebeket gyógyítsuk, hitben támogassuk egymást és megújult lelki erővel kezdjük a holnapot. Mert így is lehet! A családban is megünnepeljük az évfordulókat, emlékezetessé tesszük a nevezetes eseményeket. Ezen a százéves fordulón oly sok mindenről: megpróbáltatásról, igazságtalanságról, a megmaradás küzdelmeiről emlékezhetünk. Ezen az évfordulón összatartozásunkat erősítjük meg! Érezzük mi is a vérző szív fájdalmát! Közben megtanuljuk egymástól, hogyan lehet élni és túlélni, megküzdeni a túlerővel és a csüggedtséggel, mikor lehet erősödni és gyarapodni, imádkozni.

Látjuk a Hargitán gyújtott őrtüzeket! Ápoljuk a Székely Hadosztály Emlékművét Kocsordon a Kraszna partján. Hittel élve, egy hangon kérjük Isten áldását!

Kocsord, 2020. június 4-én

Bartha Mária-Zsuzsánna