„Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Figyeljetek szavaimra, és tudjátok meg, mit jelent mindez! […] Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,14.37–38)
Kedves keresztény testvéreim!
Az apostolok cselekedeteiről szóló könyv írójának vallomása szerint „amikor pedig eljött a pünkösd napja, […] mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen…” (Ap Csel 2,1). Ezt olvasva a ma élő embert szomorúság tölti el. Hiszen hol vagyunk mi ettől? A világjárvány miatt ez esztendőben pünkösd ünnepét is valószínűleg szigorú előírásokat betartva kell otthonainkban megünnepeljük. Egyedül, esetleg szűk családi körben tudunk csak együtt lenni. Az elmúlt napok, hetek alatt az egyház is igyekezett a technika lehetőségeit kihasználva tartani legalább virtuálisan a kapcsolatot, figyelmeztetni keresztény testvéreinket a gondviselő Isten szeretetére, ebben a bezártságban is meglátni, megtapasztalni szerető Atyánk jelenlétét. Miközben ezt tesszük, belátjuk, hogy a személyes kapcsolatot, együttlétet semmi sem pótolhatja. Mindazonáltal reménykedve tekintünk Isten felé, és önkéntelenül tolul ajkunkra a 146-os számú egyházi énekünkkel az imádság: „Édes Atyánk, örök Úr odafönt, / Látod a szívben a bánatözönt, / Látod a ránk szakadó zivatart, / Látod a felleg, a vész hova tart.” „Édes Atyánk, halld meg imánk, / Lelkedet öntsd ki ma, töltsd ki mireánk.”
Ha az elmúlt életünk évtizedeit vizsgáljuk – nemcsak most, a világjárvány okozta nehéz helyzetben, hanem abban az általános széttöredezettségben, ahogy éljük napjaink –, azt tapasztaljuk, hogy ritkán, nagyon ritkán tudunk valóban együtt lenni és együtt gondolkozni. Hangoztatjuk a „keresztény egységet”, közben minden keresztény felekezet, sokszor egymással szembefordulva, a maga igazságát szajkózza. Vélt igazságainkat egymás fölé vagy egymás elé akarjuk helyezni, feledve a Mester tanítását, figyelmeztetését.
Soha nem volt ekkora igénye a keresztény embernek az egységre, mint a jelenben. Külső és belső erők, egyéni, gazdasági és politikai érdekek még jobban egymásnak feszülve morzsolnak fel, vernek szét közösséget, családot, nemzetet. Erdélyben is, a keresztény Európában is egyik legégetőbb feladat az egymásra figyelés még így, virtuálisan is, egymás mellett megmaradni és dolgozni, építeni Isten országát. Ez a kényszerű helyzet, amelybe sodródtunk a veszélyes járványbetegség miatt, reméljük, lehetőség és alkalom, hogy elgondolkozzunk az általunk kialakított erőszakos világ történésein.
Pünkösd a keresztény egyház, az első keresztény gyülekezet megalakulásának ünnepe is. Az ApCsel írója színesen tudósít az első pünkösd történetéről. Hogyan alakult meg az első gyülekezet? Kikből tevődött össze ez a közösség, kik voltak az elsők, akik ide tartoztak? Legelőször is a Jézus által elhívott, megszólított tanítványok, majd azok a különböző egyének, akik a zsidó aratás ünnepére Jeruzsálembe érkeztek és Péter bizonyságtevésének a meghallgatása után megkeresztelkedtek. Ennek a közösségnek a vezéralakja Péter mellett a tizenegy jézusi tanítvány. Az első pünkösdi események egyik központi alakja kétségtelenül Péter, akiben volt elég erő, tisztánlátás,
hit és meggyőződés, hogy felemelje szavát, és szóljon a názáreti Jézusról. Ám, amikor képzeletben újrahallgatjuk az ő szavait, arra is figyelnünk kell, hogy mellette ott állt tizenegy társa is. Péter bizonyságtevése és az apostolok közösségének az ereje az, ami lehetővé teszi az első keresztény gyülekezet megalakulását.
Az elmúlt évezredek alatt sokan megfeledkeztek e második, ám ugyanannyira fontos vetületétől ennek a sokrétű és igen fontos ünnepnek. Elfeledkeztek a tanítványokról! Péternek nemcsak az isteni kinyilatkoztatás adott erőt és bátorságot, hanem az a tudat is, hogy mellette állnak azok, akik épp úgy látták és hallották Jézust, mint ő! A nagy kérdés a ma világában az, hogy az egyetemes keresztény egyház ezt az eredeti egységet mi módon keresi.
Pünkösd ünnepének nemcsak Péter a főszereplője, hanem a tanítványok is. Ezért róluk is, és a tanítványságról is kell szólni. Az akkori és a késői tanítványoktól függ, hogy milyen hullámhosszon továbbítják és továbbítjuk az evangéliumi üzenetet. Más szavakkal, hogyan vibrál bennünk a lélek. A tanítványok Jézus hívó szavára szakítottak addigi életvitelükkel, és vállalták Jézus követését.
Az evangéliumi leírások, tudósítások alapján képet nyerhetünk arról, hogy a Jézushoz legközelebb álló apostoloknak milyen volt a gondolkodásmódja, hogyan fogadták Jézus tanítását, hogyan igyekeztek mesterük kérése szerint élni, érteni, érezni és tevékenykedni. Az evangéliumban megörökített egy-egy élethelyzet, életkép betekintést enged az ő lelkükbe. Ezek az apostoli életképek, élethelyzetek egy-egy állomás a lelki fejlődés és alakulás, a tanítvánnyá válás útján, ami viszont pünkösd előtt a teljes kiüresedéshez és csüggedéshez vezet. Árván, kitaszítottan, nincstelenül, kiábrándultan tengetik napjaikat a jeruzsálemi felsőházban. Együtt vannak mind, a saját maguk életével, keserűségével, kiábrándultságával, csalódottságával, félelmével, de húsvét örömével is, mérlegelve magukban az ép ésszel oly nehezen felfogható, felkavaró eseményeket. Persze ebben az érzés- és gondolatkavalkádban okvetlenül felmerül az a kérdés is, hogy mi az ő szerepük és feladatuk ebben az új világban.
Gondoltál-e arra, testvérem, hogy amikor Jézus hívó szavára a tanítványok elindultak az új élet útján, egyből hontalanná váltak? Mindent elhagytak, ami az addigi életükhöz tartozott. Drasztikusan szakítottak megszokott életvitelükkel, és amikor azt gondolták, hogy megtalálták Jézusban a megtartót, a megmentőt, a boldogságot, életük nyugalmát, akkor egyszerre mindent kiüresített a nagypénteki dráma. A közösen eltöltött évek után ottmaradtak összetörve, elbizonytalanodva. Valami közös azért csak maradt bennük: a megismert Jézus, a szelíd tekintet, a szeretetteljes megnyilvánulás, az Istenről való emberközeli tanítás, az együtt töltött idő boldog emlékei, az új világ szimfóniájának harmóniája. És – mindenek felett – ott kavargott bennük húsvét dicsősége, áldozócsütörtök szentsége, a megtört kenyér meghitt és mégis felemelő, átformáló szertartásossága.
Keresztény testvérem! A ma emberére jellemző, hogy a külsőségekre, a látványra sokat ad. Lenyűgözi a sziporkázó, mesterséges fény, és elveszítette, nem látja a belső ragyogást, a világosságot. A hihetetlen hangerővel tomboló zajos világ meggátolja abban, hogy szíve, lelke belső hangját meghallja. Hihetetlen sebességgel száguld a széles országutakon, levegőben, vízen, de a lélek belső ösvényein botorkál vagy immár járni is képtelenné válik.
Karácsony és húsvét ünnepét kidíszítettük, felcicomáztuk, hagyományokkal és szokásokkal ékesítettük, amelyek sokszor elhalványítják az ünnep belső mondanivalóját. A ma embere egyedül bambul a karácsonyi csillagra, tanácstalanul hallgatja a mennyei kar himnuszát, hitetlenül áll a nyitott sír előtt és kételkedve fogadja a húsvéti üzenetet. Lassan-lassan eltávolodott családtól, gyülekezettől, közösségtől, nemzettárstól.
Egyedül él és egyedül akarja boldogulását megteremteni. Ebben az évben a külső rendelkezések okán is még inkább egyedül marad, magára van hagyva. Mégis jó alkalom ez a jelen helyzet, hogy megkérdezzük önmagunktól is pünkösd ünnepén, hogy mit is cselekedjünk.
Pünkösd arra tanít, hogy a tanítványok bátran vallomást tettek a megismert és megtapasztalt, a Jézus által tanított Isten országa igazságáról. Bátran kiálltak Jézus mellett. Mi adott erőt ehhez? Nem a külvilág, amely őket is épp úgy bámulatba ejthette, mint minket most, nem a nagy lárma a jeruzsálemi tömegben, nem a zúgó szél, hanem a belső felismerés. A pünkösdi jelek: a kettős tüzes nyelvek, a nyelveken való szólás, a sebesen zúgó szél lelküket és szívüket érintette meg vagy éppenséggel onnan áradt, hitükből fakadt fel. Lélekben lettek igazán tanítványok, lélekben lettek erősek és bátrak, és tudtak egymás mellett megmaradni és elnyerni a szentlélek ajándékát.
A tanítványokról szóló evangéliumi leírásokat felfoghatjuk belső utakon való járás állomásaiként, megállóiként. Belső útra, utazásra csak akkor tudsz elindulni, ha kizárod magadból rövid időre a külső világot, ha „hontalanná” leszel. Figyelsz Jézus tanítására, amíg csendben önvizsgálatot tartva, magadban felfedezed az isteni erőt. Ha nagypéntek megpróbáltatása kiüresít teljesen, észre kell vedd, hogy mégsem veszítettél el mindent: ott van az Isten által beléd oltott hit, amely képessé tesz a szeretet Istenével megteremteni azt a közösséget, amelyben nemcsak önmagadat találod meg, hanem a melletted élő embertársat is. A jézusi tanítványok így élték át az első pünkösdöt. Együtt voltak, megfogadták Mesterük intő, figyelmeztető szavát. Nem tértek külön utakra. Hittek és megerősödtek. Csendben imádkoztak és hangosan cselekedtek. Nem tévesztették el az irányt, tudtak a lélek belső útjain járni, amelyen a megismert és megszeretett tanítómester mutatta az utat.
Ma még nyomatékosabban szól a péteri felhívás: „térjetek meg… és megkapjátok a Szentlélek ajándékát!” A külső világ hatalmas nyomását, csábítását ellensúlyozta a lélek belső ereje. Az individualizmust harsogó világunkban ritkán szánjuk rá magunkat arra, hogy a lélek belső útjain járjunk. Amíg ezt nem tanuljuk meg, addig csak külsőleg vagyunk Jézus-tanítványok. Isten szentlelke csak akkor és ott érint meg bennünket, ha belső útjainkon járva, Jézus tanítása alapján, lélek szerint élünk. Így lesz erőnk, hogy Péter bátorságával mindig kiálljunk, és Istenről, az ő
igaz és szeretetteljes országáról hittel és cselekedettel bizonyságot tegyünk.
A jó Isten jóra vezérlő szentlelke adjon erőt, hogy egymás mellett tudjunk megmaradni így, virtuálisan is, egymásra figyelve, Jézus tanítását követve legyen igazi pünkösdi ünnepünk. Dsida Jenő gondolatával fejezem be üzenetem: „Sugarat, fényt, színt adj nekünk, / Mert epedünk! Fényesség nélkül oly sivár az élet! / Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet, / Legyen világosság!”
Áldott pünkösdi ünnepet adjon az Isten! Ámen.
Kolozsvár, 2020. pünkösd Bálint Benczédi Ferenc
unitárius püspök