A kolozsvári március 15-ei megemlékezés alkalmából Bálint Benczédi Ferenc püspök szolgálatot végzett a Szentháromság (Piarista) templomban.

Kedves testvéreim, ünneplő gyülekezet!

Ez ünnepi alkalommal tartandó beszédem bibliai alapgondolatát Ézsaiás próféta könyve 58,6 verse képezi: „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot.

Kedves ünneplő testvéreim!

Istené a hála, hogy megérhettük ebben az esztendőben is március 15. ünnepnapját. Mert jól esik évről évre előkeresni a fiókból a nemzeti színű kokárdát, újra elénekelni a korabeli nótákat, hagyni, hogy a több, mint másfél évszázaddal ezelőtti lelkesedés átitassa mostani tudatunkat, és meghatottan mondani a pesti forradalmárokkal: „A magyarok Istenére esküszünk…” Jó itt állni, különböző felekezetek együtt, s közösen imádkozni nemzetünk javáért, jövőjéért.

Igaz ez még akkor is, ha sokszor érezhető, milyen nehéz ünnepelni. Nyilván nemcsak azért, mert régi a múlt, hanem elsősorban azért, mert eltávolodott tőlünk a forradalom eszméje. Petőfi, Kossuth, a pesti ifjak mitikus alakot öltve, önmaguk közhelyeként válnak az ünnepi sablon részeivé. Valahogy a forradalom lényege és a külső eseményei különálló életet kezdtek élni. A külsőség megmaradt, a lényeg viszont – a szabadság igénye, amely akkor és ott sajátos, egyedi formát öltött – elhalványult. Sajnos ma nem a szabadság eszméje áll az ünnep középpontjában, hanem az akkori emberek cselekvése. Megmaradt a dráma, az eseménysor, az érzés, de elpárolgott a tartalom, az, ami miatt mozgásba lendült a nagy gépezet, az egész nemzet.

Kedves testvéreim, a mai napon fordítsuk figyelmünket mégis a tartalom felé. E böjti időszakban próbáljunk pár percig mélyen beletekinteni a múltba, és keressük a ma is megfogalmazódó mondanivalóját. Úti kalauzként pedig hívjuk segítségül Ézsaiás szenvedélyes mondatát, amit az Úrnak tulajdonít, e mai beszéd bibliai alapgondolatát: „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot.

Ézsaiás számára a böjt elképzelhetetlen a szabadságra való törekvés nélkül. Csak az böjtöl igazán, aki önmagát és a körülötte élőket felszabadítja a bűnösen felrakott bilincsek rabságából A böjt lényege ugyanis a helyreállás, a megtisztulás, a rendteremtés, más szóval az emberséghez való visszatalálás, ami elképzelhetetlen szabadság nélkül. Amíg önmagamon vagy a körülöttem élőkön jármok és bilincsek éktelenkednek, addig nincs lehetőségem az emberségem megtalálására. Ezért szent és érvényes minden olyan forradalom, amely a szabadságért harcol. Az ilyen forradalmak ugyanis nemcsak a politikai helyzetet kívánják megváltoztatni, hanem elsősorban az emberi méltóság helyreállításán munkálkodnak. Ezért van az, hogy az elnyomás ellen küzdők, a szabadságharcosok mindig szent célért küzdő emberek. Azok pedig, akik meghunyászkodva, az elnyomó hatalom árnyékába bújva keresik önmaguk előrehaladását, akik kompromisszumok és féligazságok mentén próbálnak féléleteket teremteni, azok a rossz oldalon állnak. A világban ugyanis kevés a valóban rossz ember, akik tudatosan a gonoszt, a rombolást választják. III. Richárdok ritkán születnek a földre. Az elnyomás legtöbbször a megalkuvó, a meghunyászkodó emberek félmértékes életéből származik. Az elnyomás leghatékonyabb táptalaja a felszínesség, a tudatlanság, a restség, a gyávaság, azok, akik a bilincsek levétele helyett azt kérik, hogy csak egy kicsit lazítson a hatalom a csukló szorításán. Akiknek elég a két kanállal több étel, a két garassal magasabb fizetés, a szabadon kimondható szó helyett az anyagiakban bővelkedő, de kétrét hajlott élet, a szájra tett ujj. Semmit sem ér a bilincs félig való levétele, a járom meglazítása, az „emberarcú” zsarnokság vigyorgása. A szabadság legnagyobb ellensége ez a görnyedt szolgalelkűség, amely milliók életében nyomon követhető. Nézzünk csak körül világunkban! Nézzük csak meg, hogy mi módon szolgálta akár a közelmúltban, de rafináltabb formában a mában is ez a gyámoltalan és öntudatlan emberi viszonyulás a mindenkori zsarnokok célját, és magunkba szállva figyeljük meg, hogy e nyúlós langyosság milyen gyakran kúszik rá a mi bokánkra, csuklónkra is. Minden üresen kongó ünnepi beszéd, minden rutinosan megtett ünnepmajmolás, de minden elmulasztott igaz szó, minden meghátrálás, minden egyes jog feladása egyedül és kizárólag a zsarnokságot szolgálja, és elárulja a mindenkori forradalmat. A forradalom ugyanis nemcsak a lángoló történelmi pillanatokból áll, hanem folyamatos törekvés, amely minden nap lejátszódik. A tüzes, véres, csatakiáltástól hangos pillanatok, az életüket feláldozó hősök kiemelkedő példák, a történelem által magasra emelt útjelzők, akik rámutatnak arra a folyamatos harcra, mi szabadság és zsarnokság között zajlik minden egyes nap.

Az 1848-as forradalom a maga lényege szerint nem ért véget, csupán folytatása Bocskai felkelésének, Rákóczi harcának, és előzménye ’56-nak, ’89-nek. Ezek pedig együttesen jelképei, piros betűs ünnepei annak a harcnak, amelynek minden egyes ember részese, és amely minden nap zajlik. Hiszen a zsarnokság és szabadság harca reggeltől estig zajlik a családi otthonban, az iskolában, a munkahelyen, a színházban, a templomban, a parlamentben, az irodában. Minden egyes ember napi rendszerességgel kell döntsön arról, hogy a szabadság forradalmi jellegű igazsága vagy az elnyomás, a zsarnokság hideg bilincse mellett kötelezi el magát.

Így jutunk el ide, a mába és e mai ünnephez, amikor a rég élt hősök példáján felbuzdulva kellene elkötelezzük magunkat a szabadság tiszta levegője mellett. Ám – könnyen beláthatjuk – ez ugyanolyan nehéz ma, mint amilyen volt a múltban. Könnyebb beállni a sorba, elfogadni az alamizsnát, lehajtani a főt, nagyot sóhajtva elmondani, hogy ez van, vagy akár tudálékosan magyarázkodni, hogy másképp nem lehet, mint vállalni a hatalmasokkal szembeni harcot. De azért azt tudni kell, hogy nincs emberség ott, ahol a zsarnokság az úr. Az élet csak a szabadság tiszta levegőjén tud fejlődni!

Ézsaiás viszont a szabadság további sajátosságára is figyelmeztet minket. Mégpedig arra, hogy önmagam szabadsága semmit sem ér, ha a mellettem élő elnyomás alatt van. Igazi szabadság csak ott terem, ahol ez a lehetőség mindenki számára megadatik. Ahol nincsenek első- és másodrendű polgárok és emberek, ahol ugyanazzal a mércével mérnek mindenkit, és mindenkinek ugyanazok a lehetőségek állnak a rendelkezésére.

Mekkora különbség van, testvéreim, a mindig győztes nagyhatalmak, például Amerika szabadsága, és a kudarcból felnövő népek szabadsága, például a magyaroké között. Az amerikaiak szabadsága dicsőséges, csillogó és önző, amely önmaga dicsfényében tetszeleg, és nem képes meglátni a maga körül levő elnyomást. Öntetszelgése hamar arroganciába, mások lefitymálásába csap át. A magyarok szabadsága áhított álom, amely sok kudarcos harc, megannyi elvesztett háború és évszázados elnyomás árán fogalmazódott meg. A mi szabadságunk nem dicsőséges, hanem lelkekben dédelgetett vágy, amit az édesanyák csókjukkal lehelnek csecsemőikre, nem csillogó, hanem olyan, mint egy ritka virág, amely hegyes sziklán, viharoknak kitéve kapaszkodik a darabka életbe. De a mi szabadságunk nem önző, hanem tudja, csak akkor lehetünk szabadok, ha ez mindenkinek megadatik. A magyarok szabadságának záloga a románok, a szerbek, a horvátok, a csehek stb. szabadsága. Ha pedig ezek közül akárcsak egytől is elragadtatik ez a lehetőség, akkor az a mi szabadságunkat is csorbítja. A mi szabadságunk mellkasok mélyére elásott kincs, amit legtöbbször odabent élünk meg, ami nem törekszik dicsfényre, hanem örök böjti csendjében érleli a jobb világ lehetőségét. A mi szabadságunk életforma, amely minden nap megnyilvánul tetteink és viselkedésünk révén. A mi szabadságunk a böjt nyugalma és józansága, amely az ünnepi hangos éneklés, színes viselet és zászlólengetés mellett megnyilvánul minden szóban, tettben, álomban.

Kedves ünneplő testvéreim! Március idusán arra kérlek, hogy mi ilyen ézsaiási, böjti szabadságra törekedjünk, és amikor Petőfi örökéletű szavait elmondjuk, akkor azok bennünk a hétköznapokat is átitató elköteleződéssé váljanak. Isten áldása kísérje ünnepszentelésünk! Ámen.

Bálint Benczédi Ferenc

püspök

Kolozsvár, 2019. március idusa.