Április 5-én, Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában adták át Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott rangos állami kitüntetéseket. Az ünnepségen a díjakat Grezsa Csaba főkonzul adta át.

Király Ferenc a Torockói Unitárius Egyházközség gondnoka, népi bútorfestő Magyar Ezüst Érdemkeresztben részesült.  Király Ferenc a közösség megmaradását és gyarapodását önzetlenül szolgáló, hitben erős, nemzettudatban hűséges világi vezetője a Torockói Unitárius Egyházközségnek, aki a torockói bútorfestészet újraélesztésével és a következő nemzedékeknek való továbbadásával hozzájárul a magyar népi kultúra értékmentéséhez, és értékteremtéséhez. A díjazottat Csécs Márton, a Kolozs-Tordai Egyházkör esperese méltatta.

Laudációját az alábbiakban olvashatják:

Király Ferenc iskoláit Torockón és Kolozsváron végezte, munkásként, valamint mesterként dolgozott az ipartörténetileg is kiemelkedő kolozsvári és a nagyenyedi gyárakban, javarészt a kommunista diktatúra évtizedeiben, majd a romániai népfelkelést és államhatalmi változást követő években.

Kézművességéről híres torockói felmenőitől szívta magába a vassal és a fával való munkálkodás minden részletét. A kommunista diktatúra utolsó évtizedében az anyai nagymamájától kapott, 1800-as években készült jegyláda indította el a torockói bútorfestés feltámasztásának útján. A méltán híres torockói népi motívumokat, a fából készült tárgyakat, melyek a sajátságos torockói vasazattal álltak össze teljes darabbá, nemcsak megismerte és megtanulta alkalmazni, hanem tanfolyamok révén továbbadta, és a jelenben is továbbadja a tanulni szerető nemzedékeknek. A torockói népművészet egyedi a magyar kultúra gazdag tárházában, Király Ferenc ezt az egyedi népléleki alkotókedved jeleníti meg munkásságában, értékteremtésében. Szívósságát igazolja, hogy a megfélemlítés és az erdélyi magyar nemzettudat kiirtásának sötét éveiben kezdte elsajátítani a torockói bútorfestést.

Király Ferenc kiemelkedik sajátságosan torockói gondolkodásmódjával és életvitelével, ami gondnoki tisztségében a közösségért való áldozathozatalban és a közösségi tudat erősítésében nyilvánul meg. A torockói ember ugyanis mindenekelőtt arra gondol, hogy ha a jó Isten megadta az életet, és az embernek az önfenntartás képességét, akkor az embernek kötelessége önmagából a legtöbbet kihozni, talentumait gondozni. A keresztény ember kész a segítségadásra, mint ahogy Király Ferenc is mindig kész arra, hogy az elesetteket és szenvedőket segítse, de a tétlenséget és hanyagságot messzemenően elítéli.

A torockói unitárius templom közelmúltbeli felújításának folyamatában nem a külső segítség bevonását tartotta a legfontosabbnak, hanem a belső erők és források megmozgatását. Kiállásával, adakozó példamutatásával, szorgalmával megértette a közösséggel azt, hogy a templom javítása a közösség felelőssége, és amíg telik az adakozás és önkéntes munkálkodás saját forrásából, addig örömmel dolgozzanak és adakozzanak a hívek, hisz önmagukért és a következő nemzedékért teszik. Felfogása szerint az egyházközségi élet az emberek lelki erejét, józanságát és jóságát munkálja; Torockó viharos történelme is azt bizonyítja – főleg, ami a 19-20. századot illeti –, hogy a templom, és az egyházközség mindenkor az emberek lelki otthona volt és marad.

Hirdeti és vallja, hogy ha Isten egészséget és hitet ad, akkor öröm a munka, öröm a közösség gyarapítása, mert egy erős közösség sokszor életmentő támasza lehet az egyénnek. Király Ferenc hite és életfelfogása szerint a lustaság és a mulasztások felhalmozása rossz gazdává teszi az embert, és nincs annál szomorúbb, mint az elődei szellemi-lelki és anyagi örökségét eltékozló ember.

Király Ferenc lelkesedése és hite az erdélyi magyar megmaradásban példaértékű, belőle táplálkozni lehet, belőle gyarapodni kell, áldott az a közösség, amelynek ilyen egyházközségi gondnoka és népművésze van.

Fotók: Magyarország Főkonzulátusa (Kolozsvár), Bethlendi Tamás