Idén tizennegyedik alkalommal rendeztek egyházköri unitárius gyermektábort, melynek ezúttal a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium adott otthont. A hétfőtől péntekig tartó programra előkészítősöktől hatodikosokig közel negyvenen érkeztek az egyházkör különböző gyülekezeteiből: Székelyszentmihályról, Kissolymosról, Rugonfalváról, Szentábrahámról, Körispatakról, Firtosváraljáról, Tarcsafalváról, Nagykadácsról, Bencédről, Énlakáról és Kobátfalváról.
A tábor középpontjában – az egyházi évhez igazodva – a küldetés gondolata áll, amelyet a gyerekek Jónás történetén keresztül ismernek meg. Képzeletbeli utazásaik során – PPT-s vetítésekkel kísérve – követik Jónást Egyiptomtól Indiáig, Amerikától Törökországig. A hét végére pedig visszatérnek Erdélybe – önmagukhoz, a saját közösségükhöz, megerősödve abban, hogy hol van a helyük itthon. A bibliai történet minden nap más-más szemszögből kerül elő, így segít elmélyíteni a hitbeli gondolkodást és a személyes kérdéseket is: mi a feladatom, hol a helyem, hogyan lehetek jelen a közösségben? A táborszervezők célja, hogy a küldetés fogalmának fontosságát a gyermekek a saját szintjükön értsék meg, ezért gyakorlati példákkal egészítik ki az erről való gondolkodást.
A napok áhítattal kezdődnek, ezt forgószínpadszerű tevékenységek követik: bibliai történetmesélés, kézműves foglalkozás, közös játék és énektanulás. A délutánok a mozgásról és az együtt átélt élményekről szólnak: a gyermekek fociznak, csapatjátékokat játszanak, olykor kirándulnak. Esténként nem maradhat el a közös mesenézés, amit esti meseolvasás és rövid elcsendesedés követ. Mindez segít felidézni a nap eseményeit és tanulságait – mindenki a saját élményein keresztül gondolhatja végig, mit tanult, mit visz magával az adott napból.
A hét során szép lassan formálódik a közösség. A korábbi években már részt vevő táborozók bátrabban, felszabadultabban veszik ki részüket a programokból, nyitottak mások felé is. Az újonnan érkezők fokozatosan ismerkednek, megtanulnak figyelni egymásra, jelen lenni, közösen gondolkodni. Az ilyen közös élmények közé tartozik az étkezés előtti imádság is: a hét elején még sokak számára szokatlan lehet együtt hálát adni az ételért, a hét végére azonban ez magától értetődő közösségi gesztussá válik.
A tábor Sipos László firtosváraljai unitárius lelkész irányításával szerveződik, akinek munkáját nemcsak a lelkészkollégák, hanem lelkes fiatal táboroztatók is segítik – köztük olyan középiskolások és fiatal felnőttek, akik korábban maguk is részesei voltak az eseménynek. Három év közös munka után mára összeszokott csapattá váltak: fél szavakból, pillantásokból is értik egymást.
A közös móka, a napi ritmus, a játék és az elcsendesedés, az együttlét öröme – mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a tábori hét végére valóban közösséggé formálódjanak azok, akik különböző falvakból, eltérő történetekkel érkeztek. Mert küldetés nemcsak ott van, ahol messzire kell menni – sokszor épp ott kezdődik, ahol egymás mellé rendelt bennünket az élet.