A Protestáns Teológiai Intézet unitárius karának tanárai nevében tisztelettel jelentem, hogy két ifjú, Lőrinczi Eszter és Nagy Norbert hat évnyi teológiai tanulmányok és munkálkodás után készen áll az egyházi szolgálatra. Ezennel tisztelettel átadom őket önöknek, hogy szolgálják Unitárius Egyházunkat, munkálkodjanak népünk és mindannyiunk boldogulására. – fogalmazott dr. Koppándi Botond Péter dékán az unitárius teológiai hallgatók ünnepségén vasárnap, június 30-án.

Ez alkalommal a szószéki szolgálatot dr. Kovács Sándor rektor, teológiai tanár végezte, aki 1Pét 4,7–11 versei alapján szólt az ünneplő gyülekezethez. A végzős diákok lelkére kötötte: „Isten szavával és erejével a hit élet lesz, az erkölcs önkéntesség, és a lelkipásztorkodás a világ egyik legszebb hivatása. „

A ballagó teológiai hallgatók részéről Nagy Norbert mondott búcsúbeszédet. Mintegy válaszként érkezett Vidám Lívia és Szilágyi Alpár teológiai hallgatók köszöntése, soraikon igazi baráti szeretet sütött át. Emellett dallal és versajándékkal is készült a teológus ifjúság. Útravalóul Mezei Csaba Sík Sándor Áldott, aki előre néz című versét mondta el, majd a Daltutajok Arcokra ráncolt végtelen dalát énekeltél el.

Rácz Norbert Zsolt, a Kolozsvár-Belvárosi Egyházközség lelkészének köszöntője után Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház főpásztora a két végzős diák vállára helyezte szolgálatuk legfőbb jelképét, a lelkészi palástot. A palástok ebben az esztendőben is az Unitárius Lelkészek Országos szövetségének ajándékai. A tanítványokat, Esztert és Norbertet Máté evangéliumának soraival indította el az előttük álló úton: Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Azt kívánta, hogy ez a lehetetlennek tűnő küldetés bennük lehetségessé váljon, hogy csak annyira tagadják meg önmagukat, amennyire kell, ahhoz, hogy arcukon átragyoghasson a jó Isten, csak azt a részüket tagadják meg, ami esetleg elhalkítja az isteni üzenetet, és akkor általuk is visszhangozni fog, ebben a végtelen hullámzásban tovább terjedni az isteni akarat.

Ebben a hivatásban és vállalásban legyen a két ballagó teológiai hallgató állandó társa a jó Isten!