„Izsák ezt mondta: Lásd, én megöregedtem, bármikor meghalhatok. Most hát fogd a fegyvereidet, tegzedet és íjadat, menj ki a mezőre, és lőj nekem valami vadat! Azután készíts nekem finom falatokat, ahogyan én szeretem, és hozd be nekem, hogy egyem, és megáldjalak, mielőtt meghalok!” (1Móz 27, 1–4)

Katona Dénes 1954. május 15-én született Székelykeresztúron, gyerekkorát a Hargita megyei Gagyban töltötte. A Székelykeresztúri Általános Műveltségű Líceumban érettségizett, 1974–1978 között végezte el az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán a tanulmányait. 1978–2004 között a Székelyderzsi Unitárius Egyházközség lelkésze volt, 1981-ben szentelték fel a Zsinat Brassóban tartott ülésén. 1978-ban kötött házasságot Szente Piroskával, két fiuk született. 2004–2005-ben székelymuzsnai lelkész volt, majd 2005-től nyugdíjazásáig, 2019-ig székelyudvarhelyi kórházlelkészként szolgált. 2019. június 1-én vonult nyugdíjba. A Főtanács 2022. évi ülésén elismeréssel méltatták lelkészi szolgálatát.

Ali pasa 1661-es dúlásakor a székelyderzsiek így kérték Apafi Mihály fejedelem segítségét: „Üdvezült Apafi Györgyné asszonyunk után Nagyságod idegen ur Dershez nem lévén, méltóztassék kérésünket meghallgatni s nyomorult kastélyunkhoz bizonyos őrzőket adatni, hogy mü is Isten és az Nagyságod szárnya alatt maradhassunk meg.” E történelmi kérés azóta is visszhangzik a néplélekben: Adjon a jó Isten minden időben „bizonyos őrzőket” a strázsára!

Katona Dénes is ilyen őrző volt az övéi számára. A „bizonyos” az archaikus nyelvezetben nemcsak megfelelőt, alkalmast, de bízót, hívőt, küzdőt is takar. Ő pedig valóban alkalmas, hívő, küzdő, szeretetteljes őrzője volt a derzsi gyülekezetnek, hogy az Isten szárnya alatt maradhasson meg.

Légátusa voltam a 2000-es évek legelejének egy gyönyörű húsvétján. A paplakon szeretetteljes hangulatban fogadott a család, László fia végig kalauzolt a mesés erődítményrendszeren, bástyákban, színalján, a toronyban. A betanult és lámpalázas szószéki prédikációm után a tiszteletes úrvacsorai ágendája következett. Az érett, igazi üzenet! Egy örök inspirációt hordozó megnyilatkozásnak lehettem tanúja. Az úrasztalánál akkor és ott egy sajátosan határozott, életerős, éber tekinteteket kereső szempár, ércesen csengő és színesen lejtő férfihang töltötte be az istenházát. A stallumban ülve, egy, az emberekre ható, mosolyban, lendületben és a szentlélek lángjában égő unitárius lelkészt láthattam. Örökre belém égett e jelenés, de az ágendája is! A közösségi erőről beszélt, az egymás iránt vérszerződési kötelezettséget vállaló ősökről, lovas-íjász honfoglaló magyarokról. „Így kell egymást is erősítenünk, lelkesítenünk e reményteljes ünnepben! Elköteleződve, kitartóan és okosan!” – zárta húsvéti ágendáját. Szavai akkor irányt mutatóan csendültek szolgálati helyének csodás templomában, de határozottsága, erős hite és lendülete nem csak ezt az alkalmat, hanem teljes lelkészi szolgálatát jellemezte.

Ezzel az elhivatottsággal folytatta életútját kórházlelkészként is. 14 évig volt erő az erőtlenek számára, betegágyak mellett osztotta meg hitét azokkal, akik hite fogytán volt. Folyamatos párbeszédben a jó Istennel, imáiban mások számára kért gyógyulást, erőt, hogy a betegek, szenvedők méltóságteljesen viselhessék terheiket.

Ma talán ezért is nehéz elfogadni és megérteni a történteket. Hova lett lelkéből ez a hatalmas erő és bizalom? Hogy tűnhetett el lelkéből az a hit és remény, ami egy életen át életereje volt? Számunkra csak a kegyelet maradt, emberi válasz helyett.

A bibliás Izsák így búcsúzik az élettől: „bármikor meghalhatok.” Utolsó kívánsága rendjén szeretett fia kezében íjat és tegezt akar látni: „Lőj nekem valami vadat…készítsd el, ahogyan én szeretem, hogy egyek és megáldjalak.” – mondja. Mindenki, akit szerettél, körülötted volt. Úgy készítették el falatjaidat, ahogyan szeretted. Add hát áldásodat! A „bármikor” az Isten dolga. Békélj meg szeretettel szolgált egy, igaz, örök Isteneddel!

Solymosi Alpár, lelkész-esperes

Katona Dénes temetési szertartására augusztus 18-án, pénteken, du. 2 órakor kerül sor Székelyudvarhelyen, a belvárosi unitárius templom ravatalozójából a tábornegyedi unitárius temetőbe.