1. július 27–30. között, Tusnádfürdőn kerül megrendezésre a Kapocs – Unitárius Családos Tábor.

Szeretettel várjuk a találkozóra azokat a családokat, akik e pár napban a szórakozás mellett hitükben is szeretnének megerősödni. Bízunk benne, hogy az együttlét, közös imádkozás, változatos programok olyan lendületet és derűt adnak, amit hazatérve személyes és gyülekezeti életünkben is hasznosítani tudunk.

A tábor korcsoportos bontásban zajlik. Állandó felügyeletet biztosítunk a legkisebbeknek, minőségi programokat fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. A párhuzamosan zajló tevékenységek mellett ugyanakkor igyekszünk megteremteni azokat az alkalmakat is, amikor a résztvevők együtt lehetnek.

Azért esett a tusnádfürdői helyszínre a választás, mert itt közel 200 személy elszállásolására van lehetőségünk.

Reméljük, hogy az együttlét egymáshoz, egyházunkhoz és a jó Istenhez való kapcsolódásra, ugyanakkor kikapcsolódásra is teremt majd alkalmat.

Jelentkezési határidő: 2023. június 15.

Szállás:

Az elszállásolás a tábor területén található új építésű házakban és faházikókban történik. Ugyanakkor sátorozásra is lehetőség van. Az elszállásolás a jelentkezés sorrendjében történik, azonban azzal a megjegyzéssel, hogy igyekszünk előnyben részesíteni a kisgyermekkel (4 év alatti) érkező családokat, és őket az újabb építésű, saját fürdővel rendelkező házakban elszállásolni. Annak érdekében, hogy minél többen vehessünk részt a rendezvényen, arra biztatjuk azokat, akik ezt megtehetik, hogy válasszák a sátrazási lehetőséget.

A szállás leosztásánál elsőbbséget élveznek ugyanakkor azok, akik a tábor teljes időtartamában jelen lesznek. Ha megtelnek a helyek, akkor a később (pl. pénteken délután) csatlakozóknak csak sátorozási lehetőséget tudunk biztosítani.

A táborban természetesen azok is részt vehetnek, akik személyes úton, a város területén, önköltségen foglalnak szállást.

Jelentkezési díj:

Egy, mindenkihez szóló rendezvény természetesen sok költséggel jár, bár az egy személyre eső összköltség körülbelül 550 lejt, úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk, ha az anyagiak akadályoznák a részvételt. Ennek alapján a részvételi díj:

  • Felnőtt: 150 lej
  • 5–18 év közötti gyerek/fiatal: 100 lej
  • az 5 év alattiak számára a tábor ingyenes

A nagycsaládos résztvevők kedvezményben részesülnek. Amennyiben a családban kettőnél több gyerek van, akkor a személyenkénti hozzájárulás összege 100 lej/fő, azaz a felnőttek részvételi díja 50 lejjel kevesebb.

Akinek gondot jelent ez az összeg kifizetése, az forduljon bizalommal hozzánk, keressen bennünket levélben a puspokihivatal@unitarius.org elérhetőségen.

A jelentkezés előfeltétele a részvételi díj egyharmadának a kifizetése, arra kérjük Önöket, hogy ezt az összeget utalják az alábbi bankszámlára vagy vigyék be/juttassák el a lelkészi hivatalba:

RO24OTPV200000348014RO08 (RON)

Az előleg banki utalásakor a kedvezményezett (románul: beneficiar) rovatba az Unitárius Püspökséget kell feltüntetni (Episcopia Unitariană), amelynek adónyilvántartási száma 4288322, a megjegyzések rovatba pedig ezt kell bevezetni (románul): Avans tabără pentru familii – és a kapcsolattartó személy teljes neve. (Előleg kifizetésének határideje: 2023. június 15.)

Jelentkezés itt: https://forms.gle/s61KjsHY3Y4kN3vVA

A tábor Facebook eseményén folyatamosan új tudnivalókkal jelentkezünk: https://www.facebook.com/events/774032744112237

További kérdésekkel keressenek bizalommal: Péterfi Zita Ágnes (+40 756 777 899), Koppándi Júlia (+40 747 586 514).