Meghatározó és régóta várt pillanathoz érkezett vasárnap Magyarszovát unitárius közössége: ezen a napon iktatták be ünnepélyesen Szőcs Elődöt, a közösség kinevezett lelkészét. A vargyasi születésű fiatal lelkipásztor ezt megelőzően a nagyenyedi gyülekezetben szerzett értékes tapasztalatot, amit most a Kolozs-Tordai Egyházkör egyik legszebb és legrégebbi templomában, a magyarszovátiak javára kamatoztathat.

Az istenháza évszázados falai közt zajló ünnepség elején – a lelkészi beiktatások rendje szerint – Jobbágy Mária Júlia egyházköri jegyző felolvasta a püspöki megbízólevelet, majd Szőcs Előd új tisztségében megtarthatta első prédikációját.

Szőcs Előd igehirdetésének alapjául azt az igét választotta, amely a szószék kőlapjába is bele van vésve: Ézsaiás próféta könyve 58. részének első versét (Ézs 58,1). Ez a vers a hang kiáltásának és a felemelt szó fontosságának kérdését járja körül – arról szól, mikor kell bátor kiáltással megszólalnunk. A lelkipásztor értelmezése szerint a kimondott szó, a kiáltás, ugyanúgy fontos, mint a hallgatás, mert néha a csendben hallhatjuk meg leginkább a lélek szavát. A hang nem pusztán eszköz, hanem a hivatás és a szenvedély mélységének tükre is. Az ige arra buzdít, hogy szavainkat tisztán, hitelesen és bátran emeljük fel, hogy az üzenet valódi erejét továbbadhassuk.

A kőbe vésett isteni üzenet és az emberi hang mellett a lelkipásztor kiemelte a harang hangját is, annak apropóján, hogy a magyarszováti templom kisebbik harangját, a hívek áldozatkész adakozásából, 67 évvel ezelőtt, éppen június 22-én szentelték fel. Az élet úgy hozta, hogy a lelkészbeiktatás is erre a napra esett.

„Én hiszek ezekben az apró, kicsi jelképekben. A mai beszédemet is ebből a három dologból gyúrtam össze. Először is az emberi hangból, ami az enyém, és amely arról szól, hogy próbálok felnőni a lelkészi szerephez. Másodszor abból a hangból, amely reggel, délben és este szól a magyarszováti harangból, és amely emlékezteti az itt élő embereket arra, hogy közösségünk az egyistenhithez kötődik, és ez a hit a mai napig fontos számára. Harmadszor pedig abból a kőbe vésett szentírási hangból, amely ezen a több száz éves szószéken jelenik meg. Kérdés, hogy mi hogyan válaszolunk erre a hívásra: csendben maradunk, vagy felemeljük a hangunkat, hogy továbbvigyük az örökséget, amelyet kaptunk” – zárta gondolatait a lelkipásztor.

Ezt követően Kovács István unitárius püspök vette át a szószéken az igehirdető helyét, aki Pál apostol Korinthusiakhoz írt első levelének 9. részéből idézte a 24-től 27-ig terjedő verseket. Ezt az igeszakaszt azért választotta, mert érvényes Szőcs Előd lelkipásztor egész életére, hivatására és lelkészi pályájára is. Ő ugyanis nem egy sprintfutó, aki mindössze 50 méteren ad bele mindent, hanem hosszútávfutó, aki felkészült a megpróbáltatásra, az erőtlenségre, a szomjúságra, a nehézségekre, és ezekben a helyzetekben a belső erőforrása a Jóisten.

„Hasonlóképpen, ha a magyarszováti gyülekezetet szeretnénk jellemezni, nemcsak a 800 éves templomot, a népviseletet, a gyönyörű mezőségi tájat vagy a dolgos kezekkel művelt földeket kell említenünk. Ennél is fontosabb az a belső tartás, az a hitből fakadó állhatatosság, amely nemzedékeken átívelve megőrizte ennek a közösségnek az erejét és önazonosságát. Ez a gyülekezet is hosszútávfutó. Megtanult kitartani a nehéz időkben, túllendülni a mélypontokon, és hűséges maradt ahhoz, ami megtartotta: Istenhez, hithez, közösséghez. A hosszútávfutók tehát egymásra találtak, a lelkipásztor és a gyülekezet.” – hangzott el a prédikációban. A püspök hozzátette: most különösen nagy jelentősége van annak, hogy a gyülekezet és a lelkipásztor odafigyeljenek egymásra, és a bennük rejlő kohéziós erőt jóra fordítsák.

A püspök közvetlenül a magyarszováti közösséghez szólva kiemelte: tudtatok nyitottak lenni, túllátni a saját portátokon, és ez az önmagatokon való túllátás a legnagyobb értékeitek közé tartozik.

Zárógondolataiban arra hívta fel a figyelmet, hogy ma, amikor a békétlen világban bombák hullanak, különösen fontos, hogy ne az egónkat kergessük, ne az egyéni igazságainkat hajszoljuk, hanem egymást keressük. Nekünk megadatott a szabadság – és ezzel a szabadsággal felelősen élve tudjuk elfogadni, hogy a másiknak is lehet igaza. Ilyen lelkülettel lehet valódi, megtartó közösséget építeni.

A továbbiakban a lelkészbeiktatás szimbolikus pillanataként Csécs Márton Lőrinc, a Kolozs-Tordai Egyházkör esperese átadta Szőcs Elődnek a templom kulcsát, a bibliát, a kelyhet és az egyházközség pecsétjét, majd köszöntőbeszédek hangzottak el.

Bodor Attila, a Magyarszováti Unitárius Egyházközség gondnoka arról beszélt, hogy a legnagyobb ajándék Isten útjára terelni másokat, és azt kívánta az új lelkésznek, hogy találjon otthonra Magyarszováton. Adorján Dénes, a magyarszováti református egyházközség lelkésze az Isten iránti nyitottságot, engedelmességet és a szolgálatra való készséget Sámuel könyvének ismert soraival emelte ki: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád” (1Sám 3,10). Figyeljünk oda erre a hangra: hétfőtől szombat estig nyitott füllel kell járni, hogy vasárnap hitelesen tudjunk felállni a szószékre – fogalmazott.

Bodor Ilona alkalomhoz illő szavalata után a magyarszováti ortodox közösség lelkésze, Danciu Ioan köszöntötte új szolgatársát. Hangsúlyozta: felekezeti hovatartozástól függetlenül mindannyiuk közös küldetése, hogy hidat építsünk ember és Isten között, és minél többeket segítsünk közelebb kerülni a hithez. Ehhez a gondolathoz kapcsolódott Ghelețus Lucian, a helyi görögkatolikus közösség lelkésze is, sok sikert kívánva Szőcs Elődnek ebben a misszióban.

Kádár Annamária, a Nőszövetség képviseletében költői képek segítségével fejezte ki azt az örömöt, amelyet a gyülekezet most érez. Hangsúlyozta, milyen fontos, hogy a fiatalokat isteni értelemre, hitük, anyanyelvük, az emberek és a hazájuk szeretetére nevelje, ugyanakkor gondoskodjon az özvegyekről, árvákról, és ne feledkezzen meg az ezüsthajú, tapasztalt idősekről sem.

Andorkó Ferenc nyugalmazott vargyasi unitárius lelkész, Szőcs Előd egykori lelkipásztoraként, hosszú és eredményes munkát kívánt, két bibliai üzenet idézve: „Akik az Úrban bíznak, erejük megnő” a Zsoltárok könyvéből; „Ne félj, mert én felemeltelek”, az Ézsaiás könyvéből. Felesége, Andorkó Rozália is elkísérte, aki Szőcs Előd egykori osztályfőnökeként emlékezett vissza az iskolai évekre.

Balázs Tamás nyugalmazott magyarszováti unitárius lelkész az Árpád-kori magyarszováti unitárius templom szépségét emelte ki, átnyújtva egy kötetet annak gazdag múltjáról, és arra biztatva utódját, hogy folytassa a Magyarszovát értékeit, múltját, népviseletét bemutató munkát.

Az évfolyamtársak nevében Bartha-Pál Aba, a Budapesti Unitárius Egyházközség lelkésze köszöntötte az egybegyűlteket, visszaemlékezve a teológiai évek kihívásaira. Ifj. Balázs István polgármester abbéli meggyőződését fejezte ki, hogy az egyház és az önkormányzat együtt fogja tudni szolgálni az embereket.

Az egyházközség Nőszövetségének éneke után Nagy Edith Csilla átnyújtotta az általa készített palástot Szőcs Elődnek.

Az ünnepség zárómomentumaként Szőcs Előd mondott köszönetet az elhangzott biztató szavakért.

A lelkészbeiktatás ünnepi alkalma a helyi kultúrotthonban folytatódott, ahol az egybegyűltek a magyarszováti néptáncegyüttes színvonalas fellépésének örvendhettek, méltó lezárásaként ennek a rendhagyó, Magyarszovát életében fontos közösségi eseménynek.