„Azután kinyújtotta kezét az Úr, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az Úr: Én most a szádba adom igéimet! Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!… Övezd fel derekadat és indulj, hirdesd nekik mindazt, amit én megparancsolok!” (Jer 1,9–10.17)
Pálffy Asztalos Tamás 1946. október 4-én született Kolozsváron. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte meg, majd a 14. számú középiskola elvégzése után 1964-ben sikeres érettségi vizsgát tett.
A kötelező sorkatonai szolgálatot követően, 1967-ben felvételizett az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karára, ahol 1972-ben eredményes teológiai szakvizsgát tett, majd 1974-ben lelkészképesítést nyert. Két évre rá, 1976. december 5-én Marosvásárhelyen ünnepélyesen felszentelték.
1974. augusztus 10-én házasságot kötött Asztalos Erzsébettel, és Isten e házasságot egy gyermekáldással gazdagította, fiuk, Tibor személyében.
Ebben az évben segédlelkészi kinevezést nyert a Homoródjánosfalvi Unitárius Egyházközségben, ahol 1975. november 1-től töltötte be a rendes lelkészi állást. 1989. október 29-én iktatták be a Datki Unitárius Egyházközségbe, ahol nyugdíjba vonulásáig szolgált.
2011. szeptember 25-én, az őszi hálaadás ünnepi istentiszteletén búcsúzott el a datki gyülekezettől, majd Brassóba költözött, ahol nyugdíjas éveit töltötte.
Pálffy Tamás megszívlelte a Jeremiás prófétának szóló isteni üzenetet, és ennek szellemében szolgálta közösségét, hirdetve az evangélium igazságait. Olykor prófétikus lendülettel küzdött és szent haraggal tanított, máskor derűs, egyedi humorával mutatott példát; így őrizte meg rendíthetetlen hitét és az emberi értékekbe vetett bizalmát a „rendszer” pusztító sodrában. Amint Jeremiás prófétának, úgy neki is Isten adta ajkára igéjét, hogy hűséges lelkészi szolgálatával gyomláljon és irtson, építsen és plántáljon, vigasztaljon és bátorítson. Ennek szellemében övezte fel magát és indult el, hogy 37 éves lelkészi szolgálatával hirdesse az örökkévaló egy igaz Isten szeretetét és gondviselését.
Most azzal a reménységgel búcsúzunk el tőle, hogy örökkévaló Istenünk szeretetébe fogadja hűséges szolgáját és gyermekét, lelkét örök üdvösséggel ajándékozva.
Pálffy Asztalos Tamás nyugalmazott unitárius lelkész virrasztására 2026. február 26-án 18 órától kerül sor a datki unitárius templomban. Temetési szertartása 2026. február 27-én 13 órakor lesz a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
Nyugodjon békében!
Biró Attila esperes