Az 1568 sátorban zajló első beszélgetésre S. O. S. Ukrajna! címmel került sor az ukrajnai háború menekültjeit és otthon maradt rászorultjait segélyező tevékenységekről. A beszélgetésbe Tischler Ferenc, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat főtitkára, Elekes Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium iskolalelkésze és Vladimir Szkalszkij, a Gondviselés Segélyszervezet odesszai munkatársa, illetve a szervezet elnöke, Szabó László kapcsolódott be. A beszélgetés a segélyezési folyamatok kezdeti nehézségeiről, majd azok egyre tisztábban körvonalazódó módszereiről szólt. Tischler Ferenc beszámolója értelmében a Romániai Máltai Szeretetszolgálat jelenleg leginkább a határátkelő helyek ukrán oldalán meghúzódó menekülteknek igyekszik segítséget nyújtani. Olyan humanitárius konvojt indítanak útnak, aminek része egy mozgó orvosi rendelő, mobil konyha és egy olyan busz is, aminek berendezése szakemberek, pszichológusok és szociális munkások bevonásával biztosít szórakozási, tanulási lehetőséget a gyerekek számára. Elekes Zsolt a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Magyar Unitárius Egyház és a Gondviselés Segélyszervezet összefogásának eredményeként megvalósult segélyezési folyamatokról számolt be. A segítség ma is sokrétű: tanácsadással, orvosi vizsgálatokra való kíséréssel, nyelvtanfolyamok és táborok szervezésével, segélyszállítmányok, kórházi felszerelések szállításával foglalkoznak. Ukrán nyelvű bölcsődei és elemi iskolai csoportot működtetnek. Szabó László elmondása szerint tevékenységük anyagi forrása az a gyűjtés, amit a háború harmadnapján hirdettek meg. Az így begyűlt összeg jelentős része az amerikai unitárius hittestvérek részéről érkezett, akik ezidáig 224.000 dollárnyi adományt küldtek segélyezési célokra.

„Erdélyi értelmiséget és erkölcsös embert próbálunk nevelni, elsődlegesen ez a cél” – fogalmazott Solymosi Zsolt az Egyházak szerepe az oktatásban című beszélgetés felvezetője során. A meghívottak, Aáry Tamás Lajos oktatási ombudsman, Bustya János református lelkipásztor, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója, dr. Lakatos Sándor, a Berde Mózes Unitárius Gimnázium igazgatója és Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója az egyházi oktatás valóságairól, áldásairól és nehézségeiről beszélgettek. „Tévképzet, hogy azért visszük egyházi iskolába a gyermekeinket, hogy rendet tanuljanak, hogy megneveljék őket az ottani szigorú szabályok. Ehelyett azt kéne megérteni, hogy az egyházi iskolák a szabadság intézményei. Nem mindenekelőtt a szabálykövetés, hanem a műveltség otthonai.” – fogalmazott Aáry.

Bonczidai Éva dramaturg, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztője, Vajda Anna Noémi író, a Szövétnek főszerkesztője, dr. Farkas Wellmann Endre József Attila-díjas költő, a Helyőrség főszerkesztője, a Magyar PEN Club alelnöke és Demeter Sándor Lóránd unitárius lelkész a csütörtöki nap első találkozása alkalmával az Egyház és kultúra kapcsolatáról beszélt. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a kultúra az ember által megélt és továbbmondott történeteken keresztül értelmezhető. Ahhoz, hogy kultúraalkotó és formáló felelősségünknek eleget tudjunk tenni, egyénnek, egyháznak, a kultúrát befolyásoló intézményeknek ki kell lépnie a rá szabott klisék és képmutatások dobozából – fogalmazták meg a beszélgetés végkövetkeztetését az előadók.

Van-e szükség paradigmaváltásra, ha e kettő kapcsolatáról, egymásra való hatásáról beszélünk? Összeegyeztethető-e az egyház természete a gazdasági tevékenységgel? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről szólt az Egyház és gazdaság címmel meghirdetett beszélgetés. Minderre választ Ballai Zoltán (lelkipásztor, Erdélyi Református Egyházkerület), Papp Márton (római katolikus plébános, Csíkszenkirály), Zelenák József (evangélikus esperes) és Dácz Tibor (gazdasági előadó-tanácsos, Magyar Unitárius Egyház) keresett a párbeszédben választ. Egészen egyértelműen megfogalmazták, hogy nem elég csak a meglévő vagyonnal való gazdálkodás, nem elég a partnerségi lehetőségeink kihasználása, nem elég csak az állami támogatásokat lehívni. Ehelyett egy olyan szemléletváltásra van szükség, melynek értelmében értékeinket, javainkat nem csak konzerváljuk, hanem hasznosítjuk is. Egyre többet kell dolgozzunk azon, hogy közösségeink és intézményeink, legalább részben, önfenntartóak legyenek. Ez az igyekezet azonban csak akkor lehet teljes, ha mindezek mellé társítani lehet a híveink támogatását is. Akkor lehet teljes, ha ők maguk is érzik a gyülekezeti életért való felelősséget.

A csütörtöki nap délutánján a szentendrei skanzen és annak erdélyi tájegysége elevenedett meg lelki szemeink előtt dr. Sári Zsolt, a szabadtéri múzeum általános főigazgató-helyettese, Moldován-Szeredai Noémi kiskedei unitárius lelkész és Magyari Zita, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (továbbiakban ODFIE) elnökének beszámolója és történetei révén. Hálásak vagyunk, hogy ebben a csodálatos közgyűjteményben a Magyar Unitárius Egyház is jelen lehet. Örülünk, hogy történeteibe belefonódik a kiskedei kultúrotthon, a nyárádgálfalvi unitárius templom, az Unitárius Nők Országos Szövetsége és az ODFIE története is.

Az 1568 Sátor utolsó panelbeszélgetése az örökségvédelem, a restaurálási, konzerválási folyamatok nehézségeiről, de ezek áldásos, örömteli pillanatairól is szólt. Az előadók azonban nem a kihívásokra, hanem a megvalósításokra koncentráltak. Ferenczi Z. Sámuel, Furu Xénia, dr. Furu Árpád és Ilyés Szabolcs ugyanis a magyar és román állami támogatások révén megvalósult sikertörténetekről számolt be. Ilyen a Vallásszabadság Háza, a bágyoni, nagyajtai, oklándi, városfalvi és várfalvi unitárius templomok, illetve a szováti templom jelenleg még zajló restaurálásának története is.

Mindezen beszélgetések mellett három kötetlenebb, könyedebb hangvételű, kávé melletti beszélgetésre is sor került. Milyen ez a „papszakma”? Miért lesz ma valaki lelkész? kérdésekből kiindulva igazi, hiteles, jó hangulatú beszélgetés kerekedett arról, hogy melyek a lelkészi hivatás örömei, nehézségei. Köszönjük az őszinte vallomásokat Kalányos Ottó katolikus segédlelkésznek, Kajcsa Lóránt evangélikus segédlelkésznek, Józsa Tihamér református lelkésznek és Elekes Zsolt unitárius lelkésznek! Jobbágy Mária Júlia, Újvárosi Katalin és Péterfi Zita Ágnes “szoknyás papokként” nyilatkozott és osztott meg történeteket arról, hogy mit jelentett régen, és mit jelent ma női lelkészként helytállni, szolgálni, együtt rezdülni egy közösséggel. A sort négy lelkésznő férjével folytatott beszélgetés zárta. Ők arról beszéltek, hogy miként élik meg a férjek a lelkészcsaládok mindennapjait, hogyan viszonyulnak hozzájuk közösségeink, ők maguk pedig hogyan fogadják, kezelik ezeket az időnként kimondott, máskor kimondatlan elvásárokat. „Együtt szolgálunk” – fogalmaztak. Időnként azzal, hogy bekapcsolódnak az egyházközség életébe, máskor azzal, hogy átveszik az otthoni teendőket, így teret és időt adnak feleségeiknek, hogy lelkészi munkájukat végezhessék. Farkas István, Liker János, Vida Zsombor és Tőkés Lehel, köszönjük a beszélgetést!