A református és az unitárius közösség több mint 300 éves együttélését ünnepelték július 12-én Fiatfalván, a harmadik Kastélynapokkal egybekötött Falutalálkozó zárónapján. A hálaadó istentisztelet a háromnapos rendezvénysorozat kiemelt eseménye volt, amely a helyieket, az elszármazottakat és a vendégeket hívta közös ünneplésre. Az alkalmon Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke prédikált.

Fiatfalva Erdély egyik különleges egyháztörténeti helyszíne. A református és az unitárius gyülekezet évszázadok óta közösen használja a templomot, istentiszteleteiket felváltva tartják. A közös templomhasználat első ismert írásos említése egy 1726-os unitárius püspöki vizitációs jegyzőkönyvben található, a későbbi feljegyzések pedig arról tanúskodnak, hogy ez a gyakorlat már akkor is régi hagyománynak számított. A jubileum ennek a máig élő örökségnek állított emléket.

Kovács István püspök prédikációjában a fiatfalvi közösség történetét egy hosszú házassághoz hasonlította. Mint mondta, háromszáz év alatt voltak nehézségek, viták és egymásnak feszülések is, a közösséget mégis az a rend tartotta meg, amelyben Isten akarata és a másik ember elfogadása fontosabbnak bizonyult a nézetkülönbségeknél. Kiemelte, hogy a különbözőség nem gyengíti, hanem gazdagítja a közösséget, ha az emberek megtanulják „belülről látni” egymást. Dsida Jenő Templomablak című versének záró soraival arra buzdította a jelenlévőket, hogy ne egymás ellen, hanem egymásért éljenek.

Az úrvacsoraosztást megelőzően Lőrinczi Lajos közügyigazgató, Fiatfalva szülötte osztotta meg ünnepi gondolatait. Beszédében személyes emlékein keresztül idézte fel a templomhoz fűződő kapcsolatát, ahol megkeresztelték, konfirmált, családjával együtt imádkozott, és ahová mindig hazatérhet. Arról beszélt, hogy a közös úrvacsora Krisztus áldozatára emlékeztet, ugyanakkor hálaadás azokért az elődökért, akik hitükkel és áldozatvállalásukkal őrizték meg a közösséget és annak örökségét.

Ifj. Szombatfalvi József unitárius lelkész a jubileum történeti jelentőségét idézte fel. Elmondta, hogy a közös templomhasználatot már a 18. századi egyházi feljegyzések is rögzítették, ugyanakkor a hagyomány ennél régebbre nyúlik vissza. Hangsúlyozta, hogy a több mint három évszázados együttélés bizonyítja: a két gyülekezet a közös, megtartó utat választotta, amely a kölcsönös megismerésre, az elfogadásra és Isten szolgálatára épül.

Páll Attila-Csaba református lelkipásztor, esperes megfogalmazása szerint a közös templom azt bizonyítja, hogy a hithez való hűség és a másik közösség iránti tisztelet együtt is megélhető.

Az ünnepi úrvacsorát a Fiatfalván született, illetve innen elszármazott lelkipásztorok szolgáltatták ki. A kenyeret az unitárius, a bort a református egyházközség ajánlotta fel, kifejezve a két gyülekezet összetartozását.

A hálaadó istentisztelet végén felavatták a református és unitárius közösség több mint 300 éves együttélésének emléket állító jubileumi emléktáblát.

Fotók: Kiss Gábor / Erdélyi Református Egyházkerület