Április 30-án, szombaton Csehétfalván került sor a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör nőszövetségeinek évi közgyűlésére, két év kihagyás után, ahol 17 egyházközségből összesen 59 asszony képviselte közösségét. Együttlétünket áhítattal kezdtük, Mátéfi Timea énlaki lelkésznő imáját követően Lőrinczi Lajos csehétfalvi lelkész, egyházunk közügyigazgatója a Főhatóság, míg Csáki Levente esperes az egyházkör részéről köszöntötte az asszonyokat. Az UNOSZ nevében Tódor Éva szólt az asszonyokhoz, neki köszönhetően szólalt meg az orgona is.

A közgyűlés megalakulását követően elhangzott az összesített jelentés – a 2021. év nőszövetségi tevékenységről szóló beszámolói, valamint a lelkészi jelentések alapján. Eszerint 273 aktív nőszövetségi tag van egyházkörünkben. Ha nincs is szervezett nőszövetség mindenhol, a gyülekezetek zömében asszonyaink jelentős hátterei, alapjai a közösségi tevékenységeknek, életnek. 11 olyan nőszövetségünk van, amelyik nőszövetségi zászlóval rendelkezik.

Az elmúlt két esztendő közösségi munkáinkat szűk keretek közé szorította, a korábban megszokott, jól működő programokat a pandémia miatt nem tudtuk vagy csak szerény körümények között lehetett megszervezni, de asszonyaink találékonyságát tükrözik a beszámolók, amelyek így is gazdagon gyümölcsöző és változatos munkáról tesznek bizonyságot.

A múlt év legkülönlegesebb, leglátványosabb egyházköri szintű megvalósításának az új UNOSZ vándorabroszhoz elkészült háromszögek kivarrását, varratását tarthatjuk, amely a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Skanzen felkérésére készült, egy állandó kiállítás részeként. Ehhez a következő gyülekezetek küldtek háromszöget a mi egyházkörünkből: Alsóboldogfalva, Bencéd, Csehétfalva, Csekefalva, Énlaka, Fiatfalva, Firtosmartonos, Firtosváralja, Gagy, Kadács, Kissolymos, Kobátfalva, Korond, Kőrispatak, Nagymedesér, Siménfalva, Szentábrahám, Székelykeresztúr, Székelyszentmihály, Tordátfalva, Újszékely.  Összesen 21 gyülekezet asszonyai. Hatalmas munka volt, rengeteg szervezési feladatattal, utánajárással, de Istennek hála egy gyönyörű, sokszínű vándorabrosz létrejöttét segítettük mi is a magunk háromszögeivel! A kiállítás megnyitójára 2022. május 19-én kerül sor Szentendrén, ahol egyházkörünket is képviselni fogjuk.

Lelkünk ujjonghatott Márk Attila verséneklő, daltulajdonos énekeit hallgatva, vele együtt dúdolva magyar költőink verseit, emberi mélységeket és magasságokat bejárva. Később pedig felesége, Pál Tünde pasztorálpszichológus értékes előadásából tanulhattunk sokat magunkról, magunkért. Demeter Erika korondi lelkésznő végezte az istentiszteleti szolgálatot, amelynek során hasznos, bátorító üzenettel tarisznyálta fel nő társait.

Ebéddel a Hagyományos Székely Jövő Központban vártak, ahol tovább folytatódhattak a jóízű beszélgetések, együtt örülhettünk az újratalálkozás lehetőségéért. Köszönet a szervezésben nyújtott minden segítségért az egyházkör vezetőségének és a nőszövetség köri képviselőinek: Kibédi Enikőnek (Firtosmartonos), Lukács Máriának (Székelykeresztúr), Molnos Évának (Korond) és Péter Annabellának (Fiatfalva). Bízunk benne, hogy minden résztvevő jó érzésekkel feltöltődve ment haza. Páratlan élmény volt, Istennek legyen hála érte!

Mátéfi Timea énlaki lelkésznő, egyházköri nőszövetségi elnök