Mert ahogyan megmarad az új ég és az új föld, amelyet én alkotok – így szól az Úr –, ugyanúgy megmaradnak utódaitok és a nevetek is. (Ézs 66, 22)

Volt egyszer egy ezeréves szép ország, Magyarország. Ezer év alatt valakik mindig el akarták azt foglalni – a tatár, török, osztrák vagy orosz nagyhatalmak. A 19. században létrejött egy kiegyezés egyikükkel, a többiek másfelé kerestek portyázni valót, gyarmatokat hoztak létre, leigázták a világot és minket többnyire békén hagytak. Ám a nagyhatalmak mellett felnőttek a kisebb hatalmak is, akik kihasználva a történelem adta lehetőségeket, magukhoz kívánták ragadni azt, amiről úgy gondolták, hogy nekik jár. Az ezeréves szép Magyarország így hullott darabokra 1920. június 4-én, a gyászos trianoni békediktátum meghozatalával.

Ki a hibás mindazért, ami ehhez vezetett? A jó keresztény nem csak másban keresi a hibát, hanem meglátja saját tévedéseit is. Be kell ismernünk önnön vétkeinket is. Az országunk elvesztésére szövetkezett nagy- és újhatalmak mellett hibásak voltak azok a korabeli magyar vezetők is, akiknek kezében volt az államigazgatási hatalom, de mégsem ismerték fel a társadalmi–politikai változtatások szükségességét. A múltat azonban megváltoztatni nem lehet. Csak tanulni lehet belőle. A jó keresztény tanul saját hibáiból és soha nem szűnik meg reménykedni sorsa jobbra fordulásában. Ézsaiás prófétával hisszük, hogy a tragikus történelmi változások után is megmaradnak utódaink, megmaradnak neveink, megmarad szülőföldünk és édes anyanyelvünk. Az Összetartozás Napján be kell látnunk, hogy nem mindig csak a másik a hibás, nem mindig csak a nagyhatalmak a vétkesek, hanem mi magunk is felelősek vagyunk nemzetünk sorsának alakulásáért. Mert hogyan lehet nemzeti jövőről beszélni, ha teljesen hiányzik vagy elenyésző bennünk az Istenbe vetett hit, az erkölcsös élet utáni vágy, az élet továbbadásának szent küldetése? Nem csak más a hibás, ha bezárnak óvodáink és iskoláink, ha kiürülnek falvaink és elsorvadnak városi közösségeink.

Az anyanyelvet beszélni kell, különben elhal. A hitet meg kell vallani, különben mire való az embernek? Az énekeket tovább kell énekelni, a táncokat tovább kell táncolni, a regéket tovább kell mondani, az életet tovább kell adni. Az egyház nem ravatalozókat, hanem bölcsődéket és óvodákat kell építsen. Az utódok nevét nem márványtáblákra kell felvésni, hanem a következő nemzedékekre kell átruházni.  Az élet megélésében elsősorban nem a kényelmet, hanem az értéket, a minőséget kell szem előtt tartani. A legfőbb mérce pedig az Isten adta élet tisztelete. Minden új ég és új föld az Istennek tetsző élet lehetőségét hordozza magában, melyet Isten felajánl az embernek, de a döntést mi magunk kell meghozzuk.

Ma együtt lélegzik a magyar nemzet, mert megtanult felemelkedni lélekben, és legyőzte a földrajzi határok szülte akadályokat. Ma jól esik magyarnak lenni a világ bármelyik pontján, mert adott a lehetőség, hogy kinyilvánítsuk együvé tartozásunkat. A Nemzeti Összetartozás Napján legyen fontos számunkra örökségünk és hovatartozásunk. A korlátok és határok fölött lássuk meg együtt az új eget és az új földet, melyet Isten minden nemzedéknek megígér.

2018. június 4., 17 óra 32 perc

Székely Kinga Réka

A képet Márkó László készítette.