Szeptember 18-án, egy év kihagyás után újból sor került a Szejkefürdői Unitárius Találkozóra.

A rendezvény nyitómozzanataként Demeter Sándor Lóránd lelkész vezetésével hagyományőrző huszárok tisztelegtek Székelyudvarhelyen az Orbán Balázs-szobornál, ahol közreműködött a Homoródalmási Fúvószenekar.

Szejkefüdőn Demeter Sándor Lóránd lelkész, a lovas huszárok vezetője átadta ft. Kovács István püspöknek a nemzeti zászlót. A találkozó istentisztelettel folytatódott, ahol a püspök prédikált az Ézs 60,1–4 alapján.

Csécs Márton Lőrinc, a Kolozs-Tordai Unitárius Egyházkör esperese elmondta, hogy idén az úrvacsorai jegyeket a Kolozs-Tordai Unitárius Egyházkör adományozta: az úrvacsorai bort a Kolozsvár-Belvárosi Egyházközség, míg az úrvacsorai kenyeret a Torockói Egyházközség, amelyet hagyományos recept szerint sütöttek.

Úrvacsoravételre előkészítő beszédet és imát mondott Jobbágy Mária Júlia, a Kolozs-Tordai Unitárius Egyházkör jegyzője, beszédének alapja a Lk 22,19–20 volt. A mozgó úrvacsorát és Rácz Norbert Zsolt főjegyző áldáskérését követően elénekelték a nemzeti imát.

A résztvevők közösen vonultak Orbán Balázs sírjához, ahol az egyház részéről az emlékezés koszorúját Kovács István püspök, Sándor Krisztina főgondnok és Lőrinczi Lajos közügyigazgató helyezte el.

Köszöntőbeszédet mondott Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, Fazakas Szabolcs, a Székely legendárium és a Mini Erdély Park megálmodója, Bíró Barna Botond, Hargita Megye megyei tanácsának alelnöke, Nagy Norbert negyedéves teológiai hallgató Kányádi Sándor Vannak vidékek c. versének részletét adta elő.

A megemlékezés a székely himnusz közös eléneklésével zárult. A találkozó egyik zenei színfoltja volt Buzogány-Csoma István lelkész és zenekarának koncertje. A gyereksátorban tovább folytatódtak a tevékenységek, míg Péterfi Zita Ágnes és Újvárosi Katalin lelkészek vezetésével kiscsoportos beszélgetésre került sor.

 

A 2021-es Szejkefürdői Unitárius Találkozó támogatói és önkéntesei:

Magyar Unitárius Egyház Püspöki és Főhatósági Hivatala.

Kolozs-Tordai Unitárius Egyházkör: Csécs Márton Lőrinc esperes, Jobbágy Mária Júlia köri jegyző, Vagyas Attila közügyigazgató, a kolozsvári és torockói egyházközségek, Magyari Zita ifjúsági gyakorló segédlelkész, valamint a következő gyülekezeti lelkészek: Pálffy Annamária, Farkas Izolda, Finta Emese, Rüsz-Fogarasi Tibor, Vass Károly, Koppándi Zoltán Attila, Rácz Norbert Zsolt, Vagyas Attila, Dimény József, Józsa Lajos, Balázs Tamás, Fekete Béla.

Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal, Gálfi Árpád polgármester.

Hargita Megye Tanácsa.

Mini Erdély Park, Orbán Balázs Látogatóközpont, Fazakas Szabolcs.

Székelyderzsből: Hagyományőrző huszárok, valamint a Zarándok Nyargaló.

Teológiai hallgatók: Tatár Ágnes Tekla, Nagy Norbert, Lőrinczi Zsófia, László Orsolya.

Homoródszentpéterről: Máté Ildikó, Székely Ildikó, Máté Ida, Székely Eszter, Bathó Emőke óvónő, Székely Gyöngyike tanítónő, Székely (Gyula) Piroska, valamint Zoltán Csaba, Csomor Norbert, Székely Dénes Zsolt, Gergely Ferenc és a lelkészi család.

Homoródszentmártonból: Pál János lelkész, Pál Ervin iskolaigazgató, Sorbán Mihály és Balázs Kinga.

Homoródszentpálról: Tőkés-Bencze Zsuzsánna lelkész és férje, Lehel valamint a következő ifjak: Bencze Attila, Máthé Emőke, Barabás Botond, Nagy Andrea, Máthé József, Néma Szandi, Benő Richárd Dániel, Néma Andrea és Lukácsi Tamás.

Városfalváról: Szabó Levente, Szabó Dávid, Csáka Tihamér, Csáka Nándor, László Norbert, Bartalis Zselyke tanítónő, Jakab Lázár falubíró.

Kénos: Mezei Kincső Eszter.

Székelyudvarhely 1. sz. egyházközség: Simó Sándor lelkész és Balázs Csaba.

Székelyudvarhely 2. sz. egyházközség: Rüsz Domokos lelkész, Vas Székely Piroska énekvezér és férje, László, valamint Benedek Magdolna, Szabó Bencze Irma és Rácz R. Róbert.

Székelyszentmihály: Tarcsafalvi Tünde.

Zetelaka: Újvárosi Katalin lelkész.

Sepsiszentgyörgy: Péterfi Ágnes lelkész.

Homoródalmás: Homoródalmási Fúvósok, Pálffy Tibor karnagy.