Őrhelyeken az őrzők – interjú az újonnan megválasztott egyházköri esperesekkel

Az Unitárius Közlöny augusztusi lapszámában megjelent interjú részletét osztjuk meg oldalunkon.

Az elmúlt hónapokban zajlottak az egyházköri tisztújító választások. Interjúnkban az újonnan megválasztott egyházköri espereseket faggatjuk: Csáki Levente (székelykeresztúri egyházkör), Csécs Márton Lőrinc (kolozs-tordai egyházkör), Fazakas Lajos Levente (marosi egyházkör), Solymosi Alpár (székelyudvarhelyi egyházkör), Szabó Előd (háromszék-felsőfehéri egyházkör) Szentgyörgyi Sándor régi-új (küküllői egyházkör) esperest.

Beszélgetés Szentgyörgyi Sándor esperessel

– Mit osztana meg önmagáról az Olvasóinkkal?

Nevem Szentgyörgyi Sándor, 1965. június 4-én születtem Ádámoson unitárius szülők egyetlen gyermekeként, édesapám ádámosi, édesanyám küküllővári származású. Elemi iskolába Ádámoson, az általánost Küküllődombón jártam. Dicsőszentmártonban érettségiztem. Második osztályban megkérdezte a tanító bácsi, hogy ki mi szeretne lenni. Én már akkor határozottan azt mondtam, hogy én pap szeretnék lenni. 1983-ban először felvételiztem a teológiára, a felvételi végén viszont kiderült, hogy egyetlen helyet hagytak jóvá, azt is katonaviseltnek. Következett Bukarestben rendes katonai szolgálat, azután két évet dolgoztam a dicsőszentmártoni üveggyárban fémforgácsolóként. Így tehát mesterséget is tanultam, éjszakai műszakban is dolgoztam. Teológiai tanulmányaimat 1987–1992 között végeztem. Két évet marosvásárhelyi gyakorló segédlelkészként töltöttem, huszonhárom évet Désfalva, majd Dicsőszentmárton lelkészeként. Szinte három évtizede paposkodom. Harmadik esperesi mandátumomra ez év június 4-év választottak meg.

– Meséljen arról, hogy miért döntött úgy, indul az egyházköri választásokon! Hogy látja, mi az esperes szerepe az egyházi munkában?

Küküllői Egyházkörünkben a hangulat mindig békés volt. Kevesen vagyunk lelkészek és világiak is, de egyetértés, egymásra figyelés, gondoskodás mindig volt. Közös dolgainkat közösen végeztük. Minden lehetséges dologban próbáltuk a legjobb megoldást megtalálni. Nincs pártoskodás, nincs magánérdek. Mindenkire szükségünk van. Ellenvélemények is vannak, de a középút, a mérsékletesség és megfontoltság elengedhetetlen. A kör új vezetősége a régi. A közügyigazgatónk új, a jószándék és a tenni akarás jellemzi. Mi az esperes szerepe az egyházi munkában? Nem a szereplés! Az esperesnek feladatvállalása, rálátása, meglátása, hivatástudata és lelki-anyagi egyensúlya kell legyen. Ő a szolgáló, irányító, számonkérő, gondoskodó.

– Ossza meg lapunk Olvasóival, hogy milyen tervekkel lát neki munkájának! Hogy látja, mik egyházköre erősségei, illetve gyengeségei?

Egyházkörünk erőssége: a lélekszám, egyházkörünk gyengesége: a lélekszám. Ezt úgy értem, hogy a négyezer-egynéhány lelket számláló egyházkörben sokkal több időt szentelhetünk egymásra, szinte név szerint ismerjük egymást, egymásra figyelünk, gondunk van egymásra, máskülönben olyan kevesen vagyunk, hogy hangunk a nagy közösségekben elenyésző. Itt vagyunk, élünk, dolgozunk, s talán a legfontosabb, hogy következetesek vagyunk. Az adott szónak van ereje, a bizalom nem lankad.

– Minden tisztség betöltése felelősségvállalást is jelent. Megosztaná életének azon pillanatát, amikor először döbbent rá arra, mit jelent a felelősség vállalása? / Mit jelent önnek a felelősség vállalása?

Majdnem tizennégy éves voltam, amikor saját konfirmálásom alkalmával az istentiszteleten az énekvezéri teendőket láttam el, akkor nem, de utána tudatosodott bennem, hogy hatalmas felelősséggel bíztak meg már akkor. Én Küküllő menti vagyok, s az is maradok. Hitem szerint a népet szolgálni, Istenhez felemelni, a szószéki szolgálatokat becsülettel végezni, a templomajtót mindenki előtt szélesre kinyitni nem könnyű, de nemes szándék, s tenni kell. A lelkész segítsen az embertársainak, a lelkész, ameddig él, adjon, s amikor meghal, akkor hagyjon. Utolsó gondolat: ez a világjárvány mindenkit megpróbált, a régi rend nehezen vagy egyáltalán nem áll vissza. Az egyházi életet is át kellene gondolni, szervezni oly mértékben, hogy lelki méltóságot és életegyensúlyt találjon benne a hívő lélek. Egyházunk szolgáló egyház, de egyre gyakrabban tőlünk is a szolgáltatást kérik, érvelve: hisz megfizetik. Isten akarata érvényesüljön mindnyájunk életén.

Beszélgetés Szabó Előd esperessel

– Mit osztana meg önmagáról az Olvasóinkkal?

1980-ban születtem Kolozsváron. Szüleim és nagyszüleim az egyházhoz, a tanításhoz, a népszolgálathoz közel álltak. Mindennapjaink része volt az egyházi gondolkodás, illetve az egyházról való gondolkodás és gondoskodás. A sinfalvi papilakon töltöttem életem első hat évét, majd Kolozsvárra költöztünk. Itt jártam iskolába első osztálytól egészen a teológia befejezéséig: előbb a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban, majd az Unitárius Kollégiumban (ma JZSUK). 2005-ben végeztem el a teológiai tanulmányaimat a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 2005 és 2007 között a Székelyudvarhelyi Belvárosi Unitárius Egyházközségben szolgáltam gyakorló segédlelkészként. 2007 szeptemberétől az ürmösi gyülekezet lelkésze vagyok. Ürmösön alapítottam családot, feleségem Kata, óvónő. Két gyermek teszi teljessé életünket: Magor nyolcéves, Regő pedig öt. 2019 és 2020 folyamán 10 hónapot töltöttünk a kaliforniai Berkeley városában, ahol a Balázs Ferenc-ösztöndíjnak köszönhetően élvezhettük amerikai unitárius-univerzalista testvéreink vendégszeretetét. Szabadidőmet a családom körében töltöm, a természetjárás és a sport is mindig fontos része volt az életemnek. Szolgálatomban Jézus példázataiban keresem az eszményképet, de néhány hónapja a Hegyi beszéd egyik mondatát találom lényegesnek: „…a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” (Mt 5,7) A világban tapasztalható bizalmatlanság és kételkedés növekedése közben fontos, hogy a kisebb közösségekben, szeretetközösségeinkben a bizalmat egyre erősítsük, gyarapítsuk.

– Meséljen arról, hogy miért döntött úgy, indul az egyházköri választásokon! Hogy látja, mi az esperes szerepe az egyházi munkában?

Miután Török István esperes bejelentette, hogy nem vállalja a jelölést, tudtam, hogy fel fog merülni a kérdés, hogy akarom-e vagy sem a munkáját folytatni. Munkatársaim közül is támogattak néhányan a döntés meghozásában, de nem sokat gondolkodtam. A választás alkalmával is megfogalmaztam a választ a kérdésre: egyrészt azért vállaltam a jelölést, mert hiszem, hogy 13 évre terjedő egyházköri jegyzői munkám során olyan tapasztalatokra tettem szert, amelyeknek segítségével hasznára lehetek egyházkörünknek, egyházunknak; másrészt az egyházkörben eltöltött évek alatt arról is meggyőződhettem, hogy a lelkészek és a világi vezetők között még a nézeteltérések közben is mindig fennállt a kölcsönös tisztelet és a támogató hangulat uralkodott a közös ügyekben. Végül pedig éreztem, hogy nekem is szükségem van az új kihívásra, a másfajta szolgálatra. Az esperes feladatát abban látom, hogy munkatársaival együtt, akikkel együtt az egyházkör vezetését vállalta, segíteni tudjon a gyülekezetekben felmerült kérdések és gondok megválaszolásában és megoldásában. Az esperes mindeddig olyan személy volt ebben az egyházkörben, akihez bátran lehetett fordulni, akiben meg lehetett bízni, s a megoldásokat közösen keresni. Az intézményi léttel járó adminisztratív kötelességek mellett ebben látom az esperes, az egyházköri vezetőség szerepét.

– Ossza meg lapunk Olvasóival, hogy milyen tervekkel lát neki munkájának! Hogy látja, mik egyházköre erősségei, illetve gyengeségei?

Hiszem, hogy több találkozásra van szükségünk. Szükségünk van arra, hogy ráébredjünk, hogy a gondok, amelyekkel küzdünk, legtöbb esetben másoknak is nehézséget okoznak, s közösen könnyebb megoldást találni. A járványhelyzet elzárt egymástól minket, ugyanakkor arra is megtanított, hogy a világhálót használva lehet távolról is kapcsolatokat fenntartani. Természetesen a találkozás nemcsak arra alkalom, hogy a gondokat felszámláljuk, hanem arra is, hogy sikereinket megosszuk, megünnepeljük egymással. Értékeljük egymás munkáját, és tanuljunk egymástól! Egyházkörünknek erőssége, hogy a lelkészek és a világi vezetők nem versengenek egymással, nem különálló érdekcsoportokba tagolódnak, hanem barátságos, építő hangulatban dolgoznak. A lelkészek jó közösséget alkotnak, és sok áldozatkész és tehetséges önkéntes hajlandó szerepet vállalni az egyházi életben. Egyházköri vagy egyházközségi vezetőkként soha nem szabad elfelejtenünk, hogy az egyház célja nem csupán az intézményi, az anyagi fennmaradás és fejlődés, hanem ezek keretként kell szolgáljanak az evangélium hirdetésének és cselekvő megélésének.

– Miben szeretné folytatni a leköszönő esperes munkáját? Mit lát követendőnek munkájában?

Két esperes munkáját láttam testközelből, egyházköri jegyzői szolgálatot teljesítve. Pap Mária és Török István szolgálatában is azt csodáltam leginkább, hogy mindig képesek voltak megőrizni derűs nyugalmukat, a feszült pillanatokban is higgadtan, lényegre törően, tárgyszerűen tudtak megnyilvánulni. Nem a rájuk ruházott hivatal jeleivel, hanem ezzel a bölcsességgel vívták ki mindannyiunk tiszteletét és szeretetét. Unitárius egyházi közösségünk aránylag kicsi, minden tehetséges és jóindulatú munkásra szükségünk van az aratásban, nem engedhetjük meg magunknak a sértés és a sértődés fényűzését, és a csoportokra szakadás felelőtlenségét. Salamon királyhoz hasonlóan kérem én is a jó Istent, hogy a feladathoz mért bölcsességet és hitet is adjon szolgálatomban, adjon mindazoknak, akikkel együtt fogunk munkálkodni.

Pontosan tudom, hogy hol és miképpen éreztem a felelősség terhét először. 12 éves korom óta cserkész voltam. Mindig izgatottan vártuk a nyári nagytábor kéthetes vidám és tartalmas időszakát. Ahogy teltek az évek, egyszer csak azon vettem észre magam velem egykorú társaimmal együtt, hogy lassan már nem minket szolgál a nagytábor, a cserkészélet, hanem észrevétlenül úgy alakultak a dolgok, hogy mi szolgálunk másokat, kisebbeket. Példát kellett mutatni, segíteni kellett, többet kellett vállalni, mint mások, vagy mint mi korábban. Kezdetben nem volt könnyű elfogadni ezt a változást, de később ráébredtem, hogy a felelősségvállalás, a többletszolgálat nem csökkenti az élmények értékét, sőt gazdagítja és tartalmasabbá teszi azt. Ez a meggyőződés nemcsak engem ösztönöz, de biztos vagyok benne, hogy ez a mozgatóerő minden egyházat, közösséget áldozatosan szolgáló ember cselekedetei és szavai mögött.

Beszélgetés Solymosi Alpár esperessel

– Mit osztana meg önmagáról az Olvasóinkkal?

Sepsiszentgyörgyi születésű, árkosi származású négy kislányos családapa, feleségem által szeretett férj vagyok. Mind fontos. Firtosváralja az unitárius lelkészi szolgálatom első szerelme. Csíkszereda a szolgálati kiteljesedésem éltető közege. Hálás vagyok Istennek ezekért az őrhelyekért. Bölcsőtől ezidáig mindenért! Alaphabitusom már gyermekkorom óta ökumenikus jellegű. Ez Csíkban kapóra jött. Két erős, öntudatos nagymamám volt: Anna mama esti imákkal feküdt le és szent gyónással az ajkán szenderült örök létbe. Irénke mama templomba járó kis, fényes fekete kézi táskája, horgolt kesztyűje és unitárius énekeskönyve megvan ma is. Kisgyörgy Misi bácsi orgonajátéka és az érthetetlen unitárius istentisztelet miszétriuma kisgyermekkorom óta megigézett. A falubeliek így szólítanak: „Alpárka”. Ma is ez a legnemesebb titulusom. Árkoson gyermekkoromban a családok jelentős része képviseleti alapon minden vasárnap templomban volt. Nem volt olyan család, aki ne képviseltette volna magát! Mai énemmel leginkább a sodródás ellen küzdök. Hogy juthat egy székely rendi társadalom a szellemi kiszolgáltatottság és önfeladás határáig? Ez a kérdés foglalkoztat. Rájöttem: csak akkor, ha nincs hite. A hithez vizionáriusok, alkuképtelen vezetők kellenek. Isten küldöttei rendíthetetlenek. A rátermett vezetőket az élet kohója edzi. A munka és a harci szellem az egyedüli formáló erő. Szórakozás kontra szorgalom. Ezt láttam férfiágon. Nagyapáim hol a frontokon szolgáltak, hol a mezőn, udvaron. Édesapám is ezt teszi. Rendületlenül. Ma minden szórakoztatásra buzdít. Még az egyházi közeg is. Nehéz a szorgalom terhét felvállalni. Az értelmiségi lét számomra nem kiváltság, hanem többletmunka. Nemcsak szellemi, de fizikai is. Fizikai munka nélkül ugyanis nincs gerinces férfi, csak pojáca. Novemberben töltöm a negyvenet.

– Meséljen arról, hogy miért döntött úgy, indul az egyházköri választásokon! Hogy látja, mi az esperes szerepe az egyházi munkában?

A járványhelyzet váratlanul ért. Ha egy autónak lejárt a műszakija, nem mehet az úton tovább. Az egyházi vezetés lejárt megbízással is továbbvitte a továbbvihetetlent. Nem kellettek a fékpofák. Konszolidálódott a bizalmatlanság légköre. Már 2018-ban, a nevezetes emlékévben tudatosult bennem, hogy körömben feladatom van. Többen érezték ezt, hogy szembe fogok menni. Nem tolakodtam. Megneveztem időben és tapasztalatban előttem álló lelkésztársakat a feladatra. Némelyikük korábbi hiteltelenítési cselekmények, mások nyugdíjazás előtti állapotuk okán nem vállalták a megmérettetést. Elvállaltam a jelölést. Határozottan. Tudtam, hogy darázsfészekbe nyúlok. Egy hárommandátumos, jól konszolidált, főként egyházközségi gondnokok és küldöttek által bebetonozott erővel, konstrukcióval találtam szembe magam. Matematikailag semmi esélyem nem volt a restruktulásban gondolkodó erős köri vezetéssel szemben. Szemembe is mondták a lelkésztársaim, akik beszálltak a változást akaró lélekvesztőbe, aminek kormányosává szegődtem: „Hát, nincs sok esélyed…” Nagyon nemtelen tisztújításon vagyunk túl, sok sérülttel. Nekem sem volt választási sikerélményem. Valakik ellopták az ünnepem. Becsületes megtalálóját jutalomban részesítem! Szerintem az esperes feladata a szellemi küldetéstudat, a regionális unitárius öntudat erősítése ott, ahol megválasztották. Ehelyett egyházpolitikai stratégiai fészek lett, egyházköri tanács mögé rejtett tüzelőállás. Itt, Csíkszeredában, ahol 11 éve boldog unitárius lelkész vagyok, egyetlen katolikus gyülekezetben többen vannak, mint mi az egész udvarhelyszéki egyházkörünkben. Megtépázott sorsunk és kiszolgáltatottságunk bizalmas, egymásért összezáró, pozitív egyházi lelkészi szellemet, kollegialitást feltételezne. Rendkívüli kvalitású lelkészek és gondnokok állnak ma strázsán. Lelkészeink többrétű végzettséggel, gondnokaink társadalmi- vezetői tapasztalatokkal rendelkeznek. Egyházközségi életünknek prosperálnia kell, és nem elerőtlenednie. Nem mindegy, hogy mi a vezényszó.

– Ossza meg lapunk Olvasóival, hogy milyen tervekkel lát neki munkájának! Hogy látja, mik egyházköre erősségei, illetve gyengeségei?

A székelyföldi városok és hagyományos járásközpontok, valamint az e pontok köré rajzolódó csodafalvak jelentős része a székelyudvarhelyi egyházkörünkben rejlenek. Az egyházi struktúra térképét tekintve a hagyomány és innováció gondolatköre szalad a szívemben most össze. Egyrészt az ősi unitárius közösségek termőtalaja ez a közeg, másrészt az újonnan megerősödött, hagyományok nélküli, fiatal közösségek felülete ez az egyházszelet. Tervek helyett álmaim vannak leginkább: Úgy, ahogyan a Kolozs-Tordai Egyházkörben van Isten völgye, úgy legyen az udvarhelyi egyházkör is egy továbbgondolt lelki közösség. Műhelyben gondolkodtunk is már ezen: lehetne akár a Szeretetpatakok Egyházköre is ez a koncepció. Remélem, nem illúzió, hanem visszaigazolható vízió lesz évek múltán ez. A Kis- és Nagy-Homoród mente, Küküllő, Olt, Maros valamit a Szejke patak kötelez bennünket! A víz az élet, és a meder üzenete az, hogy a szeretet patakocskája legyen ott a völgymélyben, és ne a mindent sodró áradás. Ma, ha kilépnek a patakok a medrükből, mindent visznek…

– Miben szeretné folytatni a leköszönő esperes munkáját? Mit lát követendőnek munkájában?

Az előző esperes közügyigazgatóként munkatársam lesz. Nyilvánvaló, hogy van jó pár olyan elkezdett és kitaposott ösvény, amelytől balgaság lenne elfordulni. Ilyenek azok a megyei és helyi önkormányzatok által is felkarolt, támogatott, az egyházköri életre kiterjedő, jól szervezett és bevált események, amelyek a köri célcsoportokat átfogják, és megszólítják. Ifjúság, gondnok-presbiterek, nőszövetségek programszerű eseményei. Mindezekben az elmúlt időszakban is próbáltam társ lenni mint egyszerű lelkész, de mint egyházköri tanácsos is. Örültem ezeknek. Ugyanakkor a lelkészeknek, lelkészcsaládoknak is kell az összerázó.

A felelősségtudatot a családi környezettől örököltem. Nálunk azt mondják: „Te vagy a szeres!” Ez körülbelül azt jelenti, a mindenes! Mindenről te felelsz. Kisgyermekkoromban a szüleim munkahelyen dolgoztak, a nagyszüleim pedig a kollektívben, később a társasban. Délután a szabad időben a családi birtokon dolgoztunk. Küzdöttünk. Mindig volt saját gazdaságunk. Ez volt a mi kis autonómiánk. Amikor a felnőttek elmentek otthonról, a három fiú jelöltek ki egyet a az adott napi teendőkre. Mielőtt a kapun kifordultak, még egyszer visszakiáltottak: „Andris, / Alpárka, / vagy éppen Misike, ma te vagy a szeres!” Hogy miben állt ez, mondjuk pl. nyári vakációban? Sorolom is: a csirkéknek, récéknek kétóránként kevertet, vizet és késsel aprított hagymaszárat adni. Délben a disznóknak lucernát szórni. A borjút megitatni, az útra kiterelt pipékre ügyelni, hogy az autók ne üssék el. Vihar esetén minden készüléket a dugaszból kihúzni, és ha valaki a rokonok, szomszédok közül bejött érdeklődni, pontosan megmondani, hogy a felnőttek hol is vannak, és hogy délután hová is megyünk takarni. Mindeközben persze időnként, esős napokon meglógtunk gombászni, halászni, fürdeni, no meg a régi iskola udvarára focizni is. Így állt össze a felelősség és a felhőtlenség kora a lelkemben. Én úgy érzem, hogy esperesként most én leszek a „szeres”. Szeres, aki soha nem lehet akkora esperes, aki időnként nem lazíthat.

Beszélgetés Fazakas Lajos Levente esperessel

– Mit osztana meg önmagáról az Olvasóinkkal?

Marosvásárhelyen születtem 1973. december 25-én, munkás szülők negyedik, de első életben maradt gyermekeként. A jó Isten szüleimet még egy gyermekkel, testvéremmel ajándékozta meg. Szülőfalum Nyárádszentmárton, ahol iskolai tanulmányaimat is elkezdtem. Az elemi iskola elvégzése után a csíkfalvi általános iskola következett, majd a marosvásárhelyi Bolyai Farkas elméleti líceumban mechanika szakon érettségiztem. Akkor még közgazdász akartam lenni, de az élet úgy hozta, hogy két munkás év és egy év katonaság után a teológiát válasszam, hogy azt elvégezve 2000. szeptember 1-jei kezdettel segédlelkészként, majd rendes lelkészként a bözödi egyházközségben munkálkodhassak.

2021. június 29-én választottak meg a szentgericei közgyűlésen Maros kör esperesének. Közel 18 évvel ezelőtt prédikáltam először az 1Móz 3,19 alapján „Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél” – azóta többször is. Kedvenc bibliai versem alapján programbeszédemben is arról beszéltem, hogy a munka számomra nem átok, hanem áldás. Isten áldásaként élem meg az emberekkel és az emberekért való munkát.

– Meséljen arról, hogy miért döntött úgy, indul az egyházköri választásokon! Hogy látja, mi az esperes szerepe az egyházi munkában?

Az esperesi tisztségért való indulásomat is az emberekkel az emberekért, a közösség tagjaival a közösségért való munkálkodás miatt vállaltam. Amikor egy rádióinterjúban megkérdeztek, mit tartok Bözöd falu legnagyobb értékének, én azt válaszoltam, hogy az embereket. Ők azok, akik a múltban, a jelenben – és ennek így kell lennie a jövőben is – értékeket teremtettek és kell teremtsenek. Ezért munkálkodtam és munkálkodok gyülekezetem tagjaival, s a közös munkánk eredményeként, amit e helyen is szeretnék megköszönni nekik, élem meg az esperesi tisztség elnyerését. Ezt a munkát szeretném végezni egy nagyobb közösségben. Bár önálló egyházközségként működünk egy meghatározott területen (Marosi Egyházkör: Mezőség, Marosvásárhely és környéke, Maros, Nyárád és Kiss-Küköllő mente), de kölcsönösen örvendve az egyházközségi szinten elért sikereknek, segítve egymáson, ha erre szükség van, az a mi feladatunk, hogy egy nagy gyülekezetként működve éljük meg unitárius hitünket és értékeket őrizve és teremtve építsük unitárius egyházunkat. Az esperes szerepét és feladatkörét az SzMSz (Szervezeti és Működési Szabályzat) határozza meg, ami szerintem eléggé korlátozott. Ennek értelmében az esperes egyfajta közvetítő szerepet tölt be, ami szerintem kevés. Persze az esperes személyétől függ, hogy emellett még mit tart fontosnak az adott körben munkatársaival. Ezt a többletet fontosnak tartom, meg szeretném valósítani.

– Ossza meg lapunk Olvasóival, hogy milyen tervekkel lát neki munkájának! Hogy látja, mik egyházköre erősségei, illetve gyengeségei?

Nyolc év köri közügyigazgatói tisztség után úgy gondolom, van némi, de nem teljes, ismeretem a kört alkotó egyházközségek életéről, a bennük zajló történésekről. Vannak elképzeléseim, de a köri szinten elvégzésre váró munkát köri munkatársaimmal (Fazakas Csaba és Szabó Zoltán Győző felügyelőgondnokok, Jenei Sándor Levente jegyző, Varró Bodoczi Barna közügyigazgató, valamint Nagy László és Palatka Attila köri képviselők) közösen tervezzük, és hiszem, hogy közösen fogjuk véghez vinni. A kör erősségét az emberek kell jelentsék. Bár vannak gyarlóságaink, de hiszem, hogy szeretettel, megértéssel, segítségnyújtással, s ha kell, bölcs határozottsággal, a gyengeségeket sikerül mérsékelni. A kör életének teljesebb megismerése érdekében, ahogyan választási programbeszédemben ígértem, fel fogom keresni az egyházközségeket. Szeretném, ha egy teljesebb képet tudnék kialakítani azok életéről. Két éve nem tartottunk esperesi vizitációt, amit az elmúlt időszakban csak kétévente végeztünk. Fontosnak tartom, hogy azok évente megtörténjenek. A folyamatosan apadó lélekszám 7-8 lelket számláló, saját templommal, adott esetben lelkészi lakással, más jellegű tulajdonnal rendelkező gyülekezeteket eredményezett. Kell legyen bátorságunk ezzel a kialakult helyzettel foglalkozni. A világjárvány új helyzetet teremtett. Kihívásokat állított elénk, és új lehetőségeket teremtett. A lelkésztársaimmal, köri munkatársaimmal közösen gondolkodva, tervezve és közösen cselekedve, a kialakult helyzettel szembe kell néznünk és meg kell találjuk a megfelelő válaszokat, Isten segítségéért fohászkodva és felelőséget vállalva munkálkodva.

– Miben szeretné folytatni a leköszönő esperes munkáját? Mit lát követendőnek munkájában?

Kecskés Csaba leköszönő esperesnek, lelkésztársamnak, de családjának és munkáját segítő minden munkatársnak szeretnék köszönetet mondani az elvégzett munkáért. Fontosnak tartom a köri találkozó, a konfirmandustábor megszervezését az elkövetkező időszakban is. Hozzáteszem, hogy lelkésztársaimmal együtt elérkezettnek látjuk az időt ezek szervezési és lebonyolítási rendszerének az átgondolására. Lelkésztársaimmal havi rendszereséggel találkoztunk, informatív jelleggel. Erre a továbbiakban is igény van. A kör bejárásával, minden egyházközségbe eljutva sor kerül ezekre a találkozókra.

A konfirmáció alkalmával, a káté elsajátítása rendjén találkoztam gyermekként a felelősség vállalásának tényével. Alig két év elteltével édesanyám súlyos megbetegedése szembesített a felelősség vállalásának tényleges voltával is. Attól a pillanattól kezdődően több felelőséget kellett vállalnom önmagamért, a családért. Istennek hála ezt nem teherként éltem meg. Egy lehetőség teremtődött, hogy tudatosítsam magamban, a többletmunka több örömet, sikerélményt is hozhat. A szükség nagy úr, mondta édesapám, de olyan dolgokat tanultam meg, ami ma nagyon nagy segítséget kínál. Nem szerettem kapálni, most évről évre egyre többet vállalok belőle. Szinte napi rendszereséggel kimenni a kertbe, fáradozni azért, hogy a növények fejlődjenek, termést hozzanak, örömet fakasszanak, felelősségvállalásra figyelmeztessenek. Ők csak általunk tudnak termést hozni. Mára számomra egyértelmű, hogy ezáltal számomra és a családom számára örömet szerzek. Az emberek, akikért és akikkel dolgozunk, velünk együtt tudnak eredményeket elérni, s az együtt megélt örömök Isten áldásaként teszik gazdagabbá életünket.

Beszélgetés Csécs Márton Lőrinc esperessel

– Mit osztana meg önmagáról az Olvasóinkkal?

Ezen a nyáron lesz 34 esztendeje annak, hogy harmadik gyerekként megérkeztem erre a világra. Éveim során formált családom úgy apai, mint anyai ága. Az ő történeteik, világszemléletük, alázatuk, tapasztalataik irányt adtak. Vágyat, tudást, értékrendet, helyet a világban a szabédi iskola tanári kara, unitárius lelkészei, jóbarátok, majd pedig a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium tanári és diákközössége adott, akiknek – bár csendben, de – igyekszem hű fia maradni. A Marosvásárhelyi Bolyai-téri Unitárius Egyházközségnél jó emberek társaságában tanultam lelkésznek lenni, és immár kilencedik esztendeje, hogy igyekszem Isten dicsőségére és híveim javára végezni azt a munkát a kétszer felkelő nap országában, amire megbízatást kaptam.

– Meséljen arról, hogy miért döntött úgy, indul az egyházköri választásokon! Hogy látja, mi az esperes szerepe az egyházi munkában?

A jelöltséget az esperesi hivatalra nem vállaltam volna, ha nem biztatott volna az a néhány ember, aki partnerül szegődött, és akikre tudásuk, gyakorlatuk, talpraesettségük, kinyilatkoztatott barátságuk miatt bőven van okom felnézni. Köszönöm nekik. Miért vállaltam? Nem tudok mást mondani, mint amit mondtam június 4-én, az egyházköri választáson. Vállaltam/vállaltuk, mert számunkra a jövő nem gyakorlati hatás nélküli ideológia, hanem oly időkeret, ahol érdemben vagyunk jelen. Vállaltuk, mert látjuk az akaró lelkészekben és az odaadó világiakban a tehetséget, s tudjuk, mekkora vétek azokat leforrázni vagy zsákutcában hagyni.

– Ossza meg lapunk Olvasóival, hogy milyen tervekkel lát neki munkájának! Hogy látja, mik egyházköre erősségei, illetve gyengeségei?

Azért vállaltam/vállaltuk a jelölést és a hivatal betöltését, mert szeretném és szeretnénk azt, hogy a Kolozs-Tordai Egyházkör legyen az a hely, ahol méltányosság van, nem kettős mérce. Mert szeretnénk, hogy hozzájáruljunk a magunk tehetségével ahhoz, hogy ezen kör unitárius hívei felismerjék, hogy az oly igen szükséges vigaszt, irányt, értéket, megtartó fonalat, közösséget, tartós kapcsolatokat megtalálják a saját gyülekezeteikben. Szeretnénk, ha ez az egyházkör az a hely lenne, ahol az ember választ talál kérdéseire, ahol a hívek távolmaradása nemcsak a persely üressége miatt fáj. Vállaltuk, mert szeretnénk, hogy ez a kör az a hely legyen, ahol tudunk egymásnak őszintén örülni, tudunk közösen és nem egymáson nevetni, ahol az egyházi és liturgikus eseményeken túl gyülekezeteinkben odafigyelünk a gyerekekre, a fiatalokra, az asszonyokra, a férfiakra, az idősekre, az identitásra, az önismeretre. Folytatni azt, ami jó, elhagyni azt, ami keserűséget váltott ki.

Az esperesi munka felelősségét egy közös vágyért való közös munka megvalósításaként határoznám meg. Munkatársaimmal – Fodor Dorottya és Kolozsi Ernő felügyelő gondnokok, Jobbágy Mária Júlia, a Kolozsvári Belvárosi Unitárius Egyházközség segédlelkésze, Vagyas Attila lelkész, a Gondviselés Segélyszervezet munkatársa – szeretnénk, hogy egyházkörünk legyen az a hely, ahol élő a felelősség, ahol a hibát is beismerjük, ahol egymást nem letörjük, lekussoljuk, megfúrjuk, hanem lelkesítjük. Nem kigúnyoljuk, hanem rávilágítunk. Pont, mint akik élen járnak a testvérszeretetben. Bárcsak lenne az a hely, ahol megragadjuk a lehetőségeket, és ahol tudják az atyafiak, hogy ami nekünk, a közösségnek jó, az nekem, az egyénnek is hasznos.

Beszélgetés Csáki Levente esperessel

– Mit osztana meg önmagáról az Olvasóinkkal?

A nevem Csáki Levente. Székelykeresztúron születtem 1978. december 15-én. Iskoláimat is itt végeztem, középiskolámat az újonnan induló teológiai líceumban, a ma már Berde Mózes Unitárius Gimnázium néven működő intézményben. 1997-ben felvételiztem a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karára. 2002. szeptember 1-jétől dr. Szabó Árpád püspök Kénosba, illetve Lókodba helyezett ki mint gyakorló segédlelkészt, két év múlva a két gyülekezet rendes lelkésze lettem. 2009. június 1-től a Kobátfalvi Unitárius Egyházközség lelkésze lettem pályázás útján, 2015-től a székelyszentmiklósi unitáriusok papságát is bevállaltam. Mindeközben családos lettem. Úgy gondoltuk feleségemmel, hogy egy más közösség ügyét is be kell vállalnunk, s benne helytállnunk, így mára négy lánygyermek szüleiként végezzük a fejlődés, kiteljesedés, illetve emberré levés feladatát. Szeretjük a sportot, bár rajtam nem látszik, így ez a szeretet átragadt rájuk. Rajtuk – viszont – látszik is. Szeretem Bohumil Hrabal könyveit, de Yuval Noah Harari is tud hatni rám. 2021. május 29-én választottak esperesnek Székelyszentmihályon.

– Meséljen arról, hogy miért döntött úgy, indul az egyházköri választásokon! Hogy látja, mi az esperes szerepe az egyházi munkában?

A lelkészek egy része megkeresett, hogy vállaljam a jelöltséget. Úgy gondolták, hogy jó vezetője tudnék lenni az egyházkörnek. Erre rögtön reagáltam is, hogy én épp ellenkezőjét érzem, azaz rossz esperese leszek a körnek, amennyiben ez egy személyben ragad, s az ügy nem egy közös akarat, cselekedet eredményeként teljesedik ki. Nem mellékesen egy jó esperese volt a Székelykeresztúri Körnek, aki sok energiát fektetett munkájába, hogy a sok elképzelés, akár érdek mentén megtalálja a közös nevezőt. A jelöltségre való felkérésre pár nap múlva válaszoltam, miután egyeztettem a családdal. A család támogatása, illetve beleegyezése megkerülhetetlen volt, így a legszentebb közösség áldásával mondhattam igent. Úgy gondolom, hogy nagy szükség van az esperesre, illetve az egyházkörre. Az utóbbi években egyre több adminisztrációs munka hárult a kör vezetőjére, így félő volt, hogy háttérbe szorul az a lényeg, amire én nagy hangsúlyt szeretnék fektetni. Elgyengültek közösségeink. A „miértre” már nem kielégítő válaszok az anyakönyvek negatív statisztikái, az elvándorlás, külföldre való kitelepedés. Látszólag megmagyarázzák a számokat, de a meg- és ittmaradt lelkek válaszok nélkül csellengnek. Értelmét, értékét kell kiemelnünk mindannak, mi maradt. Félreértés ne essék, nem maradékközösségekről beszélek, hanem azokról az emberekről, hívőkről, akik keresik helyüket a nagyvilágban, még akkor is, ha mindez otthon történik. A 21. században a bizalom gyengült meg: Istenben, emberben, a világban… súlyos, amikor önbizalmunk elvesztése miatt aggódunk. Sok közösség veszítette el önbizalmát. Nemcsak az alig pár lelkes, hanem a több száz, több ezres közösségek is keresik önmagukat. Ebben az útkeresésben szeretnék lámpás lenni a többi lelkésszel s világi vezetővel együtt. Az esperes biztatója kell legyen ennek a munkának.

– Ossza meg lapunk Olvasóival, hogy milyen tervekkel lát neki munkájának! Hogy látja, mik egyházköre erősségei, illetve gyengeségei?

A Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör nagy lehetősége az, hogy a gyülekezetek közel vannak egymáshoz. Ennek eredményeképpen a segítség, a munka hamarabb érkezhet egymástól, egymásnak. Le kell építenünk a kizárólagosságot, miszerint minden közösség csakis saját földrajzi helyzetére fókuszál, illetve csakis saját lelki, szociális, anyagi forrásai táplálhatják. Mindemellett meg kell látnunk a szomjazót is, aki a létfenntartáson túl a lelki tartalmakra is igényt tartana. Furcsa ez a 21. század, így egyre gyakrabban látni hűs patak mellett szomjazót. A segítség mindannyiunknak jól jön, az együttműködésre nagy szükség van.

– Miben szeretné folytatni a leköszönő esperes munkáját? Mit lát követendőnek munkájában?

Az előző esperes sokat tett azért, hogy az együttműködés tetten érhető legyen. Ennek érdekében születtek a köri rendezvények (találkozók, táborok, nyugdíjas lelkészek felkarolása). Ezt folytatni szeretném, illetve gazdagítani, s megtenni mindent annak érdekében, hogy erősödjön a bizalom: Istenben, emberben, világban, önmagunkban.

A tisztség felelősségvállalást is jelent. Számomra nem ismeretlen. Ez az érzés, illetve tudat akkor érintett meg igazán, s folyamatosan „ébren tart”, amikor bevállaltuk a négy gyereket, s elköteleztük magunkat, hogy mindent megteszünk életük teljességéért. Mind a saját gyülekezet, mind a többi más gyülekezet iránt hasonlóan érzek, s bízom abban, hogy a tökéletesedés, s nem a forgácsolódás útján fogom kísérni közösségeink életét.