Adventben egy másfajta időbe lépünk: arra várunk, ami már régen megtörtént. Eszkatológikus idő, nem a karóra linearitása, hanem a sötétség és a fény mindenkori küzdelmének történelmi egyidejűsége. Ebben hajol közel hozzánk Isten, és tesz az évezredes reménység várományosaivá és hordozóivá.
Mi vasárnap a gyülekezetben három területen köteleztük el magunkat, ami által küzdeni szeretnénk karácsony valódi tartalmának megvalósulásáért, a körülöttünk és bennünk való születésért.
- Fürkésszük a csendet.
Szembesítjük magunkat azzal a kérdéssel, hogy ténylegesen mi a mi reménységünk, és erről beszélgetést kezdeményezünk családtagjainkkal.
Igyekszünk minél több istentiszteletre eljutni, és ott egészen jelen lenni Isten és egymás számára.
Naponta egyszer megállunk fürkészni a csendet, meglesni a cselekvő Isten ott, ahol vagyunk: az ajándékokért rohanó tömegben, a forgalomban, a csendes égen.
Advent heteinek egy-egy estéjén kikapcsolunk minden elektronikai eszközt, és végiggondoljuk: ahogy élek, ahogyan időmet felhasználom, mennyiben vagyok mások számára a remény és fény hordozója?
- Tudatosan költünk.
Jézus három ajándékot kapott születésekor. Miért kellene a gyermekeinknek vagy nekünk annál több egyetlen ünnepen?
A tudatos költekezés egyik alapelve, hogy kevesebbet a vágyakra és többet a szükségletre; a másik, hogy olyan helyen költsük el a pénzünket, ahol azzal jó ügyet, jó embereket segítünk.
A fegyelmezett költekezéssel megtakarított pénzt azoknak adjuk, akik rászorulnak. Ne feledjük: mindig testben megy közel valakihez a remény. Legyen miénk ez a test!
- Ünnepeljük a kapcsolatokat.
Karácsonyi alapelvünk, hogy kevesebbet tárgyból, többet önmagunkból.
Advent minden napján írunk néhány sort egy személyről, hogy miért vagyok hálás neki, mivel gazdagította életemet. Fontos, hogy ne feledkezzünk meg az „ellenségekről” sem.
Az adventi hetekben igyekszünk több alkalmat keríteni arra, hogy megünnepeljük kapcsolatainkat azokkal, akik fontosak számunkra.
Arra törekszünk, hogy ajándékozásunk kapcsolati irányultságú legyen: közösen töltött idő, emlékek megünneplése, mások segítése, tudásod, adottságaid szolgálatba állítása.
Fontos, hogy gyermekeinket is beavassuk a fenti „szeretet-összeesküvésbe”, hogy értsék, hogy az közös legyen. Talán attól félünk, hogy a kevesebb ajándékért csalódottak lesznek, de a dolog épp fordítva áll: rácsodálkoznak szüleikre, akik még hisznek a fontos dolgokban.
Végezetül, Isten nagy eszkatológikus idejében csak kétféle ember van: a remény hordozója és annak eltiprója. Advent a fény táborába toboroz. Jelentkezzünk!
dr. Czire Szabolcs, teológiai tanár, budapesti lelkész