A Magyar Unitárius Egyház kétnapos egyetemes gondnoki találkozóját Székelykeresztúron, illetve Sóskúton tartotta, ahol az erdélyi és magyarországi egyházközségek gondnokai közösen erősödtek meg küldetésükben.

A székelykeresztúri unitárius templomban megtartott megnyitó istentiszteleten Csáki Levente esperes Ézsaiás 6,8 üzenetére építve arról beszélt, hogy Isten mindannyiunkat fontosnak tart, és a gondnokok szolgálata is ebből a személyes isteni megszólításból indul.

Kovács István püspök köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a Jóisten nem a legalkalmasabbakat keresi, hanem az embert teszi alkalmassá a rábízott feladatra. Felidézte a dévai zarándoklat élményét és Dávid Ferenc erős küldetéstudatát, amely ma is irányt mutat. A küldetés évének lényegét úgy fogalmazta meg, hogy vissza kell találnunk ahhoz a döntéshez, amelyben kimondjuk: nem adjuk fel közösségeinket, nem engedjük eltűnni az egyházat. A legfőbb erő a hit — ezt a reményt kell egymásnak továbbadnunk, hogy valóban hitvalló és küldetésvalló egyház maradhassunk.

Farkas Emőd főgondnok örömét fejezte ki, hogy egy kicsi egyház ennyi elkötelezett vezetőt tud egy helyre hívni, ami azt is mutatja, hogy ebben a kizökkent világban az egyház továbbra is a „normalitás tere”.

Kolumbán Gábor volt főgondnok markánsan beszélt a gondnoki szolgálat feladatairól: minél közelebb van valaki az emberekhez, annál többet kíván tőle a tisztség. A mai világban a közösségek nem maradhatnak zártak; a nyitottság, a felelősség, a karizma és a jó együttműködés a lelkésszel és a keblitanáccsal elengedhetetlen – hangsúlyozta.

A szombati műhelymunkákban értékes tapasztalatok gyűltek össze. Burus Endre gondnok csoportja a közösségépítés alapjait emelte ki: a keretek, a szeretetteljes kapcsolattartás és a példamutató vezetés fontosságát, valamint azt, hogy a minőségi munka fontosabb, mint a hosszú tisztségviselés – teret kell adni a fiataloknak is. Orbán Árpád és Tódor Vendel műhelye rámutatott, hogy a jó hangulatú, jövőképpel rendelkező gyülekezetekben működik jól a munkamegosztás. A presbiterek példamutató templomi jelenléte és a feladatok közös hordozása alapfeltétel.

Szabó Zoltán Győző a gazdálkodás terén a jó gyakorlatok megosztásának jelentőségét, továbbá a közmunkában, a temetőgondozásban és az adófelajánlásokban rejlő lehetőségeket hangsúlyozta. Fodor Dorottya és Iszlay László műhelye a gondnoki munka erősítésére irányult. Kriza János néprajzkutató püspök szellemiségét idézve a tőlünk telhető jó megtevésére hívták fel a figyelmet, amely minden szolgálat alapja. Erre építve került szóba a közeli segítők és a fiatalok bevonásának fontossága, a digitalizáció kihívásai, valamint az a szemlélet, hogy a közösség iránti transzparencia és a rendszeres tájékoztatás elengedhetetlen a bizalom megteremtéséhez.

A záróelőadást dr. Bálint Róbert Zoltán, a kolozsvári Valláskutató Intézet munkatársa, mészkői lelkész tartotta „Hányadán állunk – az unitárius közösség a népszámlálási adatok tükrében” címmel. Rámutatott, hogy a tényekkel szembe kell nézni, de nem sajnálkozva, hanem a megújulás lehetőségeit keresve. Térképek és demográfiai adatok alapján mutatta be, hogyan alakult az unitárius népesség az 1800-as évektől napjainkig, milyen folyamatok vezettek a növekedéshez vagy a csökkenéshez, hol erős vagy gyenge a jelenlét, és mit jelent az, hogy közösségünk többsége falun él egy urbanizálódó társadalomban.

A találkozót Koppándi Júlia missziói előadótanácsos és Andrási Benedek főjegyző zárta le. A közösen megélt két nap végére egyértelművé vált: a gondnoki szolgálat nemcsak feladat, hanem küldetés – reményt adni, hitben megerősíteni, és együtt építeni az unitárius közösségek jelenét és jövőjét.