Írta: Elekes Botond

Bevezető

Egyházunkban (akárcsak a többi protestáns egyházban) a világiak a közösség 99, 785 %-át, a lelkészek pedig 0,214 % jelentik. A lelkészeknek a döntésekben való jelentősége és súlya gyakorlatilag a számarányuktól teljesen független, és sok szempontból meghatározó. Ebben a látszólagos ellentmondásos környezetben igyekszem kifejteni a világiak szolgálatára, az egyházi életünkben való részvételére vonatkozó gondolataimat, megfogalmazni javaslataimat és felrajzolni egyházunkkal kapcsolatos jövőképemet.

A világiak és a lelkészek feladat és hatáskörének meghatározása és lehetőség szerinti elkülönítése

Véleményemet egyházunk hármas intézményi tagoltsági szintjének (egyházközség, egyházkör és egyetemes egyház) első, a gyülekezeti életnek intézményi keretet adó egyházközségek szintjén fejtem ki, ugyanis meggyőződésem, hogy a gyülekezetekben „él” egyházunk, nem valamilyen felettes szervekben.

A lelkész par excellence feladatai:

• a hitélettel kapcsolatos egyházi (vasárnapi és ünnepnapi szószéki), illetve az alkalmi (keresztelő, esküvő és temetés) szolgálatok maradéktalan ellátása,
• a hitélettel szorosan összefüggő képzések megszervezése, koordinálása és/vagy megtartása (vasárnapi iskola, iskolai hittanoktatás, konfirmációra való felkészítés, házasságra való felkészítés, bibliaóra felnőtteknek, családlátogatás, szükség/igény esetén kórház- és börtönlátogatás,
• az egyházi (keresztelési, házassági, halotti és konfirmációs) anyakönyvek hiánytalan és naprakész vezetése,
• az előbbiekben felsorolt feladatokkal kapcsolatos jelentések és beszámolók vezetése és elkészítése (lelkészi munkanapló, illetve az éves lelkészi jelentés).

A világi/gondnok és/vagy keblitanácsos feladatai mindazok, amelyek nem tartoznak a lelkész szorosan vett feladatai közé, különös tekintettel:

• az általános pénzügyi gazdálkodás és adminisztráció,
• az egyházközség vagyonával való gazdálkodás,
• a gyülekezet adminisztratív nyilvántartásainak naprakész és hiánytalan vezetése (egyházközségi közgyűlés vezetése, ezzel szoros összefüggésben az egyházfenntartói járulékot befizetők és a hátralékosok nyilvántartása),
• a temetői sírhelyek megváltása jegyzékének a nyilvántartása,
• az egyházközség tulajdonában vagy használatában lévő ingatlanok (templom, parókia, gyülekezeti terem), oktatási intézmények (óvoda vagy iskola) állagmegőrzése és szükség esetén ezek fejlesztése vagy gyarapítása,
• a mezőgazdasági területeknek és az erdőknek a gyülekezet érdekei szerint történő hasznosítása,
• az előző feladatokhoz szükséges külső források felkutatása (önkormányzati, állami és EU-s pályázatok) és a lehetőségek igénybevétele,
• az előbbiek érdekében az önkormányzati és állami intézményekkel való formális és informális kapcsolattartás,
• a gyülekezeti kommunikációban való aktív részvétel (a honlap arculata és közösségi média felületei tervezése, a hatékony és az egyház sajátosságokat figyelembe vevő üzenetek csatornáinak kiépítése és karbantartása).

Jól látható, hogy a lelkésznek és a világinak szerteágazó, egymás tevékenységét kiegészítő feladatokat kell ellátni. A világiak a lelkésznek kiegyensúlyozott külső körülményeket kell teremtsenek, ami lehetővé teszi, hogy a lelkész csak a saját feladataira tudjon összpontosítani. 

Az egyházközség egzisztenciájának külső környezete, tevékenységének kontextusa

Az alábbiakban néhány olyan tényezőt sorolok fel, amik – véleményem szerint – jelentősen meghatározzák, vagy meghatározhatják a gyülekezet mindennapjait.

• Az elmúlt évtizedekben Közép-Európában (is) az egyházak társadalmi megítélése és presztízse jelentősen hanyatlott. A vallásos élet aggasztó méretű erodálását tapasztaljuk. Mindez a gyülekezeti életben való világi részvételre is negatívan hat.
• Az előzővel szoros összefüggésben a lelkészi hivatás társadalmi megítélése is jelentősen változik. A felsőfokú teológiai képzés (PTI) évről évre gazdag és szerteágazó konkurenciával kell versenyezzen, aminek egyik következménye, hogy nem a legképzettebb/legtehetségesebb érettségizett diákok közül választják ki a bejutókat. Mindez rányomja bélyegét az egyetemi képzésre, illetve a diplomázók felkészültségére egyaránt.
• A világiak kenyérkereső foglalkozása, a munkahelyi elvárások egyre intenzívebbek és időigényesebbek. Egyre többet dolgozunk időben is, főállásunk egyre jobban igénybe veszi szellemi és fizikai képességeinket.
• A regenerálódáshoz szükséges rekreációnak, a pihenésnek és a szórakozásnak soha nem látott gazdagságú tárháza vált elérhetővé (kulturális- és gasztrofesztiválok, sportrendezvények stb.). A rendszerváltás széles társadalmi csoportoknak tette lehetővé a belföldi és a külföldi utazást. A világiak a munkahelyen kívül eltöltött (szabad) idejük meghatározó részét ezekre hasznosítják. Szűkült a „közjóra”, a közösségi érdekre fenntartott idejük.
• A mindenkori kormányzó politikai hatalom egyházakhoz való viszonyulása: egyrészt közpénzt biztosít, támogatásokat nyújt a gyülekezeteknek, másrészt elvárásokat fogalmaz meg az egyházakkal szemben (támogassák jelöltjeiket és politikai törekvéseiket).
• Az államtól és az önkormányzattól elnyert támogatások olyan egyházközségi feladatvégzésnek a fedezetei, amit a szekuláris államban a híveknek kellene előteremteni saját hozzájárulásukból. Ráadásul egyre több világiban az a hamis képzet alakul ki, hogy az egyházi/egyházközségi vagyon megóvása és fejlesztése nem is az egyházközsége dolga, oldja meg az állam vagy az önkormányzat.
• Az állam által biztosított lehetőség, hogy ti. a már levont személyi jövedelemadónak egy töredékét (1 % vagy 2 %) az adózó az egyház(a) felé irányíthatja, sokakban azzal a téves képzettel járt, hogy eleget tett egyházfenntartói kötelességeinek. Ez tovább gyengítette az egyházközségük iránti felelősségérzetüket.

A lelkész és a világiak viszonyrendszere

Az előzőekben kifejtett komplex külső környezetben kell az egyházközség lelkésze a világiakkal kialakítsa a közösség javát szolgáló modus vivendit. Tapasztalataim szerint három lehetséges megoldás áll rendelkezésre.

• A lelkész a saját ízlése/identitása szerint a számára megfelelő világiakkal veszi körül magát, olyanokkal, akik semmiben nem akadályozzák, akik mellett minden a lelkész akarata szerint történik. 
• Aktivista és „önérzetes” keblitanács, ami túlterjeszkedve az egészséges feladat- és hatáskörén szűk mozgásteret biztosít a lelkészének, gyakran szem elől tévesztve, hogy egyházi közösségről van szó, nem gazdasági társaságról vagy nyugdíjas klubról. 
• Egészséges egyensúly a lelkész és a keblitanács között. Ennek garanciája a világosan meghatározott és mindenki által elfogadott feladat- és hatáskörök szigorú betartása. Ebben a megoldásban mindenki azt a feladatot látja el, amire felkérték (és amihez bizonyára a közösség tagjai közül a legjobban ért). 

Az utóbbi modellben a lelkész nem az ingatlanvagyon felújításával foglalkozik, hanem a saját szorosan vett szolgálatával. A lelkésznek az a dolga, hogy kéréseivel megrendelőként forduljon a keblitanácshoz, ami a saját elképzeléseit is figyelembe véve teljesíti (vagy nem teljesíti) a kérést. A világiak pedig nem szólhatnak bele az egyház(község) szertartási rendjébe, liturgiájába stb. 

Ebben a viszonyrendszerben esszenciális, hogy ki a lelkész munkáltatója, illetve ki gyakorolja a munkáltatói jogkört.  Normális körülmények között a lelkész munkáltatója a keblitanács, vagy a keblitanács által kijelölt tisztségviselő (pl. gondnok) vagy tisztségviselők (gondnok és jegyző együttesen). Egy ilyen normalitásnak azonban feltétele, hogy az egyházközség önfenntartó legyen. Az egyházközség a saját bevételeiből, a saját elképzeléseinek megfelelő lelkész(ek)re bízza a gyülekezet hitéletét. Látnunk kell, hogy ezt a megoldást csak kevés gyülekezet (lenne) képes megvalósítani. Pontosabban: kevés gyülekezet hozna anyagi erőfeszítést mindezért.

A mostani állapot a lehető legrosszabb megoldás. Romániában az állami kongrua, Magyarországon az egyházi központ önkéntes vállalása a lelkészi bérek saját (központi) forrásból való finanszírozására oda vezetett, hogy nem az egyházközség, hanem egy felettes szerv (képviselője) a lelkész munkáltatója, annak minden következményével. Ezzel a megoldással a lelkészt a gyülekezet (keblitanácsa és/vagy a közgyűlése) nem tudja 

• szakmai teljesítménye szerint értékelni,
• számonkérni,
• és ez a világiak közömbösségét és/vagy a lelkész világiakkal szembeni arroganciáját eredményezheti.

A lelkész és a világiak kiegyensúlyozott és egészséges viszonyrendszerének feltétele, hogy

• a gyülekezeti feladatellátás mozgatója és meghatározó szempontja a gyülekezet érdeke,
• az egyéni ambíciók másodlagosak vagy érdektelenek,
• őszinte, átlátható, következetes és szabálykövető emberi viszonyok,
• ne legyenek a közösséget érintő ügyekben ki nem mondható, meg nem vitatható tabu témák, minden felmerülő problémáról lehessen beszélni, különös tekintettel a lelkész és a világiak erkölcsiségéről,
• senki ne veszítse szem elől, hogy egyházi közösségről van szó, a maga egyedi sajátosságaival, nem gazdasági társaságról vagy társadalmi/civil szervezetről. 

Egy ilyen feltételrendszer és közös munka a világiaktól intenzív szerepvállalást és az azzal járó munkavégzést, a közösség szolgálatába állított sok (szabad)időt feltételez. Csak azok vállaljanak tisztséget, akik tisztában vannak az azzal járó feladatokkal, terhekkel és kötelezettségekkel stb.  

Az egyház szabályzatainak vizsgálata a világiak szolgálatvégzése szempontjából

Az alábbiakban az elmúlt huszonegy évben szerzett tapasztalataim osztom meg.

• Egyházunk időről időre újraírt, megújított vagy változatlanul hagyott szabályrendszerét túlhaladta a kor.
• A külső környezetben és a társadalom egészének identitásában bekövetkezett változásokat, továbbá az egyház objektív valóságát, a külső környezettel való kölcsönhatásait csak részben, vagy egyáltalán nem követi le a hatályos szabályozás (v. ö. munkáltatói jogok kiüresítése, munkahelyi vonatkozású fegyelmi eljárások nehézkessége, vagy akár ellehetetlenülése stb.)
• A szabályzatok sok esetben nem különítik el a lelkész és a világiak feladat- és hatáskörét. Több esetben olyan felelősségekkel terhelik a lelkészt, amikhez nem ért, vagy nem várható el, hogy értsen.
• A háromszintes egyházi intézményi rendszerben az egyházközségtől az egyetemes egyházi érdek miatt hatásköröket von el a jelenlegi rendszer. Mindez sértheti az egyházközség autonómiáját.
• A köri és az egyetemes egyházi szinten meg kell találni a döntéshozó testületekben azt az egészséges arányt, ami jobban kifejezi a világiak számarányát. Mindezt annak érdekében, hogy megfelelően tudják képviselni a világi szempontot és érdeket.

Zárógondolatok és jövőkép

Ahhoz, hogy gyarapodjunk, szem előtt kell tartsuk egyházunk sajátos küldetését és társadalmi szerepét. 

A jelenleginél sokkal több rátermett és elkötelezett világi kell szerepet vállaljon az egyházközségekben, illetve az egyházi élet szinte minden területén.

A világi tisztségviselő a lelkipásztorral egyenlő félként működjön kiegyensúlyozott kapcsolattartásban.

Szükségesnek látom a világiak részéről a felmerülő konfliktusok felvállalását a megoldás érdekében.

Szükségesnek látom a külső környezet változásait figyelembe vevő megoldások és gyakorlatok kidolgozását és azoknak a folyamatos karbantartását (pl. a hamvasztásos temetés liturgiai kezelése).

Elengedhetetlen a gyülekezeti autonómia erősítése és kiteljesítése.

Fenntartható egyensúly szükséges a hagyományos és az újszerű tartalmak között.

Mindezzel közösen fel tudjuk építeni az önfenntartó gyülekezetek hálózatát, ami tartópillérét jelentené egyházunk intézményi rendszerének (oktatási, felsőoktatási, kulturális gyűjteményi, szociális intézmények stb.) Részt tudnánk venni bizonyos közfeladatok ellátásában, de csak azokon a területeken és csak olyan mértékben, ahol érdemben hozzá tudjuk tenni egyházunk többletét. Ahol kilátástalan az önfenntartó gyülekezet kiépítésének esélye, újra kell gondoljuk az intézményi működés formáját. 

A meglévő teológiai képzettségű humán erőforrással észszerűen kell gazdálkodjunk a hívek lélekszámát (is) figyelembe véve.

Az állammal való kapcsolattartást minimalizáljuk. Ezzel párhuzamosan közösségünk társadalmi elismertségének növekedésével a közéleti mozgásterünket szélesítjük. Egyházi közösségünkkel (is) közvetlenül kapcsolatos, az egyházi fundamentumainkat érintő kérdésekben a szélesebb nyilvánossággal is ismertetjük álláspontunkat (pl. háború, gyűlöletkeltés, társadalmi szolidaritás az elesettekkel stb.). 

Ráadás: néhány megjegyzés két lényegi kérdésről

A lelkész a gyülekezeti élet sava, borsa. Emiatt az ő szolgálatvégzése határozza meg az egyházi élet egészét. Nagy a felelőssége, de azoknak is, akiknek felelősséggel tartozik. Ebből következik, hogy a lelkész munkaszerződésben rögzített munkaviszonya (és munkaköri leírása) kardinális fontosságú lehet.

Véleményem szerint vissza kell vezetni expresis is a határozott idejű munkaszerződés fogalmát. A megoldás nem újkeletű, így volt ez évszázadokon keresztül, így van ez most is más egyházak gyakorlatában. Ez a megoldás az élet más területein teljesen bevett gyakorlat, ami a munkaviszonyban álló feleket egyaránt szolgálja.

Az egyházközségekre kell bízni, hogy a lehetőségeik szerint milyen megoldást válasszanak.

A másik egyre gyakrabban felmerülő kérdés a világi tisztségviselők anyagi elismerése.

Bizonyos világi tisztséghez hozzárendelt feladatkör ellátása során joggal merül fel, hogy mindez szolgálat vagy munkavégzés. Hol van a kettő közti határ?  Hol van a társadalmi munkában végzett szolgálat elvárható határa?

A kérdés kapcsán merül fel, hogy amennyiben egy világi társadalmi munkában, anyagi juttatás nélkül végzi a szolgálatát, jogilag a cselekedeteiért nem számonkérhető.

Másrészt az egyre összetettebb külső környezetben több olyan tevékenység van, amit az egyházközségben tisztséget vállalók nem tudnak ellátni (építési tervek elkészítése és engedélyeztetése, vállalkozó beszerzésen vagy közbeszerzésen való kiválasztása, egy beruházás levezénylése, egy pályázati program részletes kidolgozása, elkészítése, a program megvalósítása, majd a támogatás elszámolása, a hatóságok által előírt beszámolók, adóbevallás, munkaügyi bevallások elkészítése stb.) Ezekben az esetekben elkerülhetetlen a professzionális munkavégzés, már nem elég a jószándékú, de jogi felelősséggel nem járó szolgálat.