A Kis-Küküllő mentén fekvő Szőkefalva vasárnap, 2025. november 16-án adott helyet annak a püspöki vizitációnak, amely a gyülekezet életét, hagyományait és a közösség előtt álló feladatait vette számba. A látogatás részeként a küldöttség bejárta az egyházi épületeket, átvizsgálta az adminisztrációt, valamint egyeztetett a gyülekezet és a község vezetőivel.
A helyiek köszöntője a település sajátos örökségére irányította a figyelmet. Besenyei András gondnok felidézte, hogy Szőkefalvát több mint hétszáz éve, Terra Zeuke néven említették először, és az 1580-as évektől folyamatos az unitárius jelenlét. Beszédében kiemelte Paget János, az angol unitárius mecénás szerepét is, aki templomhelyet adományozott a közösségnek, és akinek szőlőtelepítései olyan borokat adtak a vidéknek, „amelyek vetekedtek a rajnaiakkal”. Utalt arra is, hogy a faluból indult Újfalvy Krisztina, Erdély első női verselője, akinek emléke ma is része a helyi identitásnak. A település mindezen történeti rétegek mellett római katolikus kegyhelyként is ismert a 1995 óta ismertté vált Mária-jelenések nyomán.
A vizitáció során a küldöttség egyeztetést folytatott a keblitanács tagjaival. Ezen beszélgetés alkalmával Kovács István püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyházi élet alapját mindenekelőtt a hitélet adja, és ebben a kis gyülekezetben a lelkes, elkötelezett lelkészi szolgálat, valamint a közösség történelmi önazonossága különös erőt jelentenek. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a kis létszám ellenére is meg kell tenni mindazt, ami megtehető a gyülekezeti élet élénkítéséért, a templomba járás erősítéséért, és még hangsúlyosabban kell bemutatni az unitárius örökséget.
A szőkefalvi anyaegyházközséghez két leányegyházközség tartozik: Vámosudvarhely és Küküllőszéplak, így a vizitáció mindkét közösséget felkereste. Az unitárius jelenlétet Vámosudvarhelyen egy imaház, Küküllőszéplakon pedig egy A-kategóriás műemléktemplom jelzi. Kovács István püspök küküllőszéplaki áhítatának alapigéje az Ézs 41,10 volt – „Ne félj, mert én veled vagyok” –, amely a kis lélekszámú gyülekezetek számára különösen erős biztatás: a megtartó erő nem a számosságban, hanem
a hűségben és a hit bensőséges jelenlétében rejlik.
A püspöki vizitáció tagjait Balog Elemér, Vámosgálfalva polgármestere is fogadta, aki örömmel számolt be a község látványos fejlődését szolgáló infrastrukturális beruházásokról, és a jövőbeli tervekről, többek között a szőkefalvi Petrichevich-Horváth Dániel kastélyának felújításáról is.
A délutáni istentisztelet elején Márkos Hunor Elemér, a Küküllői Egyházkör esperese mondott imát. Szavaiban annak a ritka pillanatnak a jelentőségét emelte ki, hogy hosszú évek után ismét püspöki jelenlét tölti meg a szőkefalvi templomot, és hogy ez a nap nem pusztán rendtartási esemény, hanem a közösség lelki ünnepe. Imádságában azért adott hálát, hogy a helyi gyülekezet mind a változások, mind a fogyatkozások között is megmaradt a hűség útján, és kérte, hogy ez az alkalom valódi megújulást hozzon: olyan találkozást, amelyben a közösség megtapasztalja a közös imádkozás megtartó erejét.
Kovács István püspök igehirdetésében az Ézsaiás 41,9–10 igéjére építve három helyzetet állított egymás mellé: a babiloni fogságba hurcolt zsidó nép reményvesztettségét, a hitéért börtönbe zárt Dávid Ferenc magányát, valamint napjaink közösségi és lelki kihívásait. Mindhárom élethelyzetben ugyanaz az egyetlen megtartó erő tűnik fel: az Istenbe vetett hit, amely képes kiemelni a legszorongatóbb fogságból is. A püspök hangsúlyozta: a félelem és a reménytelenség zár be a legszűkebb cellákba, de a bibliai „Ne félj, mert én veled vagyok” ma is ugyanazzal a felszabadító erővel szól, ahogyan erőt adott a babiloni fogságban és később Dávid Ferencnek is.
A püspöki vizitáció célja ezért – mondta – hogy egymást erősítsék: a püspökség a gyülekezetet, a gyülekezet pedig az egyház vezetőit, ahogyan a parázs is akkor éled újra, ha több szikra melege találkozik. Ha feladjuk templomainkat, kultúránkat, küldetésünket, akkor önmagunkat veszítjük el; de ahol él a lelki jelenlét és a hitből fakadó remény, ott mindig van jövő, mert „nagypéntek óta tudjuk, hogy minden sötétség után eljön a feltámadás” – hangsúlyozta.
A gyülekezet nevében Szász Tünde szőkefalvi lelkész köszöntötte a vizitáció résztvevőit, kiemelve, hogy hetek óta közösen készültek erre a napra. Úgy fogalmazott: a szőkefalvi közösség egy nagy családként él, amely számára a püspöki vizitáció olyan alkalom, amelyből erőt merítenek és
megerősíti őket a közös lelki úton való megmaradásban.
A testvérfelekezetek nevében elsőként Nagy Ferenc református lelkipásztor szólt, aki a Grádicsok énekét, a 133. zsoltárt idézve emlékeztetett arra, milyen „gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak”. A szőkefalvi közösség éppen ezzel az együttlétből fakadó áldással mutat példát. Ezt követően György István római katolikus plébános osztotta meg gondolatait, Szent Pál Galatákhoz írt levelére utalva: Krisztus által mindannyian Isten gyermekei vagyunk, akik ugyanabban a hitben állnak helyt a megosztottság, a közöny és a gyűlölet ellenében.
A két lelkipásztor szavai azt a valóságot erősítették meg, hogy Szőkefalván a felekezetek hosszú ideje szoros kapcsolatot ápolnak, rendszeres ökumenikus alkalmakat tartanak, és közös felelősséggel őrzik a falu lelki életének sokszínű, mégis egységes alapját.
A vizitáció ünnepi programjában a gyülekezet gyermekei is szerepeltek: versekkel és énekekkel köszöntötték az egyház vezetőit és a jelenlévőket, bensőségessé téve az alkalmat.
A műsort követő közgyűlésen Szabó László, a püspökség hivatalvezetője ismertette a Főhatósági Vizsgálószék és a Püspöki Vizitáció megállapításait, majd Kovács István püspök osztotta meg zárógondolatait, és feltette a vizitációhoz tartozó kanonikus kérdéseket a lelkészi, énekvezéri és az egyházközség vezetői szolgálatának megítélésére vonatkozóan. A közösség megerősítő válaszai után az emléklapok átadására került sor, végül pedig a helyi lelkész jelképes ajándékkal köszönte meg a vizitáció jelenlétét és támogatását.
Az egész napos esemény szeretetvendégséggel zárult: a beszélgetések és a közös együttlét tovább mélyítette azt a lelki egységet, amelyet a vizitáció napja hozott magával – és ehhez a szeretetvendégséget szívvel-lélekkel elkészítő asszonyok odaadó munkája is hozzájárult.