Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Szejkefürdői Unitárius Találkozóra, ahol közösségben, ünnepi hangulatban élhetjük meg hitünket és hagyományainkat. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

PARKOLÁS

Azon résztvevők, akik buszokkal érkeznek, csak a lengyelfalvi útra, a személygépkocsikkal érkezők ugyanitt, vagy a Mini Erdély Park felőli parkolóba, míg a szolgálatvégzők és a szervezők az istentiszteleti hely nyugati oldalán parkolhatnak.

FELVONULÁS

11 órától a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred, a Lófő Lovasudvar és a Homoródalmási Fúvósok vezetésével kerül sor a bevonulásra az istentiszteleti helyre Szejkefürdőn. Az istentiszteletre érkező egyházközségek, egyháztársadalmi szervezetek, és egyházi iskolák képviselői, legtöbb 3 személy, ha tehetik népviseletben érkezzenek. A felvonulásban résztvevők számára a gyülekező 10:45-kor a színpad háta mögötti téren lesz, majd egyházközségi zászlóikkal és/vagy tábláikkal a fúvósokat és lovasokat követve vonuljanak be az istentisztelet helyszínére.

ÚRVACSORA

Az idén is mozgó úrvacsora lesz. Az istentiszteleti énekek szövegeit a hívek kinyomtatva kézhez kapják, hogy minél többen tudjunk együtt énekelni. Az idei találkozóra az úrvacsorai kenyeret és bort a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör adományozza.

PERSELYES ADOMÁNYOZÁS

A találkozó egyik idei, hagyományteremtő szándékkal elindított újdonsága a perselyes adománygyűjtés. Amint azt korábban jeleztük a rendezvény idei társszervezője a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör, aminek lelkészei közösen jelölték ki azt a célt, amire az idén ezt a támogatást fordítani szeretnék: az alsóboldogfalvi unitárius templom felújítási költségeinek fedezésére. A gyülekezet jelenlegi temploma 1791–1796 között épült. A tornyot 1803-ban fejezték be. Az épület fokozatosan romlott, a legnagyobb gondot a torony elmozdulása jelentette. Az egyházközség 2022-ben foghatott neki a felújítási munkálatoknak. Eddig az épület 80 százalékát sikerült felújítani, a folyamat befejezéséhez még 280.000 lejre van szükség.

KOSZORÚZÁS

A köszöntőbeszédek Orbán Balázs szobrának megkoszorúzásakor hangzanak el. Az egyházközségi, táblás-zászlós résztvevőket arra kérjük, itt is vonuljanak együtt a lelkészekkel és huszárokkal. Az ünnepséget a himnuszok eléneklése zárja.

GYERMEKSÁTOR

A Gyermeksátor foglalkozásait az idén is a Székelyudvarhelyi Belvárosi Unitárius Egyházközség tagjai tartják, keressék őket bizalommal, a színpadtól keletre.

NŐSZÖVETSÉGI SÁTOR

Az idei évben a Székelyudvarhelyi Belvárosi Unitárius Egyházközség Nőszövetségének tagjai várják ebben a sátorban a látogatókat.

LELKI KUCKÓ

A Lelki Kuckó helyszíne ezúttal egy, a színpadtól nyugatra lévő sátor lesz. A beszélgetést Bodor Piroska kórházlelkész vezeti.

KÖZELI LÁTNIVALÓK

A Mini Erdély Park vezetősége támogatásának köszönhetően ingyenes a belépés az Orbán Balázs Látogatóközpontba, azok pedig, akik a parkot szeretnék meglátogatni, a helyszínen kapott kitűző felmutatásával 50%-os kedvezményben részesülnek.

ÉTKEZÉS

A helyszínen kaláccsal kínálunk meg minden résztvevőt. Emellett lesz lehetőség bográcsos ételt és más ennivalót, innivalót is vásárolni.

Találkozzunk Szejkefürdőn, ahol együtt építhetjük és ünnepelhetjük unitárius közösségünket!