Június utolsó vasárnapján tartotta tanévzáró és ballagási ünnepségét a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Kara a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Templomban. Az ünnepségen öt végzős hallgatót búcsúztattak el.

Az ünnepi istentiszteleten Dr. Czire Szabolcs, budapesti unitárius lelkész és teológiai tanár végzett szószéki szolgálatot. Prédikációjának alapjául az 1Móz 37,5–8 és 40,5–8 versek szolgáltak: József álmait idézte meg, melyeken keresztül a hit és elhívás mélyebb jelentőségét tárta fel.

„A szabadság a hivatásoddal való azonosulás”

Czire Szabolcs szószéki beszédében kiemelte, hogy az életút, mely a teológiai tanulmányok és szolgálat felé vezet, tele van megpróbáltatásokkal, áldozatokkal és küzdelemmel, de a mai bibliai üzenet szerint senki sem jutott el idáig egyedül, egyetlen álom sem született magányosan. Az álmok – mint Istentől kapott kinyilatkoztatások – a valóságnál is valóságosabbak, hiszen az örökkévalóság szövetébe vannak belefonva.

Megvilágította, hogy nem minden álom csupán pszichológiai jelenség, hanem bizonyos álmok mély spirituális jelentéssel bírnak, transzcendens megszólításként szolgálnak. József kétszer is ugyanazt az álmot látja, amely isteni kinyilatkoztatás, és a fáraó álmainak ismétlődése megerősíti, hogy Isten terve elkerülhetetlen. Az életünkben hullámzó emlékek, félelmek és remények mögött ott rejlik egy mélyebb hívás, amely nem menekülés az isteni terv elől, hanem annak befogadása és követése. „A valódi szabadságot a saját hivatásoddal való azonosulás rejti” – fogalmazott.

Végül Czire Szabolcs arra buzdította a végzős hallgatókat, hogy ne csupán saját álmaikra figyeljenek, hanem a nemzeti közösség és az egyház álmaira is, de mindenek felett legfőképp Isten álma az, amelyet hordozni kell.

Búcsúzás helyett a mihamarabbi viszontlátásban hisznek

Az igehirdetést követően dr. Koppándi Botond Péter dékán felolvasta a végzős hallgatók nevét, Demeter Ágnes (Sepsiszentgyörgy), Lőrinczi Zsófia (Székelyudvarhely) Szabó Eszter (Kovászna), Szilágyi Alpár Attila (Sepsiszentgyörgy), Vidám Lívia (Szentegyháza), ismertetve hivatásválasztásuk személyes motivációit. Apostoli intéssel – „Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr dolgában, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,58) – indította útnak a végzősöket.

Lőrinczi Zsófia a végzős évfolyam nevében mondott köszöntőt, Reményik Sándort aposztrofálta: „Mi mindig valamitől búcsúzunk… éppen ezért úgy döntöttünk, hogy nem búcsúzunk.” Kiemelte, hogy bár elköltöznek Kolozsvárról, az összefonódott szálak, a megkötött barátságok és a közös pillanatok nem felejtődnek el. „Mi a mihamarabbi viszontlátásban hiszünk” – tette hozzá. Köszönetet mondott a tanároknak, a szülőknek, a hallgatótársaknak és a gyülekezetnek is, mely befogadta őket. „Mi szívesen leszünk azok a kikötők, ahova bármikor vissza lehet térni.” – üzente az utánuk következő generációknak.

László Orsolya az V. évfolyam nevében szólt. Egyesével köszönt el mind az öt végzős hallgatótól, kiemelve, hogyan segítették egymást a közös évek során.

A palást felöltésének jelképes mozzanata

Az egyházközség nevében Rácz Norbert Zsolt, a belvárosi unitárius gyülekezet lelkésze köszöntötte a végzősöket. Útravalóul azt kérte, hogy a lelkészi hivatás lényegéről soha ne feledkezzenek meg, még akkor sem, amikor az adminisztratív terhek elnyomnák a lelki szolgálat szellemét. „Lássátok az álmot, ami a dolgok mögött van” – fogalmazott. Kiemelte, hogy a templom csendje mindig menedék lesz számukra, ha visszatérnek.

Az ünnepi istentisztelet egyik fénypontja volt az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége által adományozott palástok ünnepélyes átadása, amelyet Andrási Benedek főjegyző végzett el. Beszédében a Királyok első könyvéből idézte fel a jelenetet, amikor Illés rávetette palástját Elizeusra, kiemelve a palást átvételének lelki jelentőségét. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szolgálatba való belépés nemcsak egy korszak lezárása, hanem új elköteleződés az egyház és a közösség felé. A főjegyző köszöntötte Bálint-Benczédi Ferenc korábbi püspököt, valamint Szabó Zoltán és Szombatfalvi József tiszteleteseket, lelkésszé válásuk ötvenedik évfordulóján, megemlítvén, hogy olyan korszakban kezdték el papi szolgálatukat, amikor még saját maguknak kellett a palástot felöltsék.

A záróének után a végzős hallgatók palástban álltak meg az úrasztala előtt, majd kézfogással búcsúztak tanáraiktól, és elindultak az útra, amely most már a tényleges lelkészi szolgálat felé vezet.