Örömüzenet, írott szóval

Tollforgató unitárius lelkészek gyepesi minitáboros irodalmi műhelye

A csendes kis faluból, Gyepesből hazafelé jövet, a különleges hangulatú és egyházi-világi újságíróként is tanulságos beszélgetéseket csombolygatva gondolataimban, magas Déva várának legendája jutott eszembe. Bizony, a legnagyobb áldozatot is meg tudta hozni az a valahai kőművesbrigád az időtálló építményért. Hasonló vállalás, ha nem csak (ki)mondva „írjuk a szívekbe” Isten örök üzeneteit.

Kedves Olvasó! Játsszon el a gondolattal, hogy ül egy üres lap fölött és a számára legkedvesebbnek szeretné írott formába önteni legutóbbi nagy élményét. Mindezt úgy, hogy érzelmei és a tények egyként legyenek belefoglalva, és tudjon is azonosulni Önnel a címzett. Rágja a toll szárát, összegyűrt már néhány papírost? Tépelődik, hogy levél legyen vagy tudósítás, esszé vagy riport? Ja, elfelejtettem mondani, hogy ne legyen három-percnyi olvasásidőnél hosszabb a tartalom… Mielőtt útjára bocsátaná az irományt, vajon hányszor gondol-ja meg, hogy jól, helyesen és szépen fogalmazta-e meg?

Néhány lelkész összetanakodék…

Akik Isten Igéjének olvasásra szánnak napi néhány percet és azt a Magyar Unitárius Egyház (MUE) honlapján vagy közösségi oldalán keresik, tudják, mi az a „háromperces”. Toll-forgató, írói vénájú lelkészek nap mint nap közzétesznek egy-egy személyes hangvételű igei üzenetet. Köztük Székely Kinga Réka, a MUE hitéleti és missziói előadótanácsosa, homoródszentpéteri lelkész, ifj. Szombatfalvi József fiatfalvi, Tőkés-Bencze Zsuzsanna gyergyószentmiklósi lelkészek és a pályakezdő házigazda, Bardócz-Tódor András lelkész. Velük személyesen találkoztunk az irodalmi minitáborban, ám néhányan az internet segítségével kapcsolódtak be az irodalmi műhelybe. Nyáron ugyanis szünetelt a hárompercesek közzététele, és az új évad előtt, mintegy szakmai képzés-ként minitáborba hívták egymást és az irodalmi berkekben jártas Farkas Wellmann Endrét, az Előretolt Helyőrség és a Magyar Pen Club tagját.

Tollpróba

A három együtt töltött nap alatt sokat beszélgettek irodalmi műfajokról, arról, hogy melyek alkalmasak a vallási üzenet továbbadására, kifejezésére. Írásgyakorlatokat végeztek, különböző szövegtípusokkal kísérleteztek, és azzal is, hogyan alkalmazhatók a későbbiekben. Szóba került az irodalmi, a közéleti, a sajtóműfaj. „A cél tekintetében érdemes megvizsgálni alapvető irodalomelméleti kérdések meghatározását, működését, létmódját” – summázta Endre. Irodalom vagy nem irodalom a háromperces? Tudatosították: irodalom egy van, és tematikai kategóriákat lehet megállapítani.

Vallomások

A háromperceseket vallási tartalommal, kereső szándékkal kezdték el írni. Kinga Réka lelkésznő, bár szomorúan, de belátja, hogy a hívek nagy része megelégszik azzal az üzenettel, ami átadnak imában, prédikációban. Másoknak viszont igényük, hogy világi regiszterben, más hangon is szólaljon meg az Evangélium, az Örömüzenet. Az azokat közzétevő lelkészek szeretnék, hogy az egyházi „szakzsargontól”, szóvirágoktól mentesen, másabb hangnemet megütve szólaljanak meg. Érzik, a stílus újszerűségére szükség van a szentírási szövegek átadásánál. Igény a mélyebb, őszintébb, személyesebb emberi tartalmak közlése is – a szentírási szövegek alapján. „Egy idő után, például huszonöt év lelkészi szolgálat alatt elhasználtad a szótáradat” – jegyezte meg Kinga. – Ne járjon le a lemez!”

A hárompercesek szerzőinek tapasztalata szerint írásaikat „hatvan pluszos hölgyek” olvassák, a fiatalok egysíkúnak tartják az üzenetet. Hogyan lehet ezt pozitív irányba kimozdítani, járható utat találni, hogy a jelenlegi olvasókat megtartva elérjék a harmincasokat is? – kérdezik, és tesznek is érte.
Zsuzsa szeret írni, a táborig úgy is gondolta, hogy jól megy az neki (nevetett). Hálás a tábor alatt kapott rálátásért, azért, hogy hol van a hiba – jelesül lelkészként tudjon elvonatkoztatni, hogy az írás nem prédikáció. Ott van benne az üzenet, de nem szószéki, prédikációs formában. Eddigi írásai világi napilapok és az egyházi szaklapok felkérésére születtek. József kacérkodik a prédikáció mellett másfajta írással is. Kötetbe foglaltan is olvashatók. Úgy érzi, a közös tanulás, az ötletek többletet adtak számára. Vallja: „van mit tanulnom”. Tarsolyába több került, mint elsőre gondolta, ezek voltak az irodalmi műhelymunka hozzáadott értékei számára. Végül mosolyogva mondta: Gyepes jó hely! A többiek is csatlakoztak véleményéhez, és az is kiderült, hogy mindannyiuknak van valamilyen személyes kötődése a szépséges falucskához és a gyülekezethez. Kinga és József beszolgált pár évig, Zsuzsát családi szálak fűzik Gyepeshez.

Missziói és hitéleti

Nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá: a MUE ezen rendezvényének missziói vagy hitéleti célja van? Hamar jött az előadótanácsos válasza: mindkettő.

Nem akarnak modoros, „papoló” szövegeket, mert egy idő után unalmassá válnak. Ugyanakkor azt is érzik mindannyian, hogy az Üzenetet „ki kell hozni a templomból, a szószékről a mindennapokba. Hiszen a hívő ember a hétköznapokban is igényli azt. Szeretnék a hitélet igei tartalmait a „leghétköznapibb” helyzetekben is írásokkal megmutatni – az élet milyensége miatt. Nem közhely, mindannyian érezzük, hogy az élet nehéz. A szenvedés minden ember életében ott van, ezt nem lehet letagadni – nyomatékosította Kinga. Ám írásban is szeretnék kifejezni, hogyan lehet maradandó sérülések nélkül leküzdeni azokat.
András nemrég költözött Budapestről Gyepesbe. Örült, hogy a közösség Szeretetotthonában tartották a minitárbort, ami a helyiek számára is fontos jelzés: az, amit létrehoztak, másoknak is hasznára válik, a környezet pedig alkotásra indítja az érkezőt. A fiatal lelkész személyesen örült annak is, hogy felfrissítik tudásukat. Reméli, hogy a közös töprengés eredményeként nem „felvonásokban”, hanem ívesen sorjázik majd a hárompercesek tartalma, tudván, mit karnak, mire számítanak és ki-ki személyesen mit tehet hozzá. Igyekeznek növelni a színvonalat és beilleszkedni a műfaji követelményekbe – mosolygott Endrére.

A Hárompercesek erényei

Farkas Wellmann Endre legfőbb biz-tatása, hogy dolgozzanak. Hiszen a „Hárompercesek” legfőbb erénye, hogy léteznek, hozzáférhetők, olvashatók és vannak mögöttük emberek. Előremutató, életképes ötlet, amelyet jó szándék vezérel, és tudásuk legjavával töltik meg. „Köszönet és hála érte a szerzőknek” – fogalmazott Endre. Az együtt töltött napok alatt gyakorlatoztak, vizsgálatot tartottak, hogy a szövegek szintjén miként valósítható meg az eszme, amiért összejöttek. Jelesül hogy lépjenek ki a komfortzónájukból, számoljanak le a nyelvi sztereotípiákkal, és gyakorlatban is lássák, hogy kreativitás visz el a szövegalkotáshoz.

Szószéken és azon kívül

Kinga hiszi és vallja: a vallásos üzenet, a jézusi evangélium egy, és mindenek felett álló. Személyes lelkészi, illetve írói tapasztalataikat, tudásukat megosztva, a sok-sok beszélgetés, érvütköztetés eredményeként mindannyian tudják, hogy a sajtó-, illetve a retorikai műfaj természete szerint más-más. Ami a szószéken működik, írásban nem működik: például a gyakori ismétlések. Rengeteg jó élményt gyűjtöttek, és a megtapasztaltak örökre megmaradnak – összegezte József. Ezekkel gazdagodva tanulja az alkotást. Kell hozzá a társaság és annak bizonyossága, hogy alkotni élmény.  Kinga útravalója: „Ha át akarjuk adni az Evangéliumot, keressük az írott hidat aközött, ami egyéni és ami egyetemes, és azt az Olvasó számára érthető módon tálaljuk.”

Alkotni, tanulni élmény

Legszívesebben ott maradtam volna a lelkész-írók társaságában. Azóta is gyakran foglalkoztat miért is éreztem annyira otthon magam gyepesi körükben.  Mindig nagyon jó élményekkel tértem haza ebből a falucskából, átutazóban is meg kell állnom egy tarsolynyi csendért, ott élő barátaim, a Cseke család öleléséért. A „találjuk ki, tanuljuk együtt a következő lépést” hangulatú irodalmi műhelyben visszaidéződtek pályám elejének tépelődései. Egyházi közegből kerültem a világi sajtó berkeibe, amolyan két úr szolgájaként. Egyik „uram”, Jézus Örömhíre, másik a világi sajtó műfaji követelménye. Elhullattam néhány sóhajt és könnyet, míg megleltem a benti és kinti egyensúlyt. Az viszont nagy ajándékom, hogy mindig voltak társaim, lelkipásztorok, újságíró, szerkesztő kollégák, akikkel együtt alkothattam. Bizonyosan ezért éreztem olyan jól magam a kettő az egyben csapatban: sem Endre, sem a lelkész tollforgatók nem képviseltek sarkalatos véleményeket. Azt keresik, ami jobbá teszi küldetésüket.
Képzelje, kedves Olvasó: ha Szent Pál apostol drótpostán írta volna a leveleit, közösségi oldalon evangelizálhatott volna, ma hol tartanánk… Tőle tanuljuk: „a háztetőkről is hirdessétek az evangéliumot”. Most nekünk tényleg ott vannak az antennák: használjuk és tanuljuk az új tudást. Ön pedig olvassa örömmel a háromperceseket, jó szándék van mögöttük, és küldetéstudat. Íróik, a tollforgató lelkészek újabb műhelyképzést terveznek.

Molnár Melinda