1Kir 6,11–12: „Így szólt az Úr igéje Salamonhoz: Ezt mondom a templomról, amelyet most építesz: Ha az én rendelkezéseim szerint élsz, törvényeimet teljesíted, ha megtartod minden parancsolatomat, és azok szerint élsz, akkor én is megtartom ígéretemet, amelyet apádnak, Dávidnak tettem.”

Szomorú szívvel hozzuk unitárius közösségünk tudomására, hogy Kiss Alpár Kálmán nyugalmazott unitárius lelkésztestvérünk 2025. december 5-én, életének 71. évében visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.

Fogarason született 1955. március 13-án. Lelkészi családban nevelkedett fel, édesapja és nagyapja szintén unitárius lelkészek voltak. Az általános iskolát szülővárosában végezte el, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumba felvételizett. 1974-ben Nagyszebenben megszerzett sikeres érettségi vizsga után, a Kolozsvári Protestáns Teológia Intézet Unitárius Karára felvételizett, ahol a kilenc hónapnyi kötelező katonai szolgálat után, csak rá egy évre kezdhette el egyetemi tanulmányait.

1979-ben kötött házasságot Tordai Arankával. E házasságot a Jóisten egy gyermekáldással gazdagította, amikor megszületett szeretett lányuk Abigél. Ez időben segédlelkészi kinevezést nyert a Brassói Unitárius Egyházközségben és megkezdte lelkészi hivatásának gyakorlását.

1982-ben a Chicagói Egyetem teológiai fakultásán egy évet tanult. Hazatérését követően 1984-ben nevezték ki a Baróti Unitárius Egyházközség rendes lelkészi állására. Lelkes gyülekezetet karolt fel, ahol – a leány és szórványegyházközséggel együtt – mintegy ötszáz gyülekezeti tagnak lett lelkésze. Éveken keresztül a lelkészi lakásban tartották az istentiszteleteket, melynek szobája az ünnepek alkalmával szűkösnek bizonyult a népes gyülekezet számára. Abban a korszakban, amelyre az egyházüldözés volt jellemző, majd a rendszerváltás utáni általános bizonytalanság, ő salamoni bölcsességgel templomépítésbe fogott.

Mindvégig arra törekedett, hogy a templom ne csak téglából, kövekből, cédrusfából épüljön, hanem hűséges szolgálatokból, vigasztaló imádságokból, halk bátorításokból és olyan szeretetteljes odafigyelésekből, ahol mindenki megtapasztalhatja: Isten hajléka bennünk épül.

Kiss Alpár Kálmán unitárius lelkész hűségesen végezte papi szolgálatát a baróti közösségben és életét a lélek templomának építésére szentelte. Szolgálatában ott volt az engedelmesség csendes méltósága. Isten törvényeit hűséggel követte, és a reábízottakat türelemmel, imádsággal, vigasztalással és buzdítással vezette a lélek belső szentélyébe.

Több mint három évtizedes egyházszolgálatot követően, 2017-ben vonult nyugdíjba.

Temetési szertartásának időpontját a gyászoló család, a későbbiek során fogja meghatározni!

Nyugodjon békében!

Biró Attila, esperes