Már régóta készülünk erre a megemlékezésre. Úgy is lehet mondani, hogy januárban, áldott emlékű Fekete Márton felhívott, hogy ne felejtsem el, hogy az idén a templom külön álló tornya 200 éves. Aztán elkezdett mesélni, hogy ő úgy tudja, hogy 1802-ben földrengés volt és a tornyot, amely 45m magas volt, három harang volt benne ledöntötte a természeti katasztrófa, majd a falu hívei úgy döntöttek, hogy felépítenek egy új tornyot, amely 1821-re készült el.

Ahogy telt az idő, ízlelgettem szavait, a történelmi tényeket és elgondolkodtam, hogy mekkora közösségi erő, milyen nagy tudat kellett ahhoz, hogy egy falu, egy gyülekezet felépítsen egy templomtornyot. Mennyi apró lépés kellett, mennyi imádság volt szükséges, hogy a természeti katasztrófa után, szinte a semmiből egy új, a régihez hasonló impozáns épületet alkossanak. Az egyházközség Vezetőségével úgy éreztük, hogy az Őszi Hálaadás ünnepe, megfelelő alkalom lenne, hogy mi is hálásak legyünk, köszönetet mondjunk elődeinknek azért, hogy ezelőtt kétszáz évvel volt hitük, akaratuk egy új templomtornyot építeni.

Az Úrvacsorával egybekötött ünnepi istentisztelet után, a templom belső udvarán hallgattuk meg Benedek-Huszár János, Barót Város polgármesterének ünnepi beszédét, amelyben kiemelte a hálaadás és a közösségi erő fontosságát. Majd megemlékezési beszédemben a következőket mondtam: „Kétszáz éve, ez a torony áll, mint egy világító torony és fényével, hangjával minden Isten kereső ember számára hirdeti az otthonra találást, a hazatérés reményét. Hirdeti, hogy Felsőrákos népe kitartó munkájával maradandót tudott alkotni, Istennek és embernek… Dalcsoportunk tagjai azt szokták énekelni, hogy száz éves a háromszéki szoknya, száz év múlva zengjen dalunk róla. Én azt mondom, kétszázéves a Felsőrákosi Unitárius templom tornya, kétszáz év múlva is zengjen dal, ének, vers róla s legyen mindig ember körülötte, aki felnéz és csodálkozik az ember erejében és az Isten nagyságában.” Mind ezek után az egyházközség Dalcsoportja énekelt, majd az eseményt közös együttlét zárta a lelkészi lakás udvarán.

Palkó Zalán Koppány, lelkész

Fotók: Kedves Róbert János