Gondolatok az Úr 2019. esztendejének karácsonyán

„Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával…” (Mt 2,11)

Alig térhettünk magunkhoz a csendes novemberi megemlékezés perceiből, és – mintegy vezényszóra – már dübörögni is kezdett a nagy ünnepi vásár. Bármerre tekintünk, minden arról beszél, hogy így, az esztendő vége fele közeledve egy különleges időszakhoz érkezünk, amikor ricsajtól lesznek hangosak a napjaink, miközben azt mondjuk, hogy karácsonyra, az év egyik legszentebb ünnepére készül a keresztény világ. Olvasom az újságban, hallom a különféle beszámolókból, hogy ország- és világszerte ilyenkor milyen nagy erővel dolgoznak sokan, hogy teljes és gazdag ünnepe legyen az embernek, a családnak.

Városunkban minden pompában áll. A kis üzletektől a nagy áruházak kirakatáig minden csillog-villog. Elvarázsol az utcák és terek esti ragyogása. Még az otthonok ablakaiból is látni lehet azokat a jelképeket, amelyek karácsony közeledtére figyelmeztetnek: a villogó apró fényeket, mikulásokat, mézeskalács figurákat, az állandó harsogó karácsonyi dalokat és sok más mindent.

Az utóbbi években sokszor értetlenül álltam a jelenség előtt. Azon gondolkodtam vajon tényleg így kell a karácsonyra készülni?  Szinte bohózatnak fogom fel: csendre vágyunk, de harsog a világ, együtt akarunk lenni szeretteinkkel, de mindenki valamerre tart, szalad. Haza akarunk érkezni, de idegenbe utazunk. Miközben belső világosságra és megtisztulásra vágyunk, külső sziporkázó, mesterséges fényekben gyönyörködünk. Bámuljuk és keressük a csillagot a magasságban, amikor az bennünk kellene felragyogjon.

A karácsonyra készülés napjait agyonzsúfoltuk, jelképes karácsonyfánkat tele aggattuk, de a lényeget szem elől tévesztettük. Külsőségeket hajszolva önmagunkkal keltünk versenyre, a hangsúlyt a vásárlásra, a csillogásra helyeztük. Mindenki kínál valamit, apróhirdetések, reklámok ajánlanak, megvetetni akarnak mindent, hogy teljes legyen az ünnep, de közben tapasztalhatjuk magunk is, hogy kiürült a lélek. Elveszítettük magunkban a Gyermeket! Nem tudunk megfogalmazni egy jó szót, fáradtan érkezünk meg a karácsonyfa árnyékába. Már karácsonyi dalokat is képtelenek vagyunk dúdolni, nem tudunk mesét mondani szeretteinknek. Törődötten és fáradtan érkezünk meg az ünnephez, pedig nem ezt akartuk! Nagyon elrontottuk erre a szép ünnepre készítő adventi napokat. Nem így kell karácsonyra hangolni életünket. Nem a külvilághoz kellene igazítsuk magunkat. Nem külső parancsszónak kellene engedelmeskedni.

Az evangéliumi üzenet pásztorokról és napkeleti bölcsekről szól. Ők a külső világban keresgéltek: a pásztorok bámulják az eget, a bölcsek földi hatalmasságtól érdeklődnek. Keresgélnek, választ várnak. Kétezer év távlatából olvasva Jézus születési történetét, nem tehetünk úgy, mintha az Ő tanítását nem ismernénk. Ő arra oktatott, arra akarta tanítványainak a szemét és értelmét felnyitni, hogy a mélyre evezzenek, hogy ne féljenek, hanem keressék a belső szoba csendjét, hogy figyeljenek egymásra, ne gyűjtsenek földi javakat, ne aggodalmaskodjanak, hogy legyen egy mustármagnyi hitük, a lelket ne öljék meg, és sorolhatnám tovább ezeket a mély, jézusi igazságokat. Mi pedig pont az ellenkezőjét tesszük most is! A külsőségekre helyezzük a hangsúlyt, varázslatot várunk, pedig a megoldás bennünk van. A „nagy varázsló”, a Gyermek bennünk van!

Isten felé kell forduljunk, ne napkeleti bölcsekként várjuk a földi Heródesektől a megoldást, kérdéseinkre a választ. De egyszerű pásztorok sem lehetünk, hiszen ebből az állapotból kétezer év óta ki kellett volna nőni már! Többek vagyunk: Isten gyermekei, akiket az Ő lelke vezérel. Karácsonyra csak így lehet lélekben készülni és befogadni az angyali üzenetet: „született néktek Megtartó”.

Nagy költőnk, Dsida Jenő egyik szép versét idézem:

„Goromba ágak az arcomba vernek, / de én megyek tovább, egy kis haranggal / viszem a drága hírt az embereknek: / Bennem van, íme, csengő és harangdal / és bennem van a legnagyobb, a Gyermek – a fényes jászol s valamennyi angyal.” (Dsida Jenő, A gyermek dicsérete, részlet)

Karácsony ünnepét sok szép, külső díszítő elem teszi varázslatossá és vakítóvá. Ezek a külső ragyogások akadályoznak meg a tisztán látásban. Ez év karácsonyán a benned levő Gyermekre akarom figyelmedet irányítani. Azt szeretném megtudni, hogy ebben a csillogásban, ragyogásban, melyet mesterségesen magunk köré varázsoltunk, észre tudod-e venni a benned levő Gyermeket? A napkeleti bölcsek és a pásztorok is megtalálták őt, bementek a házba, leborultak ajándékaikat átadták neki. Karácsony ünnepén menj te is be a „házba” és ott, lelked csendjében, értelmed világosságával, hited erejével találd meg a benned élő Gyermeket, és akkor hiszem, hogy boldog ünneped lesz. Tudsz majd mesélni, énekelni, magadhoz ölelni szeretteidet, és az angyalokkal együtt zenged: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” (Lk 2,14)

Istentől megáldott, boldog karácsonyt kívánok!

Kolozsvár, 2019 adventje                                                                 Bálint Benczédi Ferenc

püspök