Ott, ahol élünk, s hol mindent tudunk a mellettünk élőről, színe is lesz az emberi kapcsolatoknak. Izzó narancsban játszik a boldog, villámló szürkében a haragos, tüzes vörösben a szerelmes, kékben a békés, zöldben a tiszta, és fehérben az őszinte. De, ahol nem ismernek, a színek is másként jelennek meg.

Brassó nagy város. Idegen vagyok ott mindig. Színeket csak a tömegben lépkedő embereken látok, de azok nem kötődnek hozzám. Nincs kapcsolat. Elhaladunk egymás mellett, jó, ha egyáltalán meglátjuk a másikat. Időnként találkozik két idegen tekintete, a várandós anyák összemosolygása, valami cinkosság, de ennyi. Halványszürke – ez a színe az idegen kapcsolatának. És e szín azt sugallja: egyedül vagy, senkire nem számíthatsz, itt nem ismernek, itt nem ismersz. Magad vagy.

Aztán a szürke világosodik, és megtelik naranccsal és fénnyel, amikor az Idegen, kérés nélkül megáll melletted és segít a bevásárlásban.

Fénylő naranccsá válik a szürke, amikor az Ismeretlen önmagától felajánlja segítségét – nem azért mert kérted, csak mert meglátta az esetlen embert.

Izzó narancsba burkolja a szürkét a pillanat, amikor a Névtelen szeretetből megvéd téged, mert látja az igazságtalanságot.

Hiszek a jóban. Hiszem, hogy ez a világ – bármennyire is árad belőle valamilyen szennyes sugárzás, megtölt mindent a műanyag bűze, a finom lágyságot megfojtja a gyalázatos hulladék, de én mégis hiszek a jóban.

Hiszek az emberben. Tudom, annyi minden szól ellene, de én mégis hiszem, hogy ez a Lény egy csoda, akiben ott lüktet a Teljesség. Hiszek abban, hogy ma és holnap is látni lehet majd, ahogyan megcsillan a Lélek. A Lélek, mi Istentől való.

Hiszem, hogy eljön az a pillanat, amikor az ember megérti végre: mekkora tükör előtt áll. S, hogy e tükör arca, szíve, gondolata rezzenését vetíti vissza. S megérti végre, hogy mekkora erő lakozik benne. Erő, mely a színeket, a minőséget tudja jobbá tenni.

Hiszem, hogy ha elég nyitottak vagyunk, akkor újra és újra teleöntetünk, és újra meg újra megérezhetjük, ahogyan kicsordul a Lélek. Az Övé, a Tiéd, az enyém.

Péterfi Ágnes , Sepsiszentgyörgy