Milyen furcsán hangzik. Pedig mindkét oldalon csak vesztesek voltak.

1945. május 8-án, éjféltől életbe lépett a többször is aláírt II. világháborút lezáró úgynevezett békeszerződés. Bár lett volna békeszerződés… Ez is csak egy színjátéka volt a nagyhatalmaknak: vége van ennek a partinak, most újra osztjuk a kártyákat. Megint játszunk.

Mit játszanak? Háborúsdit! Lényegtelen, hogy ki milyen adut hív, milyen fegyvert vet be. A pénz, a hatalom forog, és az életek hullnak.

Május 8-a győzelem napja. De ki is győzött? Rég elfelejtettük, hogy kik voltak a szemben álló felek és ki hol és ki előtt adta meg magát. A német, fejvesztett vezérkar először az angol és amerikai, majd egy nappal később a szovjet felekkel írt alá feltétel nélküli megadásról szóló békeszerződést. De a veszteségek aránya pont fordított volt. A németek által irányított Tengelyhatalmak 12 millió életet veszítettek szemben az angol- amerikai-szovjet összefogásból született Szövetségesek oldalán, ahol 65 millió ember veszítette életét. A mi szempontunkból természetesen ez utóbbi számít.

A háborúnak soha sincs értelme. Még győztese sincs. Csak vesztese.

Azok az öregek, akik megélték azt a napot, nem az eufóriára emlékeznek, hanem a hálaimákra. És az azt követő nehézségekre. Mert a háború folytatódott. Lett később hidegháború és politikai csatározás, gazdasági és cyber háború, terrorizmus. A győztes kifejezés csak egy múló állapot megnevezése, mert valójában mindenki sok veszteséggel kerül ki minden háborúból.

A háború az óvodában kezdődik, és jól érlelődik az iskolában, egyetemen, akadémián. A háború a templomokból indul, mert úgy hisszük, hogy ŐK rosszak, hogy csak a másiknak van hibája és gyengesége, nekünk nincs.

A győzelem napján gondolkozzunk jézusi szívvel. És ügyeljünk, hogy gyermekeinknek mit tanítunk. Az élet ellensége maga a gyűlölet és az abból születő háború.

Mikó Ferenc, Tarcsafalva