Az udvarunkon levő almafa idén gazdag termést hozott. Amikor az ősz megcsókolta deres ajkával a fát, hullatni kezdte terméseit. Az egyik alma éppen úgy esett, hogy a kerítés kifogta, a szőlőág pedig megtartotta, és nem zuhant a földre. A szőlő egyik indája körülölelte az alma szárát, és fiává fogadva táplálta, hadd érjen pirosra. Eddig történt már meg, hogy a szőlő felkúszott az almafára, és ott teremte meg nagy gerezdekben édes nedűjét a téli álomra készülő életnek. Azonban sosem láttam még szőlőtőn növő almát, amely egy második esélyt kapott az élettől, és hálásan köszönte meg létét.
Az élet bizony gyakran átírja várakozásainkat. Nem mindig úgy alakul sorsunk, amint azt gondosan megtervezzük. Van, hogy az ember magasról zuhan a mélybe, és valami csoda folytán mégsem éri el a szakadék mélyét. A segítség néha a legváratlanabb helyről érkezik, de kellő erővel és bátorítással ad új lehetőséget. A Gondviselő éberen virraszt gyermekei fölött. Hallja kimondott vagy némán őrzött gondolatainkat, és új esélyt kínál, ha engedjük, hogy szava eljusson hozzánk. Szeretete életet ad, és táplál, hogy értékelni tudjuk azt, amivel megajándékozott bennünket.
Talán véletlen egybeesés, hogy az alma nem zuhant tovább, hogy az inda pont arra nyújtózkodott, és véletlenül kapaszkodtak egymásba. De lehet, hogy Isten üzent a természet fenséges erejével, hogy jósága és szeretete sajátos megoldásokat hoz mindennapjainkba. Nem mindig szokványos eszközökkel dolgozik, néha új ötletekre ébreszt. Azonban gondviselése mindig oltalmaz és életre biztat.
Az alma és a szőlő azóta is egymásba kapaszkodva életről álmodnak. Hirdetik az életet, amely akár a lehetetlennek tűnő akadályokon is áttör. „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, / Az Élet él és élni akar…” (Ady Endre)

Gál Zoltán, Gagy