2022. május 22-én Kovács István püspök úr jelenlétében került sor lelkészbeiktató ünnepi istentiszteletre a Medgyesi Unitárius Egyházközségben. E lélekemelő gyülekezeti eseményen Bodor Lídia Emese beiktatott lelkész szószéki szolgálatában az ApCsel 2,44 alapján a mindenkori keresztény közösség három pillérét emelte ki: erős HITtel, EGYÜTT, KÖZÖS dolgainkban. Erre hívta a gyülekezetet a következőkben is, hogy Istenbe vetett hittel éljék meg mindazt, amit Isten rejtett terveiben tartogat számukra.

A főtisztelendő püspök úr Mt 16, 24-26 alapján a lélekkel teli élet fontosságára és gazdagságára buzdította a gyülekezetet, arra az életre, amely belülről épül fel és szilárdul meg. Ez adhatja meg a lélekben megnyert és megélt világ elmúlhatatlan csodáját.

A szószéki szolgálatok után Szentgyörgyi Sándor esperes úr iktatta be a lelkészt, átadva a templom kulcsát, a Bibliát, a kelyhet és az egyházközség pecsétjét, buzdítva a lelkésznőt, hogy a gyülekezet szolgálatában szeretettel és lelkiismeretesen legyen jelen.

A köszöntő beszédek rendjén az egyházközség nevében Fodor Tibor gondnok úr, a nőszövetség részéről Nagy Ibolya jegyző, a Küküllői Egyházkör, valamint az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége részéről Fülöp Alpár lelkész, a volt évfolyamtársak nevében Csécs Márton Lőrinc esperes köszöntötte a beiktatott lelkészt. A világi elöljárók képviseletében Orosz Csaba, a Szeben megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a lelkésznőt és bátorította a gyülekezetet a közös munka megbecsülésére. A fiatalok nevében Timár Tamás szavalattal, Vajda Szilvia Maros-Küküllő vidéki balladával örvendeztette meg a jelenlevőket.

Ünnep volt, igazi öröm. Őrizze és áldja a mindenható Isten a lelkész és a gyülekezet közös útját, álmaikra küldjön megvalósulást, a szórványban való megmaradáshoz erős hitet!