A Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége Istenbe vetett bizalommal, ugyanakkor aggodalommal követi a koronavírus-járvány terjedését, és lehetőségeihez képest mindent megtesz, hogy a gyülekezeti tagokat, a lelkészeket, valamint a tágabb közösséget óvja és segítse e nehéz időkben.

Tudomásul véve az illetékes hatósági szervek legutóbbi rendeleteit, a következő intézkedéseket foganatosítjuk:

  1. Március 18-tól felfüggesztünk minden zárt térben zajló vallási összejövetelt, beleértve a vasárnapi istentiszteleteket is. A szabadtéri istentiszteletek megtartását nem tiltjuk meg, de határozottan javasoljuk azok felfüggesztését is. A járványügyi elővigyázatosságon túlmenően döntésünket azzal is indokoljuk, hogy a hideg időjárás miatt további egészségügyi veszélyeknek lennének kitéve a résztvevő gyülekezeti tagok.
  2. Amennyiben az egyházközségek elöljárói mégis a szabadtéri istentiszteletek mellett döntenek, akkor tartsák be a hatóságok által előírt rendelkezéseket, azaz 100 fő alá korlátozzák a jelenlevők létszámát, illetve tartassák be, hogy a személyek között 2–2,5 méteres távolság legyen. A lelkészek 25–30 percre korlátozzák a szabadtéri istentisztelet időtartamát.
  3. A személyes jelenlétű istentiszteletek helyett ajánljuk a rádió, televízió, világháló és közösségi média csatornáin követhető istentiszteleti- és imaalkalmakat.
  4. Fenntartjuk korábbi döntésünket, amely alapján minden keresztelési és esketési szertartás elnapolását rendeltük el.
  5. A temetési szertartások esetén – egyelőre, további intézkedésekig – a következőket rendeljük el:
  • Temetési szertartást csak és kizárólag szabadtéren lehet végezni. A templomból, kápolnából, ravatalozóból, családi otthonból történő temetési szertartást határozatlan időre felfüggesztjük.
  • A családi ház udvaráról történő temetési szertartás csak abban az esetben engedélyezett, ha biztosítják a jelenlevők közötti 2–2,5 méteres távolságot.
  • A résztvevő személyek között – minden helyszínen – kötelező módon be kell tartani a 2–2,5 méteres távolságot.
  • Száz személynél többen nem vehetnek részt a szertartáson.
  • Mellőzzük a gyászjelentők osztogatását.
  • A jelenlevők csak nem használt, új papírzsebkendővel érintsék az arcukat, szemüket, orrukat, amit aztán haladéktalanul dobjanak el az arra a célra kijelölt szemétgyűjtő-helyre.
  • A részvétnyilvánításkor a jelenlevők mellőzzék a kézfogást, az ölelést, illetve a testi érintkezésnek minden formáját. Ehelyett ajánljuk a 2–2,5 méterről történő, udvarias meghajlást, biccentést és szóbeli részvétnyilvánítást.
  • A lelkészek ne vegyenek részt virrasztáson és halotti torokon, ugyanakkor próbálják meg lebeszélni a gyászoló családokat azok megtartásáról. Hasonlóképpen javasolják a temetői szertartás után a sok helyen szokásos, helyben elfogyasztandó, vagy hazavitelre előkészített csomagok kínálásának felfüggesztését.
  • Hangsúlyosan kérjük gyülekezeti tagjainkat, lelkészeinket és a tágabb közösséget, hogy tartsák be az illetékes állami hatóságok rendeleteit, bízva abban, hogy ezáltal sikerül megóvni minél több ember egészségét.

 

Végül Istenhez imádkozunk, hogy Ő legyen mivelünk e megpróbáltatásban, erőt és bölcsességet adva mindnyájunknak, hogy helytálljunk.

 

Kolozsvár/Budapest, 2020. március 18.

 

A Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa Elnökségének nevében,

 

 

 

Bálint Benczédi Ferenc s. k.

püspök