2024. február 11-én került sor Szabó József lelkész ünnepi beiktatójára a Kőhalom-Homoródi Unitárius Társegyházközségbe. Az ünnepség kezdetén Biró Attila esperes köszöntötte a gyülekezetet, majd felkérte a köri jegyzőt, Erdő Imolát, hogy olvassa fel a püspöki kinevezést.

Ennek megtörténte után felszólította a beiktatandó lelkészt, hogy tartsa meg beköszönő szolgálatát. Szabó József az „Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.” (Hab 2,1) vers alapján szólt a jelenlévőkhöz. A lelkészbeiktató istentiszteletek rendje szerint őt követte a szószéken Kovács István püspök, aki az „Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?”  (Mt 16, 24–26) bibliai rész alapján fogalmazta meg ünnepi gondolatait.

A szószéki szolgálatok után került sor a tényleges beiktatóra, amikor Szabó József lelkésznek átadták a gyülekezeti lelkészség legfőbb szimbólumait: a templom kulcsát, a Bibliát, a kelyhet és az egyházközség pecsétjét.

A köszöntőbeszédek rendjén az egyházközség képviseletében Toró Zoltán gondnok szólt az egybegyűltekhez. A Háromszék-Felsőfehéri Unitárius Egyházkör részéről Biró Attila esperes, az egyházi Főhatóság nevében Andrási Benedek főjegyző, a helybéli felekezetek részéről Kunos Lajos evangélikus lelkész, valamint Vass Mózes, a kőhalmi gyülekezet volt lelkésze mondott köszöntőbeszédet. Az ünnepség egyik legmeghatóbb pillanata Major László lelkésztárs, illetve Szabó Csaba, a lelkész fiának előadása volt, akik a szeretet himnuszát énekelték el ajándékul a beiktatott lelkésznek.

Az ünnepség után arról kérdeztük Szabó Józsefet, hogy miként élte meg ezt az áldott alkalmat:„Szavakban ki sem lehet fejezni, hogy mekkora öröm és hála van bennem. Huszonkét és fél éve vagyok a lelkészi pályán, ez volt az első beiktató ünnepségem, nagyon izgultam. Most értem és érzem igazán, hogy miért fontos egy ilyen ünnep. Akkora bátorságot és erőt tud adni a lelkészi hivatáshoz, hogy azt szavakban kifejezni képtelenség. A hívek és a lelkész között egy egészen másfajta kapcsolat kap teret általa, éreztem, hogy a gyülekezet őszinte szíve-lelke, érzése benne van. Amikor a lelkész egy ilyen ünnepben részesül, egészen más lélekkel áll neki a munkához. Ha tehetném, minden lelkészt arra biztatnék, hogy kerítsenek sort ezekre az alkalmakra, mert nagyon fontos mozzanatai a lelkész és gyülekezete közötti kapcsolatnak. Nem érzékenyülök el könnyen, de a sok kedves szót, köszöntőt, a fiam és a datki tiszteletes meglepetését hallgatva elszorult a torkom és a szívem, csak annyit tudtam és tudok mondani, hogy köszönöm…”

Isten áldja meg a lelkész és a gyülekezet közös szolgálatát!