A sok reménytelenség közt mindig keresett és talált az ember valamit, aminek örvendeni tudott, és hitt is benne. A vak álmában látott, a béna gondolataiban járni kezdett. A Lázárok kijöttek a sírból, és a némák alleluját énekeltek.

A beton repedésein virágok hajtottak ki, és a lebombázott városok romjain új otthonok nőttek. Valaki rálépett a jégre, és a patak dalolva vitte tovább az életszimfóniát. Csoda történt. Remény. Az első húsvétkor szétvált a tenger, és a következő alkalommal már hiába csaptak össze a hullámok.

Tudjuk, hisszük, a sírok csak testünket takarják, lelkünket Valaki dédelgeti. Megszabadultunk.

Nem tudom pontosan, kinek a tollából olvastam az alábbi történetet, de nagyon áthatotta lelkem, és úgy gondoltam, érdemes megosztani nagyhét alkalmával. Csíksomlyón ferences rendi szerzetesek nagyszerű szakmai odaadással adták tovább az ismereteket, a fogékony gyermeklelkekben igyekeztek elültetni a szépet és jót. Egy hittant tanító szerzetes nagyon szerette tanítványait. Nagypéntek előtt betanította a Passió…-t és Jézus szerepét önmagára osztotta ki. A történet forgatókönyvében azonban változás történt. Amikor a Pilátust megszemélyesítő rendfőnök megkérdezte: kit bocsássak el, kit engedjek szabadon, Jézust-e vagy Barabást? – a gyermekek tanítójuk iránti szeretetüknek hangot adva azt kiáltották: Engedd el nekünk Jézust! A krónikás azt jegyezte le, hogy az Úrnak azon esztendejében Csíksomlyón hamarabb érkezett meg a húsvét.

 

A sok reménytelenség közt próbáljuk meg mi is közelebb hozni életünkben a feltámadás ünnepét. Szép ünneplést kívánok kedves mindnyájuknak.

Székely Miklós, Kövend