Augusztus 29-én Magyarsároson tartotta 33. évi konferenciáját az Unitárius Nők Országos Szövetsége (UNOSZ). A találkozón 62 nőszövetség 277 tagja vett részt.
A konferencia a nőszövetségek zászlós bevonulásával kezdődött, Kovács István püspök és Bartha Mária Zsuzsánna kocsordi lelkész vezetésével. Az istentiszteleten Bartha Mária Zsuzsánna végzett szószéki szolgálatot, a Példabeszédek könyvéből választott bibliai vers alapján: „A bölcs asszony építi a maga házát; a bolond pedig önkezével rontja el azt.” (Péld 14,1)
A konferencia hagyományaihoz híven a zászlókra emlékszalagokat helyeztek, majd a Székelyszentmihályról érkező vándorabroszt átadták a magyarsárosi nőszövetségnek, és elhelyezték a szószéken. Ezt követően Kovács István püspök megáldotta az új zászlókat.
A résztvevőket Dimény Csilla Júlia, az UNOSZ elnöke, Kovács István püspök, Márkos Hunor Elemér, a Küküllői Unitárius Egyházkör esperese, valamint Molnár Attila, a magyarsárosi egyházközség lelkésze köszöntötte. A helyi egyházközség történetét Tóth Katalin nyugalmazott tanítónő ismertette, a délelőtti programot pedig rövid ünnepi műsor egészítette ki.
Köszöntőjében Kovács István püspök a nőszövetségek egyházi és közösségi szerepét, valamint sajátos küldetését hangsúlyozta. Kiemelte azt a közösségteremtő erőt, amellyel a nők a családok és az egyházközségek életéhez egyaránt hozzájárulnak. Arra biztatta a nőszövetségek tagjait, hogy őrizzék és adják tovább a hithez, az anyanyelvhez, a családhoz és a hagyományokhoz kapcsolódó értékeket, és ebbe a szolgálatba a fiatalabb nemzedékeket is vonják be.
A délutáni programban dr. Ferenczi Enikő Női szerepharmónia címmel tartott előadást a különböző női szerepek összehangolásáról, a változtatás lehetőségéről és a céljainkért vállalt cselekvés fontosságáról.
Az előadást az UNOSZ közgyűlése követte, amelyen elfogadták az elnöki és pénzügyi jelentéseket, valamint felhívás hangzott el a Lókodi Kiss Rozália Ökumenikus Öregotthon támogatására. Az intézményt a nőszövetségek tagjai rendszeresen támogatják és látogatják.
A konferencia ideje alatt a helyi nőszövetség tagjai által készített kézműves tárgyakból is lehetett vásárolni. A találkozó közös étkezéssel zárult a helyi kultúrotthonban.
Köszönet illeti a magyarsárosi egyházközséget, a helyi nőszövetséget és mindazokat, akik munkájukkal és vendégszeretetükkel hozzájárultak a konferencia megszervezéséhez.