A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján az 1568 sátor programjának középpontjában a Kévekötés című ifjúsági folyóirat állt, majd a hagyományos „Sörözz a papoddal!” beszélgetés zárta az idei programsorozatot.
A „Kévekötés” című beszélgetésen Nagy Norbert, tordatúri lelkész és Széles László, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet alelnöke beszélgettek a tavaly újraindított Kévekötés ifjúsági folyóiratról. Felidézték, hogyan születhetett újjá a száz év szünet után ismét megjelenő kiadvány, betekintést nyújtottak a szerkesztés folyamatába, és arról is beszéltek, miként válhat a folyóirat a fiatalok gondolatainak, alkotásainak és közösségi párbeszédének fórumává. A beszélgetést a 2025-ös és a 2026-os lapszámból elhangzott felolvasások is színesítették.
A napot a hagyományos „Sörözz a papoddal!” program zárta, amelyen Nagy Norbert és Lőrinczi Zsófia várta kötetlen beszélgetésre az érdeklődőket. A jó hangulatú találkozón ismét lehetőség nyílt arra, hogy közvetlen légkörben beszélgessünk hitről, egyházról, személyes kérdésekről és mindennapi tapasztalatakról.
Az idei 1568 sátor programjai ezzel véget értek.
Köszönjük mindazok szolgálatát, akik előadóként, moderátorként, szervezőként vagy résztvevőként hozzájárultak ahhoz, hogy az 1568 sátor idén is a találkozások, a párbeszéd és a közösségépítés helyszíne lehessen.