„Ezek pedig kitartóan vettek részt az apostoli tanításban,
a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2,42)
Kedves testvéreim!
Pünkösd ünnepén az egyház születését, a Lélek kiáradását és a közösséggé formálódás csodáját ünnepeljük. Annak a csodáját, ahogy a gyásztól megbénult lelkű tanítványok felismerték küldetésüket, és talpra álltak. Annak a csodáját, ahogy kiléptek a félelem zárt ajtói mögül, és elkezdték hirdetni, megélni, továbbadni a rájuk bízott örökséget; annak csodáját, ahogy hitük csodatevő, cselekvő erővé változott.
A küldetés évében nem is lehetne számunkra fontosabb üzenet, mint a tanítványok pünkösdi küldetésvállalásának ez a magasztos példája.
Pünkösdtől pünkösdig hányszor vagyunk mi is várakozásban élő tanítványok? Milyen gyakran félünk, és vagyunk bizonytalanok, milyen gyakran érezzük azt, hogy nem vagyunk elegek az előttünk álló feladatokhoz?
Pünkösd számomra arról a már-már megmagyarázhatatlan, csodaszerű átváltozásról szól, ahogy a mindenkori tanítványok lelkéről lehull, lehullhat ez a béklyó, és vállalni tudják küldetésüket. Annak a felismerése évről évre, hogy Isten nem az alkalmasakat hívja el, hanem az elhívottakat teszi alkalmassá.
Ez az ünnep minden évben kicsalogat megszokott köreink beidegződéseiből, arra hív, hogy merjünk kilépni, belemerülni a Jóisten szeretetének áramlásába, amely a teremtett világot fönntartja és megújítja. Szentlelke szóra bírja ajkunkat, hogy képesek legyünk kimondani a kimondhatatlant, és megélni a szinte lehetetlent. Így jöhetett létre az a csoda, a keresztény egyház, amelyben mi magunk is unitáriusokként, a magunk sajátos arcszínével, történelmi és lelki lenyomatával jelen vagyunk.
A pünkösdi csoda titka abban rejlik, hogy a tanítványok kitartóan és buzgón tudtak részt venni az imádkozásban. Tudtak egy szívvel és egy lélekkel imádkozni, és ezáltal áradt ki rájuk a Lélek. Ez adott nekik erőt küldetésük vállalásához.
A jelenben is ugyanaz az egy szívvel és egy lélekkel való közös imádkozás lehet küldetésvállalásunk erőforrása. Annak a reménye, hogy egymásba fonódó imádságaink által együtt ma is csodákra vagyunk képesek. Annak a reménye, hogy olyan közösséggé tudunk lenni, amely hitét a mindennapokban kézzelfogható valósággá formálja.
Idén Balázs Ferenc profetikus, unitárius lelkészre, íróra, közösségszervezőre emlékezünk. Pünkösd ünnepén, a keresztény egyház születésének napján vele együtt vallom, amit ő így fogalmazott meg:
„Az egyház célja nem önmagának változatlan fenntartása, hanem ápolása a folyton élő, folyton fejlődő emberek folyton élő, folyton fejlődő hitének, keresése az isteni élet útjának, a rajta való botorkáló, bizonytalan járásnak.”
Pünkösdkor ennek a folyamatos változásnak a csodáját ünneplem, és azt, hogy ebben az állandó útkeresésben állandó erő a Jóisten lelke, ami átjár, felemel és küldetésünk megvalósulására indít. Annak a csodáját, hogy a Jóisten elkötelezett, reménykedő tanítványokká tesz, akiknek a hite nem tétlen szemlélődés, hanem világot formáló, csodatevő erő.
Ezzel a bizakodással kívánok áldott pünkösdi ünnepet minden keresztény testvéremnek!
Kovács István s.k.
püspök