
A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületének, székhelyén
Esperesi Hivataloknak, székhelyükön
Egyházközségi Hivataloknak, székhelyükön
Nagytiszteletű, tisztelendő és tisztelt címzettek!
A Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség és a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség több évtizedes álma vált valóra idén azáltal, hogy június 27-én, közösségi összefogás eredményeként sikerült megvásárolni egy istentiszteletek, illetve kulturális és közösségi találkozók számára alkalmas ingatlant. Jelen körlevéllel, a magunk részéről is megköszönjük minden magánszemélynek, unitárius és más felekezetű gyülekezetnek, illetve szervezetnek azokat az önzetlen adományokat, amelyekkel sikerült valóra váltani ezt az álmot. Külön öröm mindnyájunk számára, hogy ez a megvalósítás megannyi magán és jogi személy kisebb-nagyobb adományának köszönhetően valósult meg, így tapasztalhatóvá vált a közösség tényleges ereje és bizalma abban, hogy együtt képesek vagyunk még a legnehezebb feladatokkal is megküzdeni.
E levél mellékleteként fogadják szeretettel Péterfi Ágnes és Nagy Norbert lelkészek, valamint Tóth Rozália gondnokasszony összefoglaló levelét, amelyben név szerint is felsorolják és megköszönik a beérkezett adományokat. Illesse köszönet ezúton is a lelkészeket és gondnokot, valamint a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség minden tagját a munkájukért!
Végül, e megvalósítást látva, hálát adunk Istennek, hogy megtapasztalhattuk az összefogás e szép példáját, hogy ad nekünk olyan személyeket, akik képesek megálmodni hasonló megvalósításokat, és olyanokat, akik ezeket felkarolják. Mennyei Atyánk adjon erőt a lelkészeknek, a világi elöljáróknak és a gyülekezet minden tagjának, hogy legyenek képesek tovább álmodni ezt az álmot, s bővíteni, szépíteni az ingatlant és a közösséget. Ugyancsak Ő legyen mellettünk, hogy erőnk legyen mindnyájunknak hasonló megvalósításokhoz!
Kolozsvár, 2025. július 9.
Atyafiságos üdvözlettel,
Kovács István s. k.
püspök
A Magyar Unitárius Egyház Főhatósági Hivatalának
A Háromszék – Felsőfehéri Unitárius Egyházkör Esperesi Hivatalának
Tárgy: Köszönetnyilvánítás az egyetemes egyházi adománygyűjtésért a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség templomépítésének céljára szolgáló ingatlanvásárlás támogatására, pénzügyi beszámoló
Főtisztelendő, nagytiszteletű, tisztelendő és tisztelt címzettek!
Az elmúlt hónapok során valódi közösségi összefogásnak lehettünk tanúi. Az adománygyűjtési felhívásra érkezett támogató visszajelzések, a megszervezett jótékonysági események és az egyéni hozzájárulások eredményeként a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség 2025. június 27-én megvásárolta azt az ingatlant, amely jövőbeni hitéleti és közösségi tevékenységeinek méltó otthonául szolgálhat.
A ház és a hozzá tartozó csűr, valamint az udvar alkalmas istentiszteleti alkalmak, gyülekezeti események, programok, illetve táborok megtartására, továbbá – Kovászna város adottságait kihasználva – szálláshelyként is működhet azok számára, akik a helyi gyógyközpontok szolgáltatásait szeretnék igénybe venni.
Ezúton szeretnénk tisztelettel megköszönni a Magyar Unitárius Egyház Főhatósági Hivatalának támogatását, amelyet az egyetemes egyházi gyűjtés megszervezésével nyújtottak célkitűzésünk megvalósításához. Alázattal köszönjük meg minden unitárius egyházközségnek, leányegyházközségnek, szórványegyházközségnek, valamint az egyháztársadalmi szervezeteknek, akik támogatásukkal, pénzbeli adományaikkal hozzájárultak a kovásznai leányegyházközség megerősítéséhez. Külön köszönet illeti lelkésztársainkat és mindazokat a magánszemélyeket, akik önzetlen adományaikkal segítették ügyünket.
Alázatos szívvel adunk hálát a Mindenható Istennek, hogy áldásával kísérte törekvéseinket, és lehetővé tette, hogy egy közös álmot a valóság szintjére emeljünk.
Az alábbiakban részletes kimutatást csatolunk a beérkezett támogatásokról.
A megvásárlandó ingatlan vételára 63.000 euró volt. A meghirdetett adománygyűjtés kezdeti pillanatában a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség 18.000 euróval rendelkezett, mely összeget az elmúlt évek, évtizedek során gyűjtötte tudatosan saját temploma építésének céljából.
Isten iránti hálával tájékoztatunk mindenkit, hogy a fennmaradt 45.000 euro a következő adományokból gyűlt össze:
1) Jótékonysági rendezvények által (koncertek, előadások, könyvbemutatók): 13512
euro (28%)
Jótékonysági rendezvények: Fuss Neki, Jótékonysági koncert Kovásznán (közreműködtek: Ambrus Attila, Ambrus Édua, Becsek Nagy Attila, Diaconu Mónika, Mihăițanu Constantin, Mihăițanu Zsolt, Molnár András, Szász Mihály, Tasnádi Miklós, Vajna János), a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad csapata és vezetőjük Molnár János, a Mácsafej együttes, Szabó Balázs, Dr. Czire Szabolcs, Fábián Zoltán, Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta, Dalinda, Csólyospálosi Tamburás Együttes. Külön köszönet a Sepsiszentgyörgyi Liszt Intézetnek, és vezetőjének Szebeni Zsuzsának, az Üveghang Akadémiának, és Ványolós Tordai Saroltának.
2) A Magyar Unitárius Egyház anya-, leány-, és szórványegyházközségeitől: 12604 euro (26%)
3) A Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközségben hívektől gyűlt adományok: 8405 euró (18%)
4) A Kovásznai Unitárius Leányegyházközségben hívektől gyűlt adományok: 7852 euró (16%)
5) A Magyar Unitárius Egyház egyháztársadalmi szervezeteitől, illetve az azok által szervezett eseményekből érkező adományok: 2460 euró (5%)
A következő szervezeteinktől: Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, Gondviselés Segélyszervezet Háromszéki Fiókszervezete, Unitárius Nők Országos Szövetsége, Unitárius Teológiai Hallgatók Közössége, Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör Gondok-Presbiteri találkozó, Háromszék-Felsőfehéri Egyházköri Közgyűlés
6) A Sepsiszentgyörgyi Unitárius Anyaegyházközség támogatása: 1831 euró (4%)
7) A Sepsiszentgyörgyi testvérfelekezetek gyülekezeteinek adománya 1560 euró (3%)
A következő sepsiszentgyörgyi felekezetek gyülekezeteitől: Belvárosi Református Egyházközség, Sepsiszentgyörgyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség, Krisztus Király Plébánia, Szemerjai Református Egyházközség, Vártemplomi Református Egyházközség, Gyöngyvirág utcai Református Egyházközség.
Hálásak vagyunk a jó Istennek, aki áldásával kísérte közös törekvéseinket, és lehetővé tette, hogy egy régóta dédelgetett álom valóra váljon.
Alázattal köszönjük meg mindenkinek az elkötelezett támogatását, lelkesedését és áldozatkészségét, mellyel ügyünk mellé állt.
Atyafiságos tisztelettel és köszönettel,
Péterfi Ágnes s. k., lelkész
Nagy Norbert s. k., segédlelkész
Tóth Rozália s. k., gondnok
Kovászna,
2025. július 4.