Várfalvi ifjúsági tábor

12–14 évesek, 2018. július 2–8.

 

  1. Általános tudnivalók a táborról

A Magyar Unitárius Egyház, együttműködésben a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karával és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylettel, immár 25. éve szervezi meg legendás nyári ifjúsági táborait. Az idén is korcsoportos bontásban hirdetjük meg a táborokat, ami hatékonyabb foglalkozást tesz lehetővé. Az egy hetes táborok célja a fiatalok nevelése, unitárius és nemzeti öntudatuk erősítése, ismereti és ismeretségi körük bővítése, kreativitásuk fejlesztése, és nem utolsó sorban a szórakoztatás.

Az évek során bebizonyosodott, hogy az ifjak nagyon szeretik ezeket a táborokat, évről-évre visszavágyódnak, sőt egyesek – miután „kinövik” táborainkat – táborvezetőként térnek vissza.

  1. Jelentkezés

A táborba 8–11 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, felekezeti hovatartozás nélkül. A korcsoportot rugalmasan kezeljük, különösen testvérek esetén. Ha egy családból több táborba is jelentkeznének a gyerekek/fiatalok, a szülők hozzák meg az ésszerű döntést, hogy gyermekeiket külön küldik a korcsoportoknak megfelelő táborokba vagy együtt az általuk választott táborba. A korcsoportos bontás inkább irányadó mintsem kényszerítő, tehát a család akár a nyári program figyelembe vételével is dönthet egyik vagy másik tábor mellett.

A jelentkezés az előleg befizetésével történik, az ifjak a szülő általi bejelentés sorrendjében kerülnek fel a VEN előadótanácsosnál levő listára. 

  1. Költség

A táborokat a MUE támogatja, alkalomszerűen a Bethlen Gábor Alap. Ez teszi lehetővé, hogy az egyéni hozzájárulás személyenként csak 200 lej legyen. Ebből 50 lejt vissza nem térítendő előlegként a helyi lelkészhez vagy a VEN tanácsoshoz, a másik felét a táborba érkezéskor lehet befizetni. 

  1. A tábor központi témája és megközelítési módja

A KÖVETKEZŐ 450 ÉV VELÜNK KEZDŐDIK! – központi téma köré rendeződik az idei tábori foglalkozás. Áttekintjük az unitárius egyháztörténet fontosabb eseményeit, az önazonosságunkat adó fontosabb hittételeket fiatal szívekhez igazítva dolgozzuk fel. A tábor központi témájának feldolgozásánál arra figyelünk, hogy a gyermekek megszólítására alkalmas személyesség és a sajátos nevelési szándékot egyszerre juttassuk érvényre.

Az idén is igyekezni fogunk sokoldalú fejlesztésre odafigyelő, rotációs csoportfoglalkozásokban elmélyülő tevékenységben mély élményt jelentő táborokat szervezni.  A napi foglalkozások a központi téma egy-egy dimenziója köré épülve arányosan és gyerekbarát módon tartalmaznak elméleti ismeretközlést, és mozgással, gyakorlatokkal összekapcsolt tapasztalati átélést. A központi téma mellett a táborok vallási jellege és a nyári táborozás pihenő jellege is megfelelően érvényesül. Tehát a szórakozás mellett szellemi fejlődést, vallási élményt, fegyelmet, kreativitást, testi ügyességet és kommunikációs készséget fejlesztő tevékenységek alkotják a napi programokat.

  1. Hoznivaló

Várfalva jól bejáratott helyszínünk. Felszereltsége alapszintű, de otthonos, megfelelő tisztálkodási, étkezési és szállás feltételekkel. A résztvevők lehetőleg hozzanak magukkal hálózsákot vagy takarót. Ugyanakkor legyen náluk egy hétre való nyári ruha, ám hozzanak magukkal melegebb öltözéket is. A táskából ne hiányozzon még egy pár könnyebb cipő, fürdőruha, pizsama, tisztálkodási felszerelés, valamint, ha a gyerek játszik valamilyen hangszeren, akkor azt is lehet hozni. Zsebpénzre csak minimális mértékben van szükség, egyszer megyünk ki a boltba vásárolni. A gyerekek hozhatnak maroktelefont magukkal, ám a telefonálási idő korlátozva van az ebédszünetre, valamint a vacsora utáni időre. Ha bármilyen gond történne, a táborvezetők azonnal értesítik a szülőket.

  1. Szükséges dokumentumok

Az egyházi táborba való érkezéshez két dokumentum szükséges, amit elég, ha az ifjak érkezéskor magukkal hoznak.

  1. Orvosi igazolás – amely igazolja, hogy a gyermek egészséges és alkalmas a tábori részvételre. Az orvosi igazolás kiállításának dátuma lehetőleg ne haladja meg a tábor kezdésétől visszafele számított 4 napot.
  2. Szülői nyilatkozat – román nyelven. Letölthető itt: https://drive.google.com/open?id=0B00zdtBwzGLcVE5TUXFKd2FNYmM

     7. A táborvezetők

A fiatalokkal a tábor hetén 13 táborvezető foglalkozik. Többségük teológiai hallgató, néhányan önként jelentkezve alkotják a táborvezetők csapatát, amely minden esetben alapvető szakmai kiképzésen vett rész. A táborban több olyan személy is jelen van, akik igen gazdag táborozási tapasztalattal rendelkeznek. A legfőbb közvetlen felügyeletet az Egyház valláserkölcsi-nevelési előadó-tanácsosa gyakorolja, alulírott személyében.

  1. Szállítás

A szállításról a szülők/egyházközségek gondoskodnak. Ennek költségtakarékos megszervezéséhez két módon járulunk hozzá: időben ismertetjük a lelkészekkel a földrajzilag közel eső települések jelentkezőinek névsorát, illetve közszállítás igénybevétele esetén a közeli állomásokról vállaljuk a résztvevők kiszállítását a tábor helyszínére. Ehhez természetesen előzetes egyeztetés szükséges.

  1. Érkezés és távozás

Érkezés: 2018. július 2-án, hétfőn 14–15 óra között. Várfalvára beérve a körforgalomnál jobbra fordulunk, a templomtornyot vegyük célba!

Távozás: 2018. július 8-án, vasárnap 13 órakor, ebéd után. Ezt megelőzően 10,30 órától táborzáró műsoros istentiszteletre kerül sor, amelyre a szülőket szeretettel hívjuk.

  1. Kötelezvény

A tábor sikere a résztvevő fiatalok és a táborvezetők együttműködésének függvénye. Táborvezetőként mi mindent megteszünk, hogy az élményteli és gyarapodást jelentő együttlét megfelelő fegyelem mellett valósuljon meg. Nem vállalhatunk azonban felelősséget a gyerekek és fiatalok azon viselkedéséért és tetteiért, amellyel a velük ismertetett és számonkért tábori szabályzatot megsértik. Kérjünk mindenkit, hogy ennek vállalásával jelentkezzenek a táborba!

  1. Kapcsolat

További részletekért forduljanak bizalommal Czire Szabolcshoz, az Egyház valláserkölcsi nevelési előadótanácsosához: cziresza(kukac)yahoo.com

Mindenkit szeretettel várunk!