„Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3)

A megváltásról különbözőképpen vélekedünk, hiszünk, érzünk. A megváltás egyik megtapasztalási lehetősége földi életünkben, ha békesség van lelkünkben. Hol keressük a megváltást? Kinél? Mi által? Keresztelő János, aki királyt megfeddő beszédéért börtönben van, felteszi Jézussal kapcsolatosan az idézett kérdést. Szorongatott helyzetében biztosan élete minden útját és döntését végiggondolta, -elemezte, újragondolta, igazolta és megbánta (ha olyasmiről volt szó). Ebből a kérdésből a kételkedésnek, sőt a csalódásnak a hangja csendül ki. Hogyan lehet az, hogy még Keresztelő János lelkét is elfogta a kétely? Hiszen a próféták Isten különös emberei, akikkel személyesen társalgott az Isten, és Keresztelő János még a próféták között is a legelső és a legtökéletesebb volt. Talán egyre jobban elfogta a kétely, mert csalódott: ő nem ilyen Messiást várt, aki mindig csak kegyelmet hirdet, de sohasem érvényesíti bírói hatalmát!

Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk? Talán mi is sokszor mást várunk, olyan megváltót, aki azt ígéri nekünk, hogy úgy is elnyerhetjük lelkünk békességét, az üdvösség lehetőségét itt, e földi létben és halálunk után, ha nem követjük tanításait. És találunk rá magyarázatot csalódásaink közepette. Amikor azt látjuk, hogy égbekiáltó vagyoni ellentétek vannak az emberek között, hogy egyes hatalmaskodók nemcsak egyes embereket, hanem egész országrészeket és népeket akadályoznak meg abban, hogy igazságos jogaikat érvényesíthessék, hogy halottainkat is háborgatják, amikor azt látjuk, hogy az istenhit kiirtására tudatosan szervezkednek az emberek. Amikor csalódunk magunkban és másokban, szenvedést tapasztalunk, akkor bizony előfordulhat, hogy olyan Eljövendőt várunk, aki azt mondja, hogy félretehetjük hitünket, kapaszkodhatunk saját vélt vagy valós igazunkba, harcolhatunk félresöpörve másokat, egyéni, és közösségi életünkben elbújhatunk emberi törvények mögé.

Én hiszem azt, hogy Jézus tanításainak követése lehet az út, amelyen Isten megváltása elérkezhet életünkbe. Ez pedig arról szól, hogy nem elég nem cselekedni a rosszat, hanem cselekedni kell a jót, mindazt, amit a magunk számára szeretnénk. Nincs más út az üdvösségre. Emberek szeretete révén, és értük, velük való cselekedetek által jutunk el Isten szeretetére, a magunknak és másoknak való megbocsátás felszabadító erejének és a lelki béke csodájának a megtapasztalására. Ezek pedig a boldogság fényét ragyogtatják ránk.

 

Vida Rozália, Alsóboldogfalva