„A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Aztán hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott.” (Lk 15,21–24)

A Biblia olvasásától, tanulmányozásától sokan távol tartják magukat talán azért is, mert szövege idegennek tűnik. Nem kell félni attól, hogy nem értjük meg a szöveget, gyakorlással rá lehet hangolódni, és egyre inkább rácsodálkozhatunk arra a világra, amely lapjain keresztül megnyílik előttünk. A Szentírás évezredek hitét, bölcsességét, tapasztalatát, biztatását árasztja felénk. Hatása élő, eleven, életet formáló. Létünk sok kérdésére, többek között belső harcainkra, lelkünk békéjének, egyensúlyának megtalálására is találhatunk választ, megerősítést. Nincs olyan élethelyzet, érzés, amelyre ne találnánk párhuzamot benne. Emberi életek, sorsok, örömök és fájdalmak elevenednek meg általa. Jézus Isten országáról tanít. Közel hozza, érthetővé teszi a mondottakat, ugyanakkor teret hagy annak is, hogy elgondolkodjunk, és saját személyiségünkön keresztül átszűrjük az üzenetet. Mindig felbecsülhetetlen értéket találunk tanításaiban, de feladatot is. Saját tudásunk, élettapasztalatunk, képességeink szerint kell értelmeznünk. Fel kell tennünk a kérdést: Mit jelent most, az én életemre nézve az, amit olvastam? A tékozló fiú példázata roppant egyszerű, mindennapi dolgokkal foglalkozik, éppen ezért súlyos a mondanivaló: szeretet, pénz, vagyon elosztása, könnyelműség, irigység, harag, bűnbánat, megbocsátás, szeretet. Egy apa, két fiú, hasonló gének, neveltetés, különböző emberek. Ki ne érezné a találkozási pontokat saját életével? A kisebbik fiú kikéri a jussát, eltékozolja, majd bűnbánóan hazamegy. A nagyobbik fiú dolgozik az apja mellett, neki engedelmeskedik, testvérére megharagszik, irigykedik. Az apa szereti mindkét gyermekét, megbocsát, és igyekszik kibékíteni őket. Akár egy mai család is lehetne. Jézus Istenről és rólunk, emberekről beszél. Élethelyzetünktől függően hol az egyik, hol a másik fiú helyébe tehetjük magunkat, a saját értékeinkkel és gyarlóságainkkal. Nincs olyan ember, akiben ne lenne meg ez a kettősség. A kisebbik fiú tékozló volt, de becsületes és őszinte, a nagyobbik fiú szorgalmas és engedelmes volt, de irigy, és sértődékeny. Senki nem tökéletes, nem vagyunk angyalok, de ördögök sem. Emberek vagyunk. Ez adja életünk egyensúlyát. A biztos pont pedig az Atya, aki szeret minket.

Vida Rozália, Alsóboldogfalva