„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Fil 4,6–7)

Jézus tanításának követésére vállalkozva talán egyik legnehezebb, hogy nagyon határozottan elvárja tőlünk, keresztényektől, hogy tegyük félre az aggodalmaskodásunkat. Mindennapjaink tele vannak aggodalommal. Aggódunk saját magunkért, de még jobban szeretteinkért. A holnapi nap, sőt a következő pillanat is ismeretlen számunkra, csak Isten tudja, hogy mit hoz a jövő, éppen ezért nagyon nehéz félretenni az aggodalmat. Az aggodalom azonban, a lelki béke és nyugalom nagy ellensége.

Isten akarata egyértelműen értünk, gyermekeiért van. Aggodalmaink nagy része teljesen fölösleges. Egy részük a múltra vonatkozik, amin nem változtathatunk, másik része a jövőre, amit nem ismerünk. Minket, hívő embereket is rendszeresen elérnek a rossz hírek és a rossz tapasztalatok.

Az előttünk álló feladatok jelenthetik az előttünk lévő lehetőségeket vagy éppen a kilátástalanságot. Akik pedig éppen ilyen keserű szakaszát élik életüknek, sok bizonytalansággal, félelemmel, azok tudják, hogy mindez elsősorban bénítóan hat a lelkükre, és csak ritkán ösztönöz még nagyobb erőbedobásra, még több munkára, még nagyobb teljesítményre.

Nekünk, keresztényeknek is szükségünk van jó hírekre, szükségünk van reménységre és bátorításra! A jó hír, az evangélium sokkal közelebb van hozzánk, sokkal könnyebben elérhető, mint gondolnánk. Elég az eléréséhez minden jónak, tökéletességnek forrásához, az élő Istenhez fordulnunk mindennel. Mert Isten úgy szeret bennünket, ahogy senki nem szerethet és nem szerethetett itt a földön soha. Elég neki elmondani a panaszunkat, feltárni előtte szívünk, és tőle elfogadni a válaszát. Istent azzal és úgy dicsőítjük, hogy valóban hisszük: ő mindent meg tud tenni értünk és mindent meg is tesz, amire ténylegesen szükségünk van! Aggodalmaskodni ezt jelenti: az ember magában szenved, mert magáról akar gondoskodni, de nem tud. Hálát adni ezt jelenti: a dicsőséget mindenben Istennek adjuk, gondjainkat reá vetjük.

Az örvendező, hálát adó gyermekének adja Isten a maga békességét, amely minden értelmet felül halad. Meg kell tanulnunk maradéktalanul rábíznunk magunkat Isten szeretetére, gondviselésére! Ez pedig nem egyszerű feladat. Istentől kérve erőt, és olyan látásmódot, amely által áldásait meglátjuk életünkben, megerősödhetünk hitünkben.

Vida Rozália, Alsóboldogfalva